Óriási problémának látom, hogy a társadalom ingerküszöbértékét csak a tarvágások (és farakások) érik el – a jóval nagyobb bajt a besűrített erdőszerkezetből fakadó rossz egészségi állapotot, az erdők lerontását viszont nem érzékelik, holott jól látható jelei vannak. Sajnos az erdészettudomány is elhallgatja a jelenséget, elfedi a bajt. Erre figyelmeztet Baráz Csaba véleménycikkében.
Egy gondolat és egy betegségtünet az első erdészeti tanóra megtartásának évfordulójára rendezett erdészeti tudományos konferencia margójára (Sopron, 2024. február 5–6.)
Az erdőjárók, kirándulók leginkább az erdő hiányára, a fakitermelés (például a végvágások) során keletkező vágásterekre, tarvágásokra figyelnek fel (amelyek egyébként az erdőtervezéssel összhangban, esetleg elhibázott tüztifarendelet-szerű jogszabályok következtében alakulnak ki és csúnya tájsebbekként borzolják a szépérzéket). Az erdőkben tapasztalható sokkal aggasztóbb válságtüneteket, a törzsön kialakuló ún. másodlagos lombkoronát, a fattyúágak, póthajtások (stb.) sokaságát azonban nem veszik észre, illetve fel sem figyelnek rá. Ha pedig meglátják, nem értik azok üzenetét. A tudomány azonban dokumentálja, leírja, kataszterezi, kutatja a szekunder korona jelenségét, azonban helytelen következtetéseket von le és elhallgatja a valódi okokat. (Pontosabban egy ok-okozati összefüggésrendszerből csupán egy közbülső szekvenciát ragad ki, vizsgál meg és értékel, ami csupán egyetlen eleme a valóságnak.) Ez az erdészettudomány felelőssége, erről szól az alábbi példával illusztrált bejegyzésem. Arról, hogy nem csak az erdőgazdálkodással (fakitermeléssel) van baj, hanem az erdőneveléssel, magával az emberi beavatkozás révén kialakított erdőszerkezettel, állománysűrűséggel is. Úgy általában a magyarországi „élőfakészlet” minőségével, egészségi állapotával.