Best WordPress Hosting
 

Fény derült az egyiptomi piramisok egyik rejtélyére

Egy új tanulmány alapján a Nílus betemetett, régi ágára bukkantak, a víz egykor több mint 30 piramis mellett folyt el Egyiptomban – írja a The Guardian. A kutatók úgy vélik, a felfedezéssel megoldódott az a rejtély, hogy miként szállították az ókoriak az építményekhez szükséges hatalmas kőtömböket.

A 64 kilométer hosszú folyóig többek között a gízai piramiskomplexum mellett futott. A medret évezredeken át elrejtették a mezőgazdasági területek és a sivatag.

Az ág megmagyarázhatja, hogy miért épült 4700-3700 évvel ezelőtt 31 piramis láncolatban a Nílus völgyének egy olyan sivatagi sávja mellett, amely ma meglehetősen barátságtalan.

Titokzatos föld alatti építményt találtak a gízai piramisok mellett

Egy L alakú építmény jelenlétét mutatták ki a földradarral a gízai piramisok közelében, Egyiptomban – írja a Heritage Daily. A szakértők szerint az építmény körülbelül 2 méter mélyen a föld alatt fekszik és homokkal lehet tele.

A kutatók úgy gondolják, hogy az L alakú struktúra csupán egy bejárat lehet, amely egy még mélyebben található építményhez vezet.

Ezt bizonyítja az is, hogy a földradar az L alakú struktúra alatt is érzékelt anomáliákat, 3,5-11 méterre a felszín alatt.