Best WordPress Hosting
 

Tengeri óriás teteme sodródott partra

Elpusztult, mintegy 10 méter hosszú hosszúszárnyú bálna sodródott partra Észak-Oregonban, a hatóságok arra kérik a helyieket, hogy kerüljék az érintett partszakaszt – írja az Oregon Live. A tetem a Nehalem Bay Állami Park területén, Manzanita közelében került elő május 27-én.

Az eset miatt többek között a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) adott ki figyelmeztetést. Az érintett terület kiemelt jelentőségű a védett hólilék számára, így eleve érzékeny az emberi jelenlétre.

„Arra kérjük az embereket, hogy maradjanak távol a tetemtől, hogy az érintetlen maradjon” – mondta Michael Milstein, a NOAA halászati szervezetének szóvivője. A szakemberek már hétfőn megkezdték a vizsgálatokat, hogy kiderítsék az elhullás okát.

Rekordközeli lottófőnyereményt nyert a nyolc éve rákkal küzdő férfi

Megnyerte a Powerball 1,3 milliós jackpotját (kb. 473, 3 milliárd forint egy 46 éves férfi Oregonban – írja a CBS.

A Laoszból származó Cheng Saephan ezzel minden idők negyedik legnagyobb nyereményt érte el a Powerballon, minden amerikai lottót összevéve pedig a nyolcadik legmagasabb összeget vihette haza.

Áldott vagyok

Valaki csaknem 500 milliárd forintot nyert a lottón Amerikában

22, 27, 44, 52, 69 és a 9-es.

Ezekkel a számokkal nyerte meg valaki Oregonban a Powerball főnyereményét, ami jelen esetben 1,326 milliárd dollárt, azaz 477,4 milliárd forintot jelent – írta az abc News.

Akkor ekkora a nyeremény, ha belemegy az éves részletfizetésbe. Ez esetben 30 éven át kapja meg részletekben a nyereményt, minden évben 5 százalékkal többet. A nyertesnek lehetősége lesz azonnal 621 millió dollárt (223,6 forintot) készpénzben felvenni, ha inkább egyben kéne neki az összes pénz.