Napóleonról filmet csinálni 2023-ban egyszerre tűnhet avíttas hóbortnak és bátor kísérletnek. Egyfelől kit érdekel a szuperhősök és a CGI fantasy szörnyek korában egy réges-régóta halott francia pasas, akiről a többség csak annyit tud, hogy fura kalapot hordott, és a mellényébe dugta a kezét? Pláne, hogy elmúlt már a monumentális történelmi filmek kora, ezeket a nagyívű tablókat a hatvanas, esetleg a hetvenes években már megcsinálták, amiről csak lehetett. Másfelől viszont ma, a történelmi tabudöntögetések korában igenis lehet üzenetértéke még egy olyan ikonikus történelmi alak filmre vitelének is, akiről már azt hihettük, hogy mindent elmondtak.
Ehhez képest Ridley Scott filmje egyik sem: egyáltalán nem tűnik elavultnak, másrészt semmilyen új megfejtést nem kínál Napóleonnal kapcsolatban, a filmje nem gazdagítja aktuális szempontokkal a jól ismert Napóleon-képünket. Viszont meglepő módon mégiscsak hiánypótló, hiszen pont Napóleonról valamiért nem készült definitív életrajzi film: feltűnt ugyan egy sereg filmben vagy sorozatban, ám ezekben gyakran mellékszereplő volt (például a Háború és béke számos megfilmesítésében), vagy pedig azok a filmek csupán egy-egy csatára vagy időszakra koncentráltak. Pedig olyan rendezőlegenda is próbálkozott egy Napóleon-filmmel, mint Stanley Kubrick, ám az ő filmtervét pénzügyi aggályok miatt kaszálták el annak idején (leginkább azért, mert Szergej Bondarcsuk nagyszabású Waterloo filmje elhasalt a pénztáraknál).
Scott viszont most – miután az Apple TV+ is beállt a projekt mögé – fogta magát, és a Gucci-ház és a Gladiátor 2. között megcsinálta a maga Napóleon-filmjét, ami semmiképpen sem egy 85 éves ember tempójának tűnik. „Én négy filmet leforgattam, amíg Scorsese A megfojtott virágokat csinálta” – szúrt oda egy interjúban nem kis büszkeséggel a szintén nyolcvan fölötti vetélytársának.)