Best WordPress Hosting
 

Megállapodtak az Operában: fizetésemelés lesz, sztrájk nem

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei április 25-én aláírták az új Kollektív Szerződést – közölték az érintett felek közös közleményben.

Ezzel egyidejűleg a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től öt napon át szüntették be a munkát, majd a sztrájkot március 24-én felfüggesztették.

Az új Kollektív Szerződés mellett érvénybe lép az új bérmegállapodás is: ennek keretében az Opera munkavállalói már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer Ft-ot SZÉP-kártyán. A készülő új munkaszerződések alapján pedig a felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amely kifizetése 2024. július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos alapbéremelést jelent, ennek esedékesége 2024. október elseje. Az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15 százalékos alapbér-fejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.

Vezénylés: Orbánnak dalol a budai gyerekkar

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola hetedik-nyolcadik osztályos lányai hamarosan a világ legismertebb jobboldali vezetői előtt énekelhetnek – írja a 444. A szülőket csak utólag értesítették róla, hogy a gyerekek a CPAC Hungary 2024 gálavacsoráján lépnek fel a Magyar Állami Operaházban.

A portál idézi az egyházi fenntartású budai iskola igazgatóját, aki szerint kerülni kell a pártpolitikai eseményeken a közreműködést, ám ez a fellépés vacsora előtt lesz,

a kórus egyszerre énekel három darabot, majd a gyerekek távoznak, beszédeket nem hallanak. Ezek alapján úgy láttuk, hogy ez a konkrét esemény nem pártpolitikai jellegű, hanem kulturális

A Valuska című operával tiszteleg Eötvös Péter emléke előtt az Operaház

A Valuska című opera félszcenírozott előadásával tiszteleg április 18-án a nemrég meghalt Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, Eötvös Péter kimagasló életműve és emberi nagysága előtt a Magyar Állami Operaház.

Eötvös a Magyar Állami Operaház felkérésére írta meg egyetlen magyar nyelvű operáját, aminek témájául a szerző a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett magyar író, Krasznahorkai László 1989-es, Az ellenállás melankóliája című kisregényét választotta. A darab ősbemutatóját 2023. december 2-án tartották meg a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában, Varga Bence színrevitelében. A nagy sikerű előadáson, amit kedvező hazai és nemzetközi kritikai visszhang is övezett, Eötvös Péter is részt vett.

A szerző által tragikomédiaként jellemzett Valuska címszerepében Haja Zsolt látható, a további főbb szerepeket Miksch Adrienn (Pflaumné), Szabóki Tünde (Tünde), Hábetler András (Tanár úr) Farkasréti Mária (Parasztasszony) és Cser Krisztián (Posztókabátos férfi / Katona) alakítják. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Szennai Kálmán vezényli. A Három nővér (2000, r. Szabó István) és A szerelemről és más démonokról (2017, r. Silviu Purcărete) után a Valuska Eötvös Péter harmadik operája, ami elhangzik az Andrássy úti Ybl palotában, ezen kívül Vértelenül – Senza Sangue című Kékszakállú-párdarabja is hallható volt 2018-ban az Erkel Színhában – írják a közleményben.

Ókovács: Nem lesz retorzió a sztrájkolókkal szemben

Március 24-én, 5 nappal a kezdés után felfüggesztették a sztrájkot az Opera dolgozói, miután több előadás késéssel, zenekar és énekkar nélkül indult. Most Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Indexnek azt mondta, a dolgozók többsége nem is remélte, hogy a követeléseikből ennyi megvalósulhat.

„A sztrájkfelhívásban foglalt követelések részlegesen teljesültek a Magyar Állami Operaházban, így az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a helyzetet alkalmasnak ítélte meg, hogy most nyugalmi állapot legyen, és a tárgyalásokat békés körülmények között folytassák” – mondta.

Szombaton a műszaki dolgozókkal és az énekkarral is részmegállapodás született. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő speciális munkáltatási kérdéseket tekintettük át, és azokban történt egyezség. Egyebek mellett az éjszakai munkáért ezután külön díj jár, valamint a zenekar és az énekkar egy napon maximum csak hétórányit jászhat, a munkabeosztást ez alapján szervezik.

Felfüggesztik a sztrájkot az Operában

A mai napon 11:00 órakor a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében – írta az operaház lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Az Opera munkatársai számára 2024. év második felében – két részletben – összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapokban nettó 140-140 ezer Ft cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba.

– A kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik, és legkésőbb 2024. április 30-ig a felek elkötelezettek abban, hogy lezárják a kollektív szerződést és aláírják a sztrájkot végleg lezáró megállapodást – olvasható a dokumentumban.

Ókovács Szilveszter sztrájktörésre hívott egy zenekart az Operába, de azok szolidaritásból nemet mondtak

Komoly terveket jelentett be a következő szezonra Ókovács Szilveszter, miközben javában zajlik a sztrájk a Magyar Állami Operaházban. A főigazgató csütörtökön ismertette terveit a sajtóval, amelyről a Népszava számolt be. Ókovács elmondta, hogy angolszász évad következik, és újra repertoárra tűzik a Porgy és Besst, holott a lap szerint továbbra sincs szerzői jogi engedélyük a mű előadására. A tájékoztató során egy vonósnégyes kompozíció erejéig négy zenész is csatlakozott az előadókhoz annak ellenére, hogy a jelenleg is érvényben levő sztrájk miatt előző este a Hunyadi László előadása alatt nem zenéltek. Ókovács a sztrájkkal kapcsolatban annyit közölt, hogy a munkabeszüntetés miatt csütörtök este a Mayerling című balett helyett Mozart Don Giovanni-ját játsszák.

Hozzátette, hogy a sztrájktörvény szerint a sztrájkolóknak időben jelezni kell, hogy mikor tervezik a munkabeszüntetést, ezt az igazgató szerint a szakszervezet nem tartja tiszteletben, amelyet üzenetekkel is tud bizonyítani. Épp emiatt úgy gondolja, ez joggal való visszaélés, amely tervezhetetlenn teszi az üzemmenetet. Arra a kérdésre, hogy nem lett-e volna korrektebb lemondani a Hunyadi Lászlót, azt válaszolta, hogy intézményvezetőként kizárólag az előadások megtartásában érdekelt.

Az igazgató hazugságnak nevezte az, hogy egy, a lap birtokába került dokumentum szerint túlterheltek az Opera dolgozói.

Jelentős csúszással kezdődött az Operaházban a szerda esti előadás, amelyet Ókovács Szilveszter nyitott meg

Folytatódott a kedden kezdődött sztrájk az Operaházban: az Index beszámolója szerint a szerda délután hat órára kitűzött Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját jelentős csúszással kezdték el, a nézőket is késve engedték be. A zenekar csak nyolckor kapcsolódik be az előadásba, azonban csak a legismertebb részeket játsszák majd.

Az előadás előtt az Opera igazgatója, Ókovács Szilveszter keddhez hasonlóan szerdán is beszédet tartott. Az Index szerint azt mondta, „nincs az a mozdonyvezető”, aki meggátolhatná az előadást, amelyet egy 15 perces, az Operaház történetéről szóló filmmel kezdik, utána szünet következik, ezalatt a nézők kimehetnek „az elhíresült büfébe“.

Azt is mondta, hogy a nézők berendezkedhetnek egy olyan előadásra, amelyben az énekesek zongorával fognak előadni részleteket a Hunyadi Lászlóból. „Ez a haditerv. Akinek ez az ajánlat nem szimpatikus, az nyugodtan sarkon fordulat, és elmehet”– mondta Ókovács Szilveszter, aki hozzátette, a jegy árát visszafizetik azoknak, akik távoznak. Az Index szerint többen éltek is ezzel a lehetőséggel.

A szakszervezeti elnök szerint Ókovács kényúrként vezeti az Operát

Ahogy mi is megírtuk, kedd este részleges sztrájkba léptek a Magyar Állami Operaház munkavállalói, így a Don Giovanni első csaknem egy óráját zenekar nélkül, zongorakísérettel adták elő (majd hét órakor a zenekar több tagja is Sztrájk feliratú pólóban vonult be játszani). Szerda reggel az ATV Start vendége volt Bárány Balázs Péter elnök, Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, akit a sztrájk állásáról kérdezték.

A tárgyalások jelenleg nem zajlanak sehogy, hiszen az Operaház főigazgatója azt az alapvető kötelezettségét is elmulasztja teljesíteni, miszerint sztrájk idején a felek kötelesek a sztrájkról szóló törvény szerint tárgyalásokat folytatni a konfliktus mielőbbi megszüntetése érdekében.

– mondta a műsorban Bárány, aki szerint a vitájuk nem az Operaház vezetésével van, hanem a főigazgató és a szakszervezetek között létezik.

Sztájk lesz az Operában, veszélyben a holnapi Mozart-előadás

A bérekről szóló mai egyeztetés nem hozott eredményt, így holnap este hat órától, azaz épp a Don Giovanni előadásának kezdetétől sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói – írja a Népszava.

Ennek körülményeiről Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke azt jósolja, lehetséges, hogy elmarad az előadás, nem kizárt, hogy csúszik a kezdés egy vagy másfél órát, de minden a dolgozók hozzáállásán múlik. Becslése szerint a zenekart, énekkart és a műszakot beleértve 100-200 fő érintett a Don Giovanni kapcsán a sztrájkban, azt azonban nem akarja megbecsülni, hogy közülük hányan fogják valóban beszüntetni a munkát, csak reméli: minél többen.

A Népszava azt írja: nem csak a zenészek alapbére a lényeg, az is számít, mennyire hajszolják túl a díszletmunkásokat. A zenekar elszántságát tükrözi, hogy 60 darab „sztrájk” feliratú pólóval készülnek a holnapi napra.

A nap hírei – 2024. 03. 06.

Bicskei gyermekotthon: az igazgató szobájában tartott „sakkozásokról” már évekkel a 2011-es beadvány előtt tudtak nevelők

Felfüggesztették az újbudai óvoda vezetőjét, ahol szexuális kényszerítés miatt vettek őrizetbe egy dolgozót

Orbán Viktor a Nemzet Múzeumnál tart beszédet március 15-én

A szerző képviselői szerint szokatlan a Carmina Buranába szünetet rakni

„Szokatlan, hogy Carl Orff Carmina Burana című művébe szünetet iktatnak be. Ez azonban nem lehetetlen, amennyiben ez a szünet zeneileg értelmes ponton történik, például egy zenei szakasz végén” – írta a Telex érdeklődésére a németországi Carl Orff Alapítvány, amely a német zeneszerző és zenetanár munkásságának megőrzésén dolgozik: védi és népszerűsíti Orff műveit és pedagógiai filozófiáját.

Az alapítvány szerint „ez a kérdés természetesen az előadás zenei összkoncepciójától is függ”, a büfébevételt, mint szünetszervező tényezőt válaszukban nem említették.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója, aki a büfé bevételének növelése érdekében tett szünetet az előadásba, korábban arra a kérdésre, hogy a szünet beiktatása sért-e szerzői jogokat, így válaszolt a Népszavának:

Ókovács Szilveszter miniszteri biztosi utasítást módosít, hogy értékesíthetők legyenek a királyi páholy helyei

„Az Operaház legjobb páholya egy fura szokásjogból kifolyólag pillanatnyilag nem hoz bevételt. Egy tízszemélyes páholy, a legjobb páholy üresen áll. Ezt egészen biztosan el kell adni.” – mondta az ATV-nek adott interjúban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

Az igazgató a Carmina Burana előadás szünettel való megszakítása után beszélt arról, hogy lesz más intézkedés is, ami miatt szét akarják majd szedni – például a királyi páholy helyeinek értékesítése.

Egy korábbi, 2014-es közérdekű adatigénylés során megkérdezték az Operától, hogy pontosan ki és hogyan használhatja ezt a páholyt (akkor ugyanis némi médiavisszhangot keltett, hogy Orbán Ráhel és vendégei nézhettek meg innen egy előadást), ekkor az Opera az alábbi választ adta:

Nem a büfébevételhez szokás igazítani a szünetet, de az Operának a túlélése múlhat rajta

„A Carmina Burana egy 70 perces mű, önmagában nem feltétlenül egy egész estés produkció, ezért sokszor párban adják elő egy másik alkotással, ebben az esetben a két darab között tartanak egy szünetet. Ha az Operaháznak volt olyan igénye, hogy büfébevétel is kapcsolódjon a produkcióhoz – ami érthető lenne annak fényében, hogy az egyik legsikeresebb előadásról van szó –, akkor ez lett volna a bevett megoldás” – magyarázta a lapunk által megszólaltatott, a komolyzenei intézményeket közelről ismerő szakértő.

Az biztos, hogy nem szerencsés kettévágni a Carmina Buranát, az optimális megoldás egy másik darabbal párosítás lenne.

Ő beszélt arról a gyakorlatról is, hogy egy ilyen produkciós döntés alapvetően az intézmény és az előadást jegyző alkotói gárda közös döntése. Össze kell hangolni a rendezői koncepciót és az intézményigazgatási kérdéseket – az utóbbihoz tartoznak például az olyan szempontok, hogy egy késői előadás esetében haza tudnak-e jutni utána a stábtagok. Ezen szempontok mentén dől el a többi közt az is, lesz-e szünet, hol és mennyi. Amíg Budapesten a Ruszalkát két szünettel, addig Berlinben a legújabbat egy szünettel játsszák. Ez utóbbiba a karmesternek alapvetően nem lenne olyan beleszólása, amellyel megvétózhatná a döntést, ám a Carmina Burana esetében Bogányi Tibor nem egyszerűen karmester, hanem a produkció egyik alkotója is egyben, mivel ő és felesége, Zászkaliczky Ágnes közösen álmodták meg a produkciót.

Ókovács Szilveszter szerint lesz más intézkedés is, ami miatt szét akarják majd szedni

Félbevágták az Operában a Carmina Buranát, hogy több legyen a büfé bevétele – derült ki vasárnap, az ügy pedig azóta csak továbbgyűrűzött, hiszen fény derült arra is, hogy az intézmény perben áll a büfét és éttermet korábban üzemeltető Zsidai-csoporttal, aminek állításaira az Opera kedd reggelre reagált.

Mindez azonban még csak a kezdet – állította Ókovács Szilveszter főigazgató az ATV műsorában, ahol előbb kijelentette:

Amit most látunk, az egy kampányesemény, egy hihetetlenül felfújt vicc. Nagyon rossz vicc egyébként, amelynek két fegyelmezetlen művészünk kiposztolása, sajtóhoz fordulása adott lehetőséget,

Reagált az Opera a büfét korábban üzemeltető Zsidai Group vádjaira

Hétfőn délután rövid cikkben számoltunk be arról, hogy jelenleg is perben áll az Operaházzal az annak büféjét, illetve teljes gasztronómiai palettáját korábban üzemeltető Opera Gasztronómia Kft., ami a Zsidai Gasztronómiai Csoport tagjaként 2015-ben, egy tenderen nyerte el a jogot az üzemeltetésre.

A szerződés szerint egészen 2030 augusztusáig ennek a cégnek kellene végeznie a munkát, az Opera azonban 2023 októberében, mondvacsinált okokból felrúgta azt – állítja a Zsidai-csoport, ami szerint egy nem létező fizetési felszólítás miatt kellett távozniuk, a háttérben azonban nyomósabb ok állt:

az, hogy az Operaház saját hatáskörében, maga akarta üzemeltetni az egységeket, így a határozatlan szerződést jogellenes módon mondta fel, kollégáikat pedig nemcsak kizárták az épület területéről, de ingóságaikat sem adták vissza.

Beperelte az Operát a büfét korábban működtető Zsidai Csoport

Jelenleg is perben áll az Operaházzal az intézmény büféjét korábban üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoporthoz tartozó Opera Gasztronómia Kft. A lapunknak eljuttatott közlemény szerint a cég 2015-ben a közbeszerzésen nyerte el a jogot arra, hogy az intézmény teljes gasztronómiájának működését biztosítsa. A határozott idejű szerződés eredetileg 2030. augusztus 30-ig állt fenn.

Az Operaház azonban ennek ellenére 2023 októberében felmondta a szerződést, a cég szerint „mondvacsinált” okokból.

A felmondás oka egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt. A felmondás valódi oka pedig, hogy az Operaház korábbi döntését megváltoztatva saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket, akár olyan áron is, hogy a határozott idejű szerződést jogellenesen felmondja. Októberben nemcsak hogy felmondták a szerződést, de önhatalommal kizárták kollégáinkat az Operaház területéről, bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el

Ókovács Szilveszter: Egy operaházi szünet többmilliós bevételt képes hozni

Ahogy korábban megírtuk, az Operaház nemrég úgy döntött, a büfébevételek növelése érdekében szünetet tesz a Carmina Burana előadásba, a felháborodott karmester-rendező, Bogányi Tibor pedig egy Facebook-posztban jelentette be, hogy emiatt nem folytatja a darab dirigálását.

Megkérdeztük az Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, aki lapunknak elmondta, azért döntöttek a szünet beékelése mellett, mert az Orff-mű előtt más darabokat is adnak (a színlap szerint a produkció előtt a Bordó Sárkány nevű zenekar hangolja középkori dallamokra a közönséget), 75 perc pedig egyben már sok lehet a közönségnek. „A nézők szívesen nyújtóztatják ki magukat, szívesen sétálnak az Ybl palotában, szívesen élnek társadalmi életet, és igen, szívesen vesszük, ha fogyasztanak is, mert ennek hasznait is a dolgozóink kapják SZÉP-kártyán, és mert

a kulturált büfészolgáltatás hozzátartozik az operaélményhez

Pottyondy Edina: Ahelyett, hogy irtanák ezt a konzumidióta zabálós hisztériát, az Operaházat vezető gyökér képes kettévágni a Carmina Buranát

Pottyondy Edina is megszólalt az Operaház büfébotrányával kapcsolatban, és szokásához híven ezúttal sem fogta vissza magát. A közéleti kérdésekben rendre megnyilvánuló stand-upos a Facebook-bejegyzésében kifejtette, hogy eleve idegesíti, miért lett mára úgyszólván kötelező az evés kulturális programokon:

A Dumaszínházban azért nem mentem át a klubhelyszínről a színházba, mert ott az előadás alatt folyamatosan eszik a közönség. És még a kicsi helyen lévő büfés is bepróbálkozott, hogy ugyan már tartsak szünetet a 75 perces előadásban, mert akkor több piát tud eladni. Olyan rámenősen magyarázta, mintha teljesen hülye lennék, hogy nem látom be, ez a stand-upom végső értelme.

A mozikban is gyűlöletes a csámcsogás, néha már én is zabálom a popcornt, mert egyébként elviselhetetlen a rágás zaj. Mintha bélpoklos tengerimalacokkal lennék összezárva 2500 forintért

Az Átrium félórás vacsoraszünetet jelentett be az Opera büfészünetére reagálva

Vicces posztot jelentetett meg az Átrium, mely az Operában a büféforgalom kedvéért félbevágott Carmina Burana előadásra reagált:

A Kultúrbrigád ezúton tájékoztatja tisztelt közönségét, hogy a mai naptól kezdve az Átriumban a büfé bevételeit növelendő a kitűzött kezdési időpontban egy húszperces uzsonnaszünetet tartunk. A szünet nélküli előadásokat a huszonötödik és az ötvenedik percben egy-egy félórás vacsoraszünettel szakítjuk meg. A kétfelvonásosok közben negyvenperces estetízóraiszünetet rendezünk, de a felvonások felénél is beiktatunk egy-egy falatozószünetet. A továbbiakban az előadásközi szüneteknél a vécé zárva lesz, hogy ne rontsa a büfé forgalmát, tehát csak előadás előtt és után lehet pisilni. A ruhatár a megfizetendő ruhatári díjon felül ruhadarabonként egy minyon megvásárlása után használható. (Csak a bisztróban vásárolt minyonok számítanak, spáros, aldis, lidlös, cébéás, ronis, cukrászdai és egyéb minyonok nem!) A Jurányiban tartott előadásaink közben a 123-as labor sarkában elhelyezett mobilpultnál az előadás alatt perec vásárlása kötelező! Köszönjük megértésüket!

– írták, de azért volt a posztnak egy komoly, zárójeles része is: