Best WordPress Hosting
 

Nyolcvanöt előadást törölt az Opera az Eiffel Műhelyházban a sztrájk miatt

Törli a 2024/2025-ös Angol100 szezon Eiffel Műhelyházba tervezett valamennyi előadását a Magyar Állami Operaház. A birtokunkba jutott információk szerint Ókovács Szilveszter főigazgató levélben közölte az érintettekkel, hogy „a sztrájk nyomán beállt változások és azok financiális, továbbá munkaszervezési igényeinek kielégítése miatt” kénytelenek változásokat eszközölni a programban, amely a részben értékesített, de teljesen még le nem szerződött darabokat érinti.

Ahogy írják, törlik az Operaház kamaraszínházaként működő Eiffel Műhelyház Bánffy termébe meghirdetett valamennyi felnőtt közönségnek szánt opera- és balettelőadást és a Lázár Ervin Program ifjúsági programjait is. Ez 85 előadást jelent, kivételt képez alóla a Nixon, A vágy villamosa, illetve az összes repertoáron levő gyermekelőadás, opera és balett. Az Operaház vállalja, hogy legkésőbb a 2027/2028-as szezonig bemutatják az elmaradó darabokat – ez tehát azt jelenti, hogy bizonyos produkciók akár három évet is várhatnak arra, hogy bemutassák őket.

Kerestük ezzel kapcsolatban az Operaházat, sajtóosztályuk türelmet kért, és azt ígérték, hamarosan ismertetik a sajtóval a változásokat.

Megállapodtak az Operában: fizetésemelés lesz, sztrájk nem

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei április 25-én aláírták az új Kollektív Szerződést – közölték az érintett felek közös közleményben.

Ezzel egyidejűleg a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től öt napon át szüntették be a munkát, majd a sztrájkot március 24-én felfüggesztették.

Az új Kollektív Szerződés mellett érvénybe lép az új bérmegállapodás is: ennek keretében az Opera munkavállalói már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer Ft-ot SZÉP-kártyán. A készülő új munkaszerződések alapján pedig a felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amely kifizetése 2024. július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos alapbéremelést jelent, ennek esedékesége 2024. október elseje. Az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15 százalékos alapbér-fejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.

Ókovács: Nem lesz retorzió a sztrájkolókkal szemben

Március 24-én, 5 nappal a kezdés után felfüggesztették a sztrájkot az Opera dolgozói, miután több előadás késéssel, zenekar és énekkar nélkül indult. Most Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Indexnek azt mondta, a dolgozók többsége nem is remélte, hogy a követeléseikből ennyi megvalósulhat.

„A sztrájkfelhívásban foglalt követelések részlegesen teljesültek a Magyar Állami Operaházban, így az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a helyzetet alkalmasnak ítélte meg, hogy most nyugalmi állapot legyen, és a tárgyalásokat békés körülmények között folytassák” – mondta.

Szombaton a műszaki dolgozókkal és az énekkarral is részmegállapodás született. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő speciális munkáltatási kérdéseket tekintettük át, és azokban történt egyezség. Egyebek mellett az éjszakai munkáért ezután külön díj jár, valamint a zenekar és az énekkar egy napon maximum csak hétórányit jászhat, a munkabeosztást ez alapján szervezik.

Visszavág az Opera, szünetelteti a sztrájkolók tb-jét

Drasztikus lépéssel válaszolt a Magyar Állami Operaház (MÁO) a dolgozók immár negyedik napja tartó sztrájkjára, amelynek hatására több előadást is zenekari kíséret nélkül voltak kénytelenek megtartani.

Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke az Indexnek elmondta, tudomására jutott, hogy

az Operaház szünetelteti a sztrájkban résztvevő dolgozók társadalombiztosítási jogviszonyát a sztrájk napjain.

Ókovács Szilveszter sztrájktörésre hívott egy zenekart az Operába, de azok szolidaritásból nemet mondtak

Komoly terveket jelentett be a következő szezonra Ókovács Szilveszter, miközben javában zajlik a sztrájk a Magyar Állami Operaházban. A főigazgató csütörtökön ismertette terveit a sajtóval, amelyről a Népszava számolt be. Ókovács elmondta, hogy angolszász évad következik, és újra repertoárra tűzik a Porgy és Besst, holott a lap szerint továbbra sincs szerzői jogi engedélyük a mű előadására. A tájékoztató során egy vonósnégyes kompozíció erejéig négy zenész is csatlakozott az előadókhoz annak ellenére, hogy a jelenleg is érvényben levő sztrájk miatt előző este a Hunyadi László előadása alatt nem zenéltek. Ókovács a sztrájkkal kapcsolatban annyit közölt, hogy a munkabeszüntetés miatt csütörtök este a Mayerling című balett helyett Mozart Don Giovanni-ját játsszák.

Hozzátette, hogy a sztrájktörvény szerint a sztrájkolóknak időben jelezni kell, hogy mikor tervezik a munkabeszüntetést, ezt az igazgató szerint a szakszervezet nem tartja tiszteletben, amelyet üzenetekkel is tud bizonyítani. Épp emiatt úgy gondolja, ez joggal való visszaélés, amely tervezhetetlenn teszi az üzemmenetet. Arra a kérdésre, hogy nem lett-e volna korrektebb lemondani a Hunyadi Lászlót, azt válaszolta, hogy intézményvezetőként kizárólag az előadások megtartásában érdekelt.

Az igazgató hazugságnak nevezte az, hogy egy, a lap birtokába került dokumentum szerint túlterheltek az Opera dolgozói.

Jelentős csúszással kezdődött az Operaházban a szerda esti előadás, amelyet Ókovács Szilveszter nyitott meg

Folytatódott a kedden kezdődött sztrájk az Operaházban: az Index beszámolója szerint a szerda délután hat órára kitűzött Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját jelentős csúszással kezdték el, a nézőket is késve engedték be. A zenekar csak nyolckor kapcsolódik be az előadásba, azonban csak a legismertebb részeket játsszák majd.

Az előadás előtt az Opera igazgatója, Ókovács Szilveszter keddhez hasonlóan szerdán is beszédet tartott. Az Index szerint azt mondta, „nincs az a mozdonyvezető”, aki meggátolhatná az előadást, amelyet egy 15 perces, az Operaház történetéről szóló filmmel kezdik, utána szünet következik, ezalatt a nézők kimehetnek „az elhíresült büfébe“.

Azt is mondta, hogy a nézők berendezkedhetnek egy olyan előadásra, amelyben az énekesek zongorával fognak előadni részleteket a Hunyadi Lászlóból. „Ez a haditerv. Akinek ez az ajánlat nem szimpatikus, az nyugodtan sarkon fordulat, és elmehet”– mondta Ókovács Szilveszter, aki hozzátette, a jegy árát visszafizetik azoknak, akik távoznak. Az Index szerint többen éltek is ezzel a lehetőséggel.

A szakszervezeti elnök szerint Ókovács kényúrként vezeti az Operát

Ahogy mi is megírtuk, kedd este részleges sztrájkba léptek a Magyar Állami Operaház munkavállalói, így a Don Giovanni első csaknem egy óráját zenekar nélkül, zongorakísérettel adták elő (majd hét órakor a zenekar több tagja is Sztrájk feliratú pólóban vonult be játszani). Szerda reggel az ATV Start vendége volt Bárány Balázs Péter elnök, Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, akit a sztrájk állásáról kérdezték.

A tárgyalások jelenleg nem zajlanak sehogy, hiszen az Operaház főigazgatója azt az alapvető kötelezettségét is elmulasztja teljesíteni, miszerint sztrájk idején a felek kötelesek a sztrájkról szóló törvény szerint tárgyalásokat folytatni a konfliktus mielőbbi megszüntetése érdekében.

– mondta a műsorban Bárány, aki szerint a vitájuk nem az Operaház vezetésével van, hanem a főigazgató és a szakszervezetek között létezik.

Sztrájkoltak az Operában, zenekar nélkül indult a Don Giovanni

A korábbi fenyegetést beváltva valóban részleges sztrájkot tartottak a munkavállalók az Operában. Az este hatkor kezdődő Don Giovanni előadás előtt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója megjelent az egyik emeleti páholyban és tudatta a közönséggel, hogy a zenekar több tagja alapjogával élve sztárjkolni fog, hozzájuk csatlakozik több támogató a társulatból – írja a Népszava. A lap beszámolója szerint a közönség tapssal fogadta a bejelentést, ám Ókovács hozzátette, hogy a nézők előadást nézni jöttek, így elkezdték időben játszani Mozart operáját, ám mivel a zenekar csak hétkor ült be játszani, addig ketten zongorán, váltva kísérték az énekeseket – az egyik zongoránál maga Rajna Martin, az előadás karmestere ült. Hétkor a zenekar tagjai csatlakoztak az előadáshoz, de közülük többen is Sztrájk feliratú pólót viseltek. Ókovács az előadás előtt arról is beszélt, hogy mivel rendhagyóak a körülmények, az Opera a szünetben minden nézőt meghív egy pezsgőre és egy frissítőre (pár hete még a Carmina Buránát megszakító büfészünet miatt állt a bál az Opera körül).

A keddi előadás előtt a főigazgató levélben fordult az intézmény munkatársaihoz: „A Magyar Állami Operaházban még sosem maradt el előadás sztrájk miatt – most sem fog. Minden jegy érvényes, minden nézőnket várjuk a keddi és az azután következő estékre is. Titeket pedig a HR osztályra, emelt összegű szerződéseiteket aláírni” – írta, hozzátéve, hogy  „az Opera a 2024-es évre több elemből álló, összesen 14,8%-os növekményre tett javaslatot”, amelyet az érdekképviseletek nem fogadtak el, és „30%-os emelést követelnek”. Úgy fogalmazott, hogy „a 2011-eshez képest lényegében nem 100, hanem inkább 150%-kal visztek többet haza, és ennél még többet érdemeltek, ezért is emelünk. (…) Csak azt ne higgyétek el, hogy kevesebb munkával, megkötözött vezetőséggel, kényelmesre szerkesztett évaddal, a szakszervezet 180 oldalas Kollektív Szerződését betartva ezek a bevételek növelhetők.”

Ókovács a szokatlan Don Giovanni után egy Facebook-posztban írt arról, hogy nem gondolja ezt sikertelen előadásnak.

A szerző képviselői szerint szokatlan a Carmina Buranába szünetet rakni

„Szokatlan, hogy Carl Orff Carmina Burana című művébe szünetet iktatnak be. Ez azonban nem lehetetlen, amennyiben ez a szünet zeneileg értelmes ponton történik, például egy zenei szakasz végén” – írta a Telex érdeklődésére a németországi Carl Orff Alapítvány, amely a német zeneszerző és zenetanár munkásságának megőrzésén dolgozik: védi és népszerűsíti Orff műveit és pedagógiai filozófiáját.

Az alapítvány szerint „ez a kérdés természetesen az előadás zenei összkoncepciójától is függ”, a büfébevételt, mint szünetszervező tényezőt válaszukban nem említették.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója, aki a büfé bevételének növelése érdekében tett szünetet az előadásba, korábban arra a kérdésre, hogy a szünet beiktatása sért-e szerzői jogokat, így válaszolt a Népszavának:

Ókovács Szilveszter miniszteri biztosi utasítást módosít, hogy értékesíthetők legyenek a királyi páholy helyei

„Az Operaház legjobb páholya egy fura szokásjogból kifolyólag pillanatnyilag nem hoz bevételt. Egy tízszemélyes páholy, a legjobb páholy üresen áll. Ezt egészen biztosan el kell adni.” – mondta az ATV-nek adott interjúban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

Az igazgató a Carmina Burana előadás szünettel való megszakítása után beszélt arról, hogy lesz más intézkedés is, ami miatt szét akarják majd szedni – például a királyi páholy helyeinek értékesítése.

Egy korábbi, 2014-es közérdekű adatigénylés során megkérdezték az Operától, hogy pontosan ki és hogyan használhatja ezt a páholyt (akkor ugyanis némi médiavisszhangot keltett, hogy Orbán Ráhel és vendégei nézhettek meg innen egy előadást), ekkor az Opera az alábbi választ adta:

„A kultúra megmentése” címen szerveznek tüntetést az Operához, Ókovács szerint ők is ezen dolgoznak

Tüntetés lesz március 6-án négy órától a Magyar Állami Operaház előtt – írta meg az Index.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója osztotta meg egy azóta törölt, szarkasztikus Facebook-bejegyzésben, hogy tájékoztatást kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, melyben felhívták a figyelmét a szerdán délután 4 órától este 10 óráig „A kultúra megmentése” címen tervezett megmozdulásra, amire egy óriási,  5×2,5 méteres felfújható lufi is érkezik majd – még nem tudni, milyen felirattal.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Ókovács Szilveszter azon döntése, hogy Carl Orff Carmina Burana című zeneművét a jövőben két részletben, szünettel kell játszani a büfébevételek növelésének érdekében, sokakban váltott ki nemtetszést: a karmester-rendező Bogányi Tibor távozott az előadásból, de egyet nem értését fejezte ki Miklósa Erika, az előadás egyik szólistája is.

Nem a büfébevételhez szokás igazítani a szünetet, de az Operának a túlélése múlhat rajta

„A Carmina Burana egy 70 perces mű, önmagában nem feltétlenül egy egész estés produkció, ezért sokszor párban adják elő egy másik alkotással, ebben az esetben a két darab között tartanak egy szünetet. Ha az Operaháznak volt olyan igénye, hogy büfébevétel is kapcsolódjon a produkcióhoz – ami érthető lenne annak fényében, hogy az egyik legsikeresebb előadásról van szó –, akkor ez lett volna a bevett megoldás” – magyarázta a lapunk által megszólaltatott, a komolyzenei intézményeket közelről ismerő szakértő.

Az biztos, hogy nem szerencsés kettévágni a Carmina Buranát, az optimális megoldás egy másik darabbal párosítás lenne.

Ő beszélt arról a gyakorlatról is, hogy egy ilyen produkciós döntés alapvetően az intézmény és az előadást jegyző alkotói gárda közös döntése. Össze kell hangolni a rendezői koncepciót és az intézményigazgatási kérdéseket – az utóbbihoz tartoznak például az olyan szempontok, hogy egy késői előadás esetében haza tudnak-e jutni utána a stábtagok. Ezen szempontok mentén dől el a többi közt az is, lesz-e szünet, hol és mennyi. Amíg Budapesten a Ruszalkát két szünettel, addig Berlinben a legújabbat egy szünettel játsszák. Ez utóbbiba a karmesternek alapvetően nem lenne olyan beleszólása, amellyel megvétózhatná a döntést, ám a Carmina Burana esetében Bogányi Tibor nem egyszerűen karmester, hanem a produkció egyik alkotója is egyben, mivel ő és felesége, Zászkaliczky Ágnes közösen álmodták meg a produkciót.

Ókovács Szilveszter szerint lesz más intézkedés is, ami miatt szét akarják majd szedni

Félbevágták az Operában a Carmina Buranát, hogy több legyen a büfé bevétele – derült ki vasárnap, az ügy pedig azóta csak továbbgyűrűzött, hiszen fény derült arra is, hogy az intézmény perben áll a büfét és éttermet korábban üzemeltető Zsidai-csoporttal, aminek állításaira az Opera kedd reggelre reagált.

Mindez azonban még csak a kezdet – állította Ókovács Szilveszter főigazgató az ATV műsorában, ahol előbb kijelentette:

Amit most látunk, az egy kampányesemény, egy hihetetlenül felfújt vicc. Nagyon rossz vicc egyébként, amelynek két fegyelmezetlen művészünk kiposztolása, sajtóhoz fordulása adott lehetőséget,

Operaház: októberben kizárták a büfét üzemeltető Zsidaiékat az épületből, azóta pereskednek

Nagy felzúdulást okozott a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter azzal, hogy utasításba adta, hogy Carl Orff világhírű darabját szakítsák meg egy félórás szünettel, hogy forgalmat csináljanak a büfének.

Bogányi Tibor karmester elfogadhatatlannak tartotta azt főigazgatói utasítást, ezért visszalépett a Carmina Burana dirigálásától, és azóta is folyamatosan születnek a zenei élet szereplőinek nyilatkozatai az ügyben. Ókovács viszont műbalhénak titulálta a tiltakozást, és azt is közölte, hogy a büfé saját fenntartásban működik, az Operának termel bevételt, mert szakítottak a vendéglátásért felelős vállalkozóval.

A vállalkozás a Zsidai Csoport volt, amely az Indexen tette közzé álláspontját.

Beperelte az Operát a büfét korábban működtető Zsidai Csoport

Jelenleg is perben áll az Operaházzal az intézmény büféjét korábban üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoporthoz tartozó Opera Gasztronómia Kft. A lapunknak eljuttatott közlemény szerint a cég 2015-ben a közbeszerzésen nyerte el a jogot arra, hogy az intézmény teljes gasztronómiájának működését biztosítsa. A határozott idejű szerződés eredetileg 2030. augusztus 30-ig állt fenn.

Az Operaház azonban ennek ellenére 2023 októberében felmondta a szerződést, a cég szerint „mondvacsinált” okokból.

A felmondás oka egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt. A felmondás valódi oka pedig, hogy az Operaház korábbi döntését megváltoztatva saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket, akár olyan áron is, hogy a határozott idejű szerződést jogellenesen felmondja. Októberben nemcsak hogy felmondták a szerződést, de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéről, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el

Ókovács Szilveszter: Egy operaházi szünet többmilliós bevételt képes hozni

Ahogy korábban megírtuk, az Operaház nemrég úgy döntött, a büfébevételek növelése érdekében szünetet tesz a Carmina Burana előadásba, a felháborodott karmester-rendező, Bogányi Tibor pedig egy Facebook-posztban jelentette be, hogy emiatt nem folytatja a darab dirigálását.

Megkérdeztük az Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, aki lapunknak elmondta, azért döntöttek a szünet beékelése mellett, mert az Orff-mű előtt más darabokat is adnak (a színlap szerint a produkció előtt a Bordó Sárkány nevű zenekar hangolja középkori dallamokra a közönséget), 75 perc pedig egyben már sok lehet a közönségnek. „A nézők szívesen nyújtóztatják ki magukat, szívesen sétálnak az Ybl palotában, szívesen élnek társadalmi életet, és igen, szívesen vesszük, ha fogyasztanak is, mert ennek hasznait is a dolgozóink kapják SZÉP-kártyán, és mert

a kulturált büfészolgáltatás hozzátartozik az operaélményhez

Miklósa Erika: Nem a büfének van Operaháza

Végtelenül elszomorít a döntés, hogy a 70 perces Carmina Burana öt éve futó – sikeres, telt házas – előadását »kettévágják« egy szünettel a Magyar Állami Operaházban egy főigazgatói utasításra. Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza

– ezt nyilatkozta az Indexnek Mikósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, az előadás egyik szólistája.

Schumy Csaba dfp@dfp.hu +36309634813

Félbevágták az Operában a Carmina Buranát, hogy több legyen a büfé bevétele

Indulatos Facebook-posztban jelentette be vasárnap Bogányi Tibor karmester-rendező, hogy a mai naptól visszalép az által rendezett Carmia Burana előadás dirigálásától az Operaházban.

A bejelentéshez a művész egy nyílt levelet is mellékelt, amelyet a szakmának, a közönségnek és a barátainak címzett. Ebben az áll, hogy tegnap kapott egy főigazgató utasítást, amely szerint „a Carmina Burana előadást kettévágva félórás szünetet kell tartani, az Operaház büféjének bevétele növelése érdekében.”

Bogányi szerint ez a vezetői döntés szakmai egyeztetés nélkül született. Mint írja, a Magyar Állami Operaház szakmai színvonala megkérdőjelezhetetlen, ennek mindenek felett kell állnia, ezen dolgoznak éjjel-nappal, erre tették fel az életünket! „A Carmina Burana sikere is az egységben, a feltartóztathatatlan ívében rejlik – ezt söpri el a mostani döntés” – írja a karmester-rendező.

Sztrájkolnak az Operaház dolgozói, mert szeretnének annyit keresni, mint egy aldis pénztáros

Március 19-től határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a Magyar Állami Operaház dolgozóit képviselő két szakszervezet. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete álláspontja szerint a tervezett munkabeszüntetés oka, hogy „a munkáltatónál kezdeményezett, jelenleg is folyó kollektív munkaügyi vitában foglalt követeléseinket a 2024. évre vonatkozó bérmegállapodás, valamint a Kollektív Szerződés megkötésének vonatkozásában a munkáltató nem hajlandó teljesíteni” – írja a Magyar Narancs Online.

A szakszervezetek már tavaly is igyekeztek érvényesíteni követeléseiket az Ókovács Szilveszter vezette Operaházban. Ezután a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Szentmártoni János írásba adta, hogy „a Magyar Állami Operaház mint munkáltató folyamatosan megszegte a hatályos Munka torvénykönyvben meghatározott konzultációra vonatkozó rendelkezéseket, azaz a törvény szabályait megszegve járt el a szakszervezettel, illetve az általa képviselt dolgozókkal szemben”.

A szakszervezetek követelései közül a béremelésben és a kollektív szerződésben azóta sem született megállapodás.