Best WordPress Hosting
 

A nőkkel szembeni erőszak ellen fogadott el mérföldkőnek számító irányelvet az Európai Parlament

Az Európai Parlament szerdán 522 szavazattal, 27 ellenszavazattal és 72 tartózkodás mellett fogadta el a mindeddig előzmény nélküli irányelvet a nők elleni erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem érdekében. A Telex azt írja, a magyar képviselők közül a kilenc fideszes tartózkodott, míg hatan, a momentumos Cseh Katalin, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor, valamint Ujhelyi István az Esély Közösségből nyomtak igent.

A döntésről szóló közleményben azt írják, a szabályok hathatósabb fellépést biztosítanak az online erőszak ellen, az áldozatok védelméhez és a nemi erőszak megelőzéséhez.

A rendelkezések tiltják a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, valamint iránymutatással szolgálnak az online elkövetett bűncselekmények, például a bizalmas személyes adatok nyilvános közzététele vagy a „kibervillantás” kapcsán.

Külön kategóriát kapnak a nők ellen elkövetett gyilkosságok Horvátországban

Több fontos jogszabályt is megszavazott csütörtökön a horvát parlament, mielőtt feloszlatta magát – számolt be az MTI. Egyebek között az áfatörvény módosítását, amely továbbra is kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá sorolja a földgázt és a távhőszolgáltatást Horvátországban.

A parlament döntött továbbá a büntető törvénykönyv módosításáról és két új bűncselekmény-kategória bevezetéséről is. Így bekerült a jogszabályba a nők ellen elkövetett súlyos gyilkosság fogalma, amely szerint a bíróság súlyosbító körülménynek tekinti, hogy a bűncselekmény nemi alapon történt, valamint a nyomozati vagy bizonyítási cselekmények tartalmának jogosulatlan nyilvánosságra hozatala, amely a büntetőeljárás nem nyilvános szakaszában az információ kiszivárogtatásának problémáját kezeli.

A 151 fős nemzetgyűlés a részvevők egyhangú szavazatával döntött saját feloszlatásáról. A javaslatot az ellenzéki pártok is támogatták, miután február végén a parlamenti többség elutasította az általuk benyújtott indítványt a feloszlatásról és a választások azonnali kiírásáról. A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) képviselői ezt akkor azzal magyarázták, hogy a választásokat a megfelelő időben és a demokratikus normák szerint rendezzék meg, amikor a többség, nem pedig a kisebbség dönt erről.

A kormány szerint a nők elleni erőszak is Brüsszel miatt nő

A nők elleni erőszak áldozatairól emlékezett meg a Momentum és több női civil szervezet a Karmelita kolostor előtt szombaton, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, közölte a párt az MTI-vel.

A közlemény szerint a megemlékezésen Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője azt követelte a kormánytól, hogy szigorítsa a távolságtartási szabályozást és indítson kampányt, amely erre a súlyos problémára hívja fel a figyelmet.

Hozzátette: jelenleg átlagosan Magyarországon hetente egy magyar nő hal meg erőszakos bűncselekmény miatt.