Best WordPress Hosting
 

Újabb fotókat osztott meg az esküvőről a kétfejű sziámiiker-pár

Hatalmas visszhangot váltott ki március végén, amikor a TLC képernyőjén világhírűvé váló amerikai sziámi ikrek, Abby és Brittany Hensel bejelentették, hogy egyikük még 2021-ben hozzáment egy férfihez, egy Josh Bowling nevű veterán katonához, akivel azóta is boldogan élnek.

A 34 éves ikerpár tagjai nemrég egy csokor új, eddig a családi fotóalbumban rejtegetett képet osztottak meg a nagy napról egy TikTok-videóban, amihez az örök szerelem jegyében csak annyit írtak kísérőszövegnek, hogy #forever.

A közösségi oldalon május eleje óta 3,4 millió lejátszást, és 24 ezer lájkot generáló fotómontázs az esküvő napján uralkodó vidám hangulatot örökíti meg.

Ezért ne készíts szelfit egy mobilvécé előtt, ha nem tudod, hogy van-e bent valaki

Egy nő egy mobilvécét választott új fotóinak, videójának helyszínéül, az ajtó előtt pózolva azonban vélhetően nem mérte fel, hogy van-e bent valaki – derül ki a Metro videójából.

Később kiderült, egy nő tartózkodott a vécében, aki miután végzett a dolgával, szó szerint kirúgta az ajtót. A pózolásnak hirtelen vége szakadt, ugyanis úgy fejbe találták a fotózkodó nőt, hogy az szinte összecsuklott, alig tudott talpon maradni. A vécéből kijövő nő is láthatóan meglepődött, a videó azonban itt véget ért, így nem tudni, hogy mi lett az eset következménye, természetesen a fejfájáson túl.

The post Ezért ne készíts szelfit egy mobilvécé előtt, ha nem tudod, hogy van-e bent valaki first appeared on 24.hu.

Már az amerikai híradókban mutogatják a mosolygós barnamedvét, akit egy fotós kapott lencsevégre

Nagy sikert aratott a közösségi médiában az a természetfotó, amit egy Los Angeles-i fotográfus készített egy fekete medvéről, aki látszólag mosolyogva tekint le a kaliforniai Pasadena városára.

Mint kiderült Johanna Turnertől, módszere sokszor annyi, hogy kiválaszt egy szép helyet, leállítja a kameráját, és több hétre otthagyja. Mozgásérzékelő van a kamerában, így amikor az állat arra jár, elkészül a fotó.

Ha vannak állatnyomok, az jó, később pedig visszatérek, hogy megnézzem, mi történt.

Örülhet, aki szeretne még sarki fényt látni Magyarországon

A vártnál is erősebb, G5 fokozatú geomágneses vihar zajlott le éjszaka, ilyen utoljára 2003. novemberben történt. Nem csoda, hogy egészen elképesztő színű és megjelenésű sarki fényt csodálhattunk meg szerte az országban, írja az Időkép.

Eleinte nagyon sok helyen fátyolok zavarták az észlelést, később szerencsére azonban csökkent a felhőzet és egyre többfelé lehetett megpillantani ezt a ritka eseményt. A ritka némileg túlzás, ugyanis idén már ötödik alkalommal tűnt fel felettünk, az viszont meglehetősen ritka, hogy szabad szemmel is látni lehessen. A sarki fény először mindent pirosas-rózsaszínre festett, később megjelentek a zöldes árnyalatok is, ami különösen ritka látvány hazánk égboltján.

Általában 20-30 évente van csak erre lehetőség, most viszont úgy tűnik, igazán szerencsés periódusban vagyunk, hiszen erre tavaly novemberben is lehetőség volt idehaza.

Megbízható eszközök, spórolós ajánlatok

Társak a munkában

A május 2. és 8. között érvényes katalógusunkban több mint 110 szuper akcióval, és akár 42% kedvezménnyel is találkozhatnak, az ország valamennyi ALDI-áruházában. Május 2-től a készlet erejéig számos kerti és barkácseszközt, kisgépet ajánlunk, amelyekkel a ház körüli munkák profi módon és könnyedén elvégezhetőek. Aktuális kínálatunkban természetesen megtalálhatóak a megfizethető és megbízható minőségű WORKZONE, FERREX és GARDENLINE saját márkás termékeink is.

Fotózzanak, játsszanak és nyerjenek! 

Magyar fotóriporter lett az AIPS médiadíjának európai legjobbja

Koncz Márton, a Nemzeti Sport munkatársa bekerült a legjobb háromba a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) idei Médiadíjának jelöltlistájára. Ő az egyetlen európai ja legjobb három között.

A Reuters fotósának megrázó felvétele érdemelte ki a World Press Photo fődíját

Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen az év fotója díjat. A gyászt és veszteséget ábrázoló, megrázó fényképet tavaly a Gázai övezet déli részének egy kórházában készítette Mohammed Szálem, a Reuters fotósa.

Az ötéves, Saly nevű unokahúga fehér lepedőbe csavart testét a karjaiban tartó, 36 éves palesztin nőt Szálem tavaly október 17-én pillantotta meg a Hán-Júniszban működő Nasszer kórháznál, ahol a családok az izraeli rakétatámadásban elhunyt hozzátartozóikat keresték.

Az amszterdami díjátadó ünnepségen Rickey Rogers, a Reuters képanyagokért és videofilmekért felelős globális szerkesztője Szálem nevében elmondta, hogy a fotóriporter nagyra értékeli az elismerést, főként azért, mert ez lehetőséget nyújt arra, hogy nagyobb közönséghez juthasson el a képe. Hozzátette: Szálem reméli, hogy a díjazott fotó sokakat ráébreszt arra, hogy a háború milyen emberi áldozatokkal jár, és milyen hatása van a gyerekekre.

Pedofil fotós dolgozott a Little Miss Hungary gyerekszépségversenyen

Korábban számolt be arról az Átlátszó, hogy a Little Miss Hungary, gyermekszépségverseny szervezőjét Bartolovics Ildikót többen feljelentették csalás miatt. Bartolovics ugyanis különböző fotózásokra és szépségversenyekre invitálta a gyermekszépségverseny felhívásaira jelentkező szülőket és gyermekeiket, pénzt kért tőlük az utazásokra, majd azok egy részét lemondta és az összegeket nem, vagy csak részben fizette vissza.

Az oknyomozó portál mai cikke egy meglepő részlettel egészítette ki az eddigieket: a Little Miss Hungary magyar szervezője több különböző fotóssal is dolgozott együtt az elmúlt évek során. Köztük egy bizonyos P. K.-val is, aki az Átlátszó értesülései szerint jelenleg 6 éves börtönbüntetését tölti gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt.

Az portál által megszerzett ítélet szerint a férfi 18 – esetenként 14 – év alatti lányokat vett rá arra, hogy modellt álljanak neki. „Eleinte a lányok ruhában szerepeltek a fotókon, később készültek fehérneműs, bikinis, félmeztelen, meztelen felvételek is. Előfordult olyan is, hogy szexuális kapcsolat létesítésére, szexuális cselekmény végzésére vette rá a lányokat. Ezekről fényképeket és videófelvételeket készített. A pedofil adatbázisban is megtaláltuk a fotóst, ám nem P. K. néven, hiszen az csak a “művészneve” volt.”

„Ruszkik takarodjatok, elég volt 27 év!” – hatalmas mennyiségű bűnügyi fotóval bővült a Fortepan a kommunizmus idejéből

A Fortepan fotóarchívum 1.000 darab, a hetvenes évek elejéről származó rendőrségi fotót emelt be a nyilvánosan böngészhető gyűjteményébe. A képek a kommunizmus bűnüldözésének páratlan kortörténeti dokumentumai.

Az Iszlám Állam közzétette a moszkvai terrortámadás elkövetőinek fotóját

A pénteki moszkvai terrortámadás elkövetését magára vállaló Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet közzétett egy fotót, amelyen állítólag a legkevesebb 133 ember halálát okozó támadást elkövető fegyveresek láthatók.

Az ISIS-hez köthető hírszolgálat, az Amaák szombaton négy embert ábrázoló fotót mutatott be, amelyen azonban az arcokat felismerhetetlenné tették.

The official death toll in Moscow has increased to 133 pic.twitter.com/XFAgnVh2kf

Elképesztő trükkel jutott fel a repülőre a jegy nélküli férfi

Letartóztattak egy férfit vasárnap a texasi Salt Lake Cityben, miután kiderült, hogy úgy szállt fel a Delta Air Lines egyik járatára, hogy nem volt oda érvényes jegye, írja a Gizmodo.

A trükk egészen elképesztő volt: a 26 éves Wicliff Yves Fleurizard titokban lefotózta az egyik utastársa beszállókártyáját, és a felvétel olyan jó minőségűnek bizonyul, hogy átjutott a kapun. Miután visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, kiderült, hogy a férfi több utas telefonján is megpróbálta lefényképezni az ott éppen megnyitott beszállókártyát.

Végül egy kiskorú lány kártyájáról sikerült elég jó minőségű felvételt készítenie.

Multis karrierből saját útra: így lett Ottó az Amerikában élő indiaiak kedvenc fotósa

Häring Ottó fotósnak az utóbbi tíz évben marketingköltések nélkül sikerült elérnie, hogy sorra adják egymásnak a nevét az Egyesült Államokban házasodni készülő indiai párok. Az amerikai multis mókuskerékből váltott a fotózásra, mert nem akarta, hogy elszaladjon mellette a saját élete. A Forbes.hu-nak elmesélte, hogy találta meg ezt a piaci szegmenst, hogyan zajlik egy akár egymillió dolláros költségvetésű indiai esküvő az Egyesült Államokban és miben hasonlít egy Zala megyeire.

„Mondtam, hogy nekem is van két lányom, de remélem, nem indiai fiú fogja elvenni őket. Összenevettünk és tudta, hogy értem a kultúrájukat” – idézi fel Häring Ottó Miamiban élő esküvői fotós az egyik indiai menyasszony édesapjával folytatott párbeszédét. A hagyományok szerint az ilyen, fél-, de akár egymillió dolláros költségvetésű amerikai esküvőket a menyasszony családja állja. Az indiaiak jellemzően saját ismerősi körükből választanak esküvői szolgáltatót, – fotóst, videóst, virágost, dekorost – mégis, Ottónak reklám nélkül sikerült elérnie, hogy sorra adják egymásnak a nevét az Egyesült Államokban házasodni készülő indiai párok.

Az amerikai álom helyett

A fideszes sajtó újabb vádakkal támadja Magyar Pétert: az Origo már fizetett hirdetéssel is ráerősít a karaktergyilkossági kísérletre

Nagyon hasonló, összehangoltnak és a sztereotípiákra épülő vádakkal hozakodott elő néhány, a Fideszhez köthető sajtótermék Magyar Péterrel, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjével kapcsolatban, miután ő kormányzati visszaélésekre vonatkozó kijelentéseket tett. Most például állítólagos sminkelése és képmanipulációja miatt támadják őt, és ehhez fizetett hirdetést is igénybe vett az erősen közpénzfinanszírozott Origo kiadója.

Fotón a felborult amerikai holdszonda

Közétették az első fényképeket, amelyeken az amerikai Odysseus űrszonda a Hold felszínén látható – írja a BBC. Az Intuitive Machines X-oldalán megosztott fotókon az eszköz egyik sérülése is jól látható.

Az Odysseus múlt héten írt történelmet, amikor az első magáncég által épített leszállóegységként landolt a Holdon. Bár a küldetést sikerként könyvelték el, mint kiderült az eszköz az oldalára borult az égitest felszínén. Az egyik friss kép is ebben a helyzetben mutatja meg a holdszondát, ráadásul az is látszik rajta, hogy egyik lába eltörött.

Intuitive Machines / X

Párosodó bálnákat fotóztak, amikor rájöttek, hogy valami furcsa

Most sikerült először megörökítenie fotósoknak, ahogy két hosszúszárnyú bálna párosodik. Amikor felvételeiket megmutatták egy tengeri emlősszakértőnek, az megerősítette, hogy mindkét fél hímnemű, így újabb példa tűnt fel arra vonatkozóan, hogy az állatvilágban is elterjedt az azonos nemű állatok szexuális aktivitása – írja az IFLScience.

Lyle Krannichfeld és Brandi Romano fotósok Stephanie Stack doktorandusztól, a Pacific Whale Foundation munkatársától kértek segítséget, amikor realizálták, hogy valami nem stimmel a képekkel. A szakértő jelezte, hogy a fotó nemcsak azért különleges, mert most először látni akció közben az állatokat, de azért is, mert a képeken két hímnemű példány van.

Stack szerint a felfedezés figyelemreméltó, ám további utánajárásra van szükség ahhoz, hogy megállapítsák, milyen gyakoriak az azonos nemű együttlétek az összes párkapcsolat arányában.

Óriási cápát fogott a halász, majd karjaiba vette

Puszta kézzel tartott, majd kutyaként sétáltatott egy hatalmas cápát egy floridai halász, miután kifogta – írja a Daily Star. „Az igazi Aquamannek” becézett férfi minderről fotókat és videót is közzétett az Instagramon.

A fényképeken az látható, amint a férfi büszkén tartja a méretes ragadozót, a videón pedig a farkánál fogva vezeti az állatot a sekély vízben. Amikor úgy ítélte meg, hogy a cápa már képes egyedül is, elengedte, hogy visszatérhessen a természetbe.

 

Ritka óriáscápákról készültek fényképek

Ritka cápákat örökítettek meg a kaliforniai Santa Barbara közelében – írja az NBC. Andrea Mills éppen néhány embert vitt hajóval Santa Cruz szigetére, amikor két uszonyt pillantottak meg, majd hamar rájöttek, hogy valami igazán különlegeset vettek észre.

Két nagyjából 8 méter hosszú óriáscápa (Cetorhinus maximus) úszott a közelükben. 

Az óriáscápa a világ második legnagyobb cápafaja, példányai ritka esetben a 14 méteres testhosszt is megközelíthetik és akár 4500 kilogrammot is elérhetik. Millséknek sikerült fényképeket készíteniük a ritka állatokról.

Csodás égi jelenséget fotóztak az űrből

Lenyűgöző jelenséget örökített meg egy űrhajós a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről – írja az IFLScience. A fotón bolygónk látható, felette pedig színes, sárgás-pirosas fények tűnnek fel.

Ezt a jelenséget légköri fénynek nevezik, amelyet a napsugárzás részecskéi hoznak létre az atmoszféra molekuláival, atomjaival találkozva.

Andreas Mogensen asztronautának egy kettős légköri fényt sikerült lencsevégre kapnia – amint a NASA közleményéből kiderül – mintegy 415 kilométeres magasságból. Az ISS ekkor éppen a Csendes-óceán Pápua Új-Guineához közeli része felett haladt el. Az alsó, sárga fényt a légkörben található nátrium okozza, míg a piros sávot az oxigén.