A helyes klímakommunikáció olyan, ami mutatja ugyan a helyzet súlyosságát, de nem a pánikoltatásra helyezi a hangsúlyt, hanem pozitív cselekvésre ösztönöz. A Political Capital megnézte, mennyire jeleskedik ebben a kormány és a kormányzati irányítású média. Spoiler alert: az önértékelés és a valóság összhangja egyelőre hiányzik.
A klímaváltozás tényét, illetve az emberi tevékenység abban betöltött szerepét ma már tudományos konszenzus övezi, még ha sok kérdésben – például a jelenségre adott válaszokban – nincs is egyetértés a kutatók között. Hasonló a helyzet a témával nem tudományosan foglalkozók körében is: a magyar lakosság 80-90 százaléka egyértelműen hisz az emberi tevékenység okozta klímaváltozásban, még ha nem is tartják a legfontosabb problémának. Ugyanakkor létezik az úgynevezett klímarelativizáció, amely nem tagadja ugyan a klímaváltozást, sem az ember felelősségét, de az azzal összefüggő problémák súlyát megkérdőjelezi, bagatellizálja. Tehát nem tagadják a klímaváltozást, mint a klímaszkeptikusok, csak az ezzel kapcsolatos politikai figyelmet eltúlzottnak, és jelenlétét a közbeszédben túlexponáltnak tartják.
A klímaszkeptikus nézetek terjedésére többféle magyarázat is adható, így a politikai szereplők retorikája, a gazdasági érdekcsoportok (pl. fosszilisenergia-lobbi, olajlobbi, illetve az ipari szereplők) kommunikációja, vagy éppen a közösségi média algoritmusai, amelyek a provokatív klímatagadó- vagy szkeptikus nézeteket felerősítik. A klímaszkepszisre azonban a motivált tudománytagadás miatt fogékonyak lehetnek a választók is, akár ideológiai okokból, akár amiatt, mert a környezetvédelmi intézkedésekben saját személyes szabadságuk korlátozását látják. Ezért is éreztük fontosnak megvizsgálni Magyarországon, mennyire elterjedt és miként jelenik meg a klímaszkepszis és a klímarelativizáció jelensége. Vizsgálódásunkat a kormányoldalra összpontosítottuk, mert mind a közvélemény formálása, mind a szakpolitikák alakítása, megvalósítása a végrehajtó hatalom körül összpontosul.