Best WordPress Hosting
 

Sziklaomlás volt a Rám-szakadéknál, lezárják a szurdokot

Budapest környékének egyik legnagyobb látogatottságú turisztikai célpontja, a Rám-szakadék területén az elmúlt napokban sziklaomlás történt. Az eset nem járt személyi sérüléssel. A közkedvelt szurdokot a Pilisi Parkerdő Zrt. ideiglenesen lezárja, majd geológiai és statikai vizsgálatot végeztet el.

A Rám-szakadék a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt Budapest környéki erdők egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója, lenyűgöző természeti szépsége miatt méltán tartozik a térség legismertebb kirándulóhelyei közé, amit nem csak a környékről, hanem az egész országból sokan felkeresnek.

A szakadék maga egy vulkáni eredetű, nagyjából észak-déli irányban futó szurdokvölgy. Összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat. A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak. Természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak, ahol akár kőgurulás, sziklaomlás is előfordulhat, ezért a Pilisi Parkerdő eddig is minden lehetséges csatornán és módon jelezte: a Rám-szakadékot mindenki saját felelősségére látogathatja!

Fontos lenne, hogy a férfiak is tudják, hogyan ne ijesszenek rá egy nőre – így túrázz egyedül nőként

Hogyan teszteld, hogy félsz-e egyedül sátrazni? Kell-e vajon a paprikaspray? Till Anilla tavaly nyáron 72 nap alatt végigjárta a 2550 kilométeres Országos Kékkört, az idő nagy részében szinte teljesen egyedül túrázott. Azóta több workshopot is tartott a Jane Goodall Intézettel közösen arról, hogyan érdemes belevágni a túrázásba egyedül, nőként.

Till Anillát hosszú távú túrák világába (általában a minimum egyhetes túrák esnek ebbe a kategóriába) a Camino vezette be öt évvel ezelőtt, azt meséli, előtte nemhogy többnapos, de még könnyű hétvégi kirándulásokra sem járt. A 2550 kilométeres Kékkör az ötödik hosszabb túrája, ezekre szinte mindig egyedül megy. „Lehet túratársakat találni hosszú túrákra, de nem könnyű” – mondja; a több mint kéthónapos Kékkörre például már meg sem próbált elhívni senkit.

Ritka kincset talált kirándulás közben egy férfi

Kirándulás közben bukkant rá egy ritka, ősi kincsre egy férfi Izraelben – írja az Arkeonews. A 45 éves Erez Abrahamov először azt hitte, egy egyszerű követ talált, csak később vette észre, hogy többről van szó. Ezt követően értesítette az illetékes hatóságokat, akik át is vették tőle a tárgyat és egy köszönő elismervénnyel jutalmazták erőfeszítéseit.

A lelet egy szkarabeuszt ábrázoló, karneol ásványból készült pecsétlő amulett, amelynek az aljára egy griffet véstek.

Israel Antiquities Authority / Facebook

Hibátlan hétvégi program: Csorbató, a Tátra ékköve

Gyönyörű, izgalmas, sokoldalú és családbarát. Ilyen a hazánkból gyorsan elérhető Magas-Tátra egyik legszebb falva, Csorbató. Van 5 érvünk, hogy miért érdemes meglátogatni!

Magyarország pazar földrajzi adottságokkal bír, van rengeteg gyönyörű tájunk, amelyeket az év minden szakában érdemes és lehet is felkeresni. Azonban, mint ahogy a tenger, úgy az égbe törő hegyek hiányoznak, ez nem is lehet vita tárgya. De emiatt sem kell annyira szomorkodni, hiszen az országhatárhoz viszonylag közel több, egyszerűen megközelíthető hegység is található.

A táj gyönyörű!

Kirándulás közben felvett egy üvegszilánkot, majd hazaérve rájött, hogy valójában egy milliókat érő gyémántot talált

Hatalmas szerencséje volt annak az arkansasi férfinak, aki december közepén a barátnőjével gyémántvadászatra ment a világ egyetlen, bárki számára elérhető gyémántlelőhelyére, az arkansasi Crater of Diamonds State Parkba, ahonnan a látogatók szabadon hazavihetik az ott talált drágaköveket.

Jerry Evans csupán 10 perce volt a állami park területén, amikor talált egy üvegszilánknak kinéző, cukorka méretű követ, amiről később kiderült, hogy valójában egy 4,87 karátos gyémánt.

A CNN azt írja, hogy a túrázó még tavaly tavasszal látogatott el az arkansasi Murfreesboróban található parkba, azonban arra, hogy gyémántot talált, csak később derült fény.

Ezek a Budapest környéki túraútvonalak autó nélkül is felfedezhetők

Novemberben szerencsére még szép kirándulóidő várható. Ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy kikapcsolódjunk a természetben és felfedezzük a városkörnyéki túraútvonalakat, ahol gyerekekkel, kutyával is bátran elindulhatunk. A legtöbb Budapest körüli kirándulóhelyszín könnyen elérhető közösségi közlekedéssel.

Ráadásul már kényelmesen vásárolhatunk Budapest környéki jegyet és bérletet is a BudapestGO appban, így a város határain túl is gond nélkül útnak indulhatunk a BKK járataival. A Budapesti Közlekedési Központ és az Aktív Magyarország egy folyamatosan új túrákkal bővülő oldalon összegyűjtötte, hol érdemes kirándulni Budapest közelében az idei szezonban.

A legnépszerűbb kirándulóhelyek az oktatási szünetekben, ünnepnapokon és jó időben gyakran túltelítettek, de szerencsére sok egyéb izgalmas útvonalat rejt még Budapest környéke. A BKK weboldalán most olyan kevésbé ismert túraútvonalakat is összegyűjtött, amelyekből bárki válogathat – a hosszabb teljesítménytúrák kedvelői, a családdal útnak indulók, a kutyások és a laza piknikezést kedvelő baráti társaságok is találnak kedvükre valót.

Pécs remek példája annak, hogy ősszel is érdemes utazni

Itt az ősz, de ezzel még nem kell nemet mondani a kirándulásokra. A leghangulatosabb magyar városnak tartott Pécs kitűnő példája annak, hogy ősszel is megéri egy hosszú hétvégét az otthonunktól távol tölteni. Ennek alátámasztására több érvünk is van, hiszen Baranya fővárosa rengeteg látnivalóval és programmal vár minket.

A történelmi város

Pécs gazdag történelmi hagyatékkal rendelkezik, amit a város több pontján is felfedezhetünk, mégse kell az egyiktől a másikig rengeteget utaznunk, sőt, a legtöbb sétatávolságra található meg egymástól.

Ráhívták a rendőrséget egy kiránduló csoportra Németországban, mert menekültnek nézték őket

Riham Alkoussa újságíró Szász Svájcban kirándult egy csoporttal Németország keleti részén, de amikor visszaért a hostelbe többedmagával, rendőrök várták őket, írja a BBC.

A lap cikke szerint valaki „egy külföldi csoport” miatt riasztotta a rendőrséget: migránsnak nézte őket. A telefonáló arra gyanakodott, hogy Csehország felől illegálisan érkeztek Németországba.

Csakhogy Alkoussa egy regisztrált német túracsoporttal volt, akinek tagja főként Németországban élő szír állampolgárok.

Több ezer éves sziklarajzokra bukkantak kirándulás közben

Több ezer éve sziklarajzokat talált egy túrázó Norvégiában – írja a Heritage Daily. Tormod Fjeld éppen a családjával kirándult az északi ország Østfold megyéjében, amikor különös színeket vett észre az egyik sziklán.

A férfi egy telefonos alkalmazás filtereinek segítségével jól kivehetővé tette az addig csak foltoknak tűnő színes rajzokat, így evezős hajót, embereket és egy állatot ábrázoló képek tárultak elé.

Fjeld ezután értesítette az illetékes hatóságokat és régészeket a felfedezésről, akik később megvizsgálták a rajzokat.