Best WordPress Hosting
 

Dél-koreai kormánykritika egy nagy kővel – beteges szintre emelkedett a szekértábor-logika

Második alkalommal támadtak politikusra Koreában – adta hírül a The New York Times szalagcíme január legvégén. Ekkor ugyanis Be Hjondzsin kormánypárti képviselőnőre egy, a kabinetfőnöke által „kőszerű tárgyként” leírt dologgal rontottak rá. Mindez két héttel azután történt, hogy egy másik politikust megkéseltek.

Hjondzsint a biztonsági kamera felvételei szerint valaki követte, majd közvetlen közelről, hátulról leütötte. A nő a földre került, de megpróbált védekezni. A támadó azonban tovább ütötte egészen addig, amíg egy harmadik személy közbe nem avatkozott. A politikus sérülései nem életveszélyesek ugyan, de kórházi kezelésre szorul.

Ez olyasmi, aminek sosem szabadott volna megtörténnie. Az igazságnak ki kell derülnie, a bűnöst pedig bíróság elé kell állítani

Svéd merényletek – mi igaz a hadsereg bevetéséről, és mi köze ennek az ország NATO-tagságához?

A NATO és az EU is több svédekkel kapcsolatos üggyel kénytelen foglalkozni az utóbbi időben. Törökország mindeddig arra hivatkozva gátolta például Svédország NATO-tagságának jóváhagyását, mert szerintük a skandináv ország kurd „terroristáknak” adott menedéket. Cikkünkből viszont kiderül, hogy

éppen Törökországban menedéket kapó, Recep Tayyip Erdogan elnök hatóságainak szemhunyásával tevékenykedő kurdok destabilizálják a svéd közbiztonságot.

A svédek súlyos biztonsági kihívásokkal kénytelenek szembenézni. A Lundi Egyetem kriminológusa, Ardavan Khoshnood szerint – akinek a nyilatkozatai bejárták a skandináv országok sajtóját az elmúlt egy évben – azon országok közül, ahol nem dúl háború, Mexikó után Svédországban történik a világon a második legtöbb bombamerénylet.