Best WordPress Hosting
 

A Bicskén történtek nemcsak a gyermekvédelmi rendszer, de a kormány csodafegyverének hiányosságaira is rámutatnak

A gyermekvédelem leendő csodafegyvereként tárta a nyilvánosság elé a kormány a pedofil-nyilvántartást 2021 nyarán: olyan adatbázis tervét vázolták fel, amiben amerikai mintára névvel, arccal, lakóhellyel listázzák a pedofil bűnelkövetőket. Amikor Selmeczi Gabriella első alkalommal prezentálta a parlamentben a (később melegellenes irányba elvitt) gyermekvédelmi törvénycsomag elemeit, a nyilvántartás bevezetésének szükségességét azzal indokolta, hogy „a pedofilok ne rejtőzködhessenek, ne reménykedhessenek abban, hogy elbújhatnak, hogy megússzák, következménye lesz, akár ha csak egy ujjal is hozzányúlnak a gyermekeinkhez”.

Eltelt két év, és az ország egy olyan egy pedofil bűncselekmény-sorozattól hangos hetek óta, ami közvetve két korábbi miniszter és a köztársasági elnök bukását is elhozta. Ennek fényében nem látszik sikertörténetnek a pedofilok elleni harc, még úgy sem, hogy V. János, a bicskei gyermekotthon korábbi, pedofil igazgatója még jóval az adatbázis megnyitása előtt követte el a neki felrótt bűncselekményeket, és azóta is börtönben van. Az államfő a bűncselekmény eltussolásában közreműködő társának adott kegyelmet.

Mohos Márton / 24.hu Selmeczi Gabriella

Pedofil-nyilvántartás: három szó sérti az Alaptörvényt

A büntetését már letöltött egykori elítélt panaszának nagy részét elutasították, csak az adatlekérés ellenőrzésével kapcsolatos részből töröltek három szót, írja a hvg.hu. Az Országgyűlés 2021-ben a pedofilellenesnek indult, majd melegellenessé lett törvénnyel hozta létre az internetes adatbázist, amelyen ellenőrizhető, hogy valakit pedofil bűncselekményért jogerősen elítéltek-e valamikor.

Az alkotmányjogi panaszt benyújtó 2011 júliusában szabadult, más eljárás nem folyt ellene azóta sem, büntetlen előéletűnek minősül, életvitele rendezett. A törvénymódosítás miatt olyan hátrányos rendelkezések hatálya alá került, amelyek sem elítélésekor, sem szabadulásakor nem voltak hatályban. Szerinte alapjogait, magán- és családi életét sérti, hogy régi elítéléséről széles kör is értesülhet.

A törvény vitatott pontja szerint a kiskorú gyermek hozzátartozója, nevelője, gondozója akkor kérhet ki adatot a pedofil bűnelkövetők nyilvántartásából, ha „megítélése szerint az adatok megismerése… feltehetően szükséges”. Az érintett szerint ez homályos fogalom, de az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a szöveg