Best WordPress Hosting
 

Kedves magyar cégvezető, mikor ébredsz rá, hogy nem lehet megúszni a digitalizációt?

A szerző a kis-és középvállalkozások digitális versenyképességét rendszeresen mérő Digiméter projekt szakmai vezetője, a Corvinus Egyetem adjunktusa. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

2020 óta méri a Digiméter a hazai vállalkozások digitalizációjának szintjét. A 2024-ben immár negyedik alkalommal futó kutatássorozat alapján a 100-as indexen nincs érdemi elmozdulás, továbbra is 40-es értéket mutat (2022-ben 41, 2020-ban és 2021-ben pedig 40 volt). A hazai cégek tehát köszönik szépen, de lehetőleg nem kérnek a digitális megoldásokból. Ez azonban idővel megbosszulhatja magát.

Amikor 2022 év végén, másfél évvel ezelőtt megmértük a cégek digitalizációs szintjét, az volt a várakozásunk, hogy a kibontakozó válság erősíteni fogja a hatékonyságot növelő digitalizáció létjogosultságát. Mint utólag, a 2024 tavaszi Digiméter kutatásunk alapján kiderült, mindez vágyvezérelt gondolkodásnak bizonyult. A cégek inkább a már korábban bevált – jellemzően nem digitális – megoldásokhoz nyúltak vissza.