Best WordPress Hosting
 

Meghívta a déli határra a költségvetési biztost Varga Mihály, hátha adnak akkor pénzt a kerítésre

A határvédelemre próbál nagyobb hozzájárulást kérni a kormány az Európai Bizottságtól, mivel ha beérkezne a kért pénz, az közel egy százalékponttal csökkenthetné a költségvetési hiányt Varga Mihály pénzügyminiszter szerint.

Decemberben levélben fordultam az uniós költségvetési biztoshoz, Johannes Hahnhoz annak érdekében, hogy az Európai Unió nagyobb mértékben járuljon hozzá Magyarország határvédelmi költségeihez. A számításaink szerint a migránsválság 2015-ös kezdete óta már 700 milliárd forintot fordított határvédelemre, miközben az uniós hozzájárulás mértéke alig haladja meg az 1 százalékot – mondta el Varga az index.hu-nak, amely megkérdezte, hogy milyen választ kapott.

Az Európai Bizottság egyelőre nem tartja indokoltnak a költségek nagyobb arányú megtérítését – felelte Varga Mihály, aki ezért meghívta a Johannes Hahnt a déli határra, hogy „személyesen tájékozódjon a magyar határon szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök és határvadászok erőfeszítéseiről, a magyar határvédelmi rendszer eredményességéről”.

Uniós biztosok a magyar pénzek kifizetéséről: Tíz éve először láthattunk fontos reformokat

„Megpróbáltuk megnézni, el lehet-e érni bármilyen előrelépést az igazságügyi rendszerrel kapcsolatban. Tíz éve először láthattunk fontos reformokat Magyarországon az igazságügyi rendszerrel kapcsolatban, a horizontális feljogosító feltételek pontosan ezért kerültek bele a hétéves költségvetésbe” – mondta el Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa. Reynders Johannes Hahn költségvetési biztossal együtt tartott tájékoztatót Brüsszelben magyar újságíróknak a bizottság Magyarországgal kapcsolatos döntéseiről.

Szerdán jelentette be a bizottság, hogy Magyarország hozzáférhet körülbelül tízmilliárd euróhoz az unió hétéves költségvetéséből. Ezek a pénzek nem voltak befagyasztva, nem szavazott az Európai Tanács arról, hogy Magyarország ezt ne kaphassa meg, hanem az Európai Unió hétéves költségvetésébe épített eszköz, az úgynevezett horizontális feljogosító feltételek blokkolta. Ezt az eszközt arra tették bele a hétéves költségvetésbe, hogy adott esetben le tudják állítani a kohéziós támogatások kifizetését olyan tagországoknak, amelyek nem tartják tiszteletben az EU jogállami alapelveit.

Magyarország ellen több formában is folyamatban vannak a feljogosító feltételek szerinti blokkolások, de a kohéziós pénzek teljes összegét csak az igazságüggyel kapcsolatos problémák miatt tartották vissza. Ezek felszabadítására fogadta el a kormány az igazságügyi reformot.

EU-s költségvetési biztos: Már szeptembertől kimaradhatnak a magyar diákok az Erasmus pluszból

Már idén ősztől megszűnhet a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban sok magyar diák számára – nyilatkozta a Népszavának Johannes Hahn költségvetési biztos. Ahhoz, hogy ezt elkerüljék, záros határidőn belül meg kell állapodni, majd aláírni a szerződéseket az uniós támogatásokat kezelő Tempus Közalapítvány és a felsőoktatási intézmények között – tette hozzá.

Ezzel szemben

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a múlt héten még arról beszélt, hogy az idei ösztöndíjakat nem fenyegeti veszély.

Állóháború: felfoghatatlanul sok pénzt zártak el a magyar kormánytól Brüsszelben

Mai állás szerint 30 milliárd euró uniós pénzhez, több mint tízezer milliárd forinthoz nem férhet hozzá az egyébként is hiánnyal küszködő magyar költségvetés. A keret ötödének megnyitására számít Budapest, de a várakozásai ellenére ősz előtt erre nincs esély, és később sincs rá garancia. Az illiberális modell és a háborúban mutatott oroszbarát politika együtt már sok volt: az EU most tényleg kemény kézzel bánik az Orbán-kormánnyal.