Best WordPress Hosting
 

HVG: Gyökeresen átalakítják a szülészeteket

Minden előzmény nélkül jelent meg a kormány honlapján az a miniszteri rendelettervezet, amely szerint érdemben átalakítanák a hazai szülészetek működését – írja hétfői cikkében a hvg360. A portál szerint azt találgatja hetek óta a szülész-nőgyógyász szakma, hogy a változtatást a családias hangulatú, felesleges orvosi beavatkozás nélküli szülészetek megteremtésének lehetősége indukálja, vagy csupán egy látszatintézkedésről van szó, ami az egyre súlyosabb orvoshiányt próbálja leplezni.

A jogszabálytervezetet február utolsó napján hozták nyilvánosságra, és társadalmi véleményezésre bocsátották a kormányzati honlapon. Ahhoz képest, milyen komoly változást jelentene a szülész-nőgyógyászati ellátásban, az érintettek mindössze nyolc napot kaptak rá, hogy elküldjék véleményüket, így a válaszadásra adott határidő március 8-án már le is járt le – jegyzi meg a portál.

A tervezet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges 2003-as miniszteri rendeletet módosítaná azzal, hogy az eddigi II. és III. szint mellé létrehozná az alacsonyabb, I. progresszivitású szintű szülészeti ellátást is az országban. Ezek lényegében olyan szülészetek lennének, ahova csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének a nők.

Pintér Sándor kiberbűnözés elleni új nyomozóegységet hozna létre az ORFK-n

Egy belügyminiszteri rendelettervezet szerint az önálló nyomozócsoport kiemelt státuszt és támogatást kap majd.

210 gyerek lőhet is majd a honvédelemórán

A honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódó rendelettervezetek jelentek meg a kormány honlapján. A társadalmi egyeztetésre ezúttal is nyolc nap van. A Honvédelmi Minisztérium a honvédelem tantárgy oktatásához kapcsolódóan, az iskolai egyéb szabadidős (fakultatív) foglalkozás keretében tervezi bevezetni a tanulók által végzett lőgyakorlatokat.

Ehhez módosítani kell a fegyverekről és lőszerekről szóló kormányrendeletet. hogy újabb önálló használati jogcímet teremtsenek a légfegyverek oktatási célú igénybevételéhez, sajátos biztonsági rendszabályokat állapítsanak meg az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközökkel történő lőgyakorlatokhoz. Egy másik rendelettervezet azt pontosítaná, kik taníthatnák a honvédelem tantárgyat, pedagógusként. A honvédelmi nevelés-oktatás keretében egyéb foglalkozás tartására és a honvédelem tantárgy oktatására pedagógus munkakörben fő szabályként az alkalmazható, aki

felsőfokú végzettséggel és katonai szakképzettséggel rendelkezik, vagy

Megkapná a lóversenyfogadást a Honvédelmi Minisztérium

A kormány honlapjára társadalmi vita céljából feltöltött rendelettervezet szerint a 2014 óta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. joggyakorlása alá tartozó Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft.-nek a jövőben a Honvédelmi Minisztérium lesz a tulajdonosi joggyakorlója – vette észre a hvg.hu.

A lap emlékeztet, az 1925-ben megnyílt fővárosi lóversenypálya, a Lovi üzemeltetője, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft. most is a Honvédelmi Minisztérium (HM) alá tartozó állami cég.

A  Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft-t a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ellenőrizné, ők adták ki a cégnek a koncessziós engedélyeket is, amelyek egyébként hamarosan le is járnak: a hazai lóversenyekre vonatkozó idén december 31-én, míg a nemzetközi versenyekre vonatkozó már korábban, július 31-én.