Archívum címkék: kosztolányi dezső
Előkerült Kosztolányi Dezső rég elveszettnek hitt Byron-fordítása
Az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményéből nemrég előkerült Byron Childe Harold zarándoklata című művének Kosztolányi Dezső által, a Kisfaludy Társaság műfordítói pályázatára 1904-ben készített fordítása, amelynek eddig csak töredékei voltak ismertek – írja Facebook-oldalán az MTA Könyvtár és Információs Központ.
A teljes, tisztázott fordítást nemrég Péti Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének oktatója azonosította a a pályaművek között. Az azonosításban segítségére volt a pályaművek 2006-ban, Mázi Béla által összeállított jegyzéke, amiben szerepel a Kosztolányi a fordítás során használt jeligéje („Felleg”).
Az újonnan előkerült fordításnak magyar irodalomtörténeti és Byron magyarországi recepciója szempontjából is fontos hozadéka, hogy ez az angol költő művének egyetlen olyan teljes fordítása, amit jelentős XX. századi magyar költő készített.
Az Origo szerzője kiakadt az Édes Anna transzvesztita szereplőjén – kimaradt neki, hogy a könyveredetiben is szerepel
A kultúrharc egy különösen szórakoztató megnyilvánulását fedezte fel a 444: az Origo egyik szerzője, bizonyos Kovács Nikol az utóbbi időben budapesti színházak előadásain háborodik fel a szerinte nem kellőképpen konzervatív fogalmazásmódon. A szerző legutóbbi ilyen cikkében az Örkény Színház Édes Anna című előadásán akadt ki, amiért az, ahogy a cím fogalmaz, „egy transzvesztitával gyalázza meg Kosztolányi remekművét”. Az előadást „a klasszikus magyar irodalom megcsúfolásának”, a „drag queen” megjelenítését indokolatlannak és gyomorforgatónak minősítő okfejtéssel egyetlen gond van: a szóban forgó „transzvesztita” az eredeti Kosztolányi műben is szerepel.
Erre a darab rendezője, Szenteczki Zita hívta fel a nagyérdemű figyelmét a Facebookon, idézve a regényből.
Nagy Annát oly durván csúfították el a Pacsirta forgatásakor, hogy kórházba kellett vinni
Kosztolányi Pacsirtája amilyen szép, olyan szomorú könyv. Arról szól, milyen roppant teher a gyermek és szülei számára egyaránt, ha a család szeme fénye csúnyának, menthetetlenül vénlánynak születik. Ahogyan kritikájában Tersánszky Józsi Jenő írta a regény megjelenésekor, 1924-ben: „Képzeljék el, hogy két életre való, kedves ember szerencsétlenné válik a legnagyobb emberi örömmel, a magzatával.”
Negyven évvel a mű kiadása után filmet forgatott a Pacsirtából. Képtelen feladatra vállalkozott, hiszen a regénynek különösebb cselekménye nincs, csak – Ungvári Tamás szavaival – „gyönyörű prózája” meg lélekelemzése van. A Reggeli Hírlap méltán írta annak idején:
Kosztolányi Dezső, a szív poétája ebben a könyvében újra egész meleg lelkét teríti az olvasó elé. Ezúttal – s ez ritka alkalom – prózában szólal meg ugyanazzal a tisztasággal és felüdítő élvezettel, ahogyan azt költeményeinek elolvasása után szoktuk érezni.