Best WordPress Hosting
 

Így akadályozta meg egy felbőszített társaság, hogy bánya épüljön a kertek végébe a Duna-parton

Ilona húsz éve költözött Pilismarótra, annak is a Duna-parthoz közel eső részére. Kutyája is van, kertje is, mondja, a levegő jobb, mint a pesti belvárosban, ahonnan 90 négyzetméterből költözött ki az itteni nyaralóba. Könnyebben meg tud itt élni, és jobban el tudja magát foglalni – ki tudja, még hány érv szól Pilismarót mellett az éppen sétáló Ilona számára. Amikor a bányaügyről kérdezem, egyből rávágja:

Voltam szavazni, igen. Mindig szavazok. Nem akartam, persze, hogy nem. Három dolog miatt nem. Egy: ez, ugye, sóderbánya, kotrással ment volna a kitermelés. Kérem, én már megéltem egy kotrást, volt itt régen egy másik kavicsbánya, már akkor megvolt a házunk, szóval én tudom, milyen a kotrás, nem akarok még egyet. A másik: azért az aprópénzért, amit a falu kap, pár tízmillióért, miért éri ez meg nekünk? Harmadrészt: bányát egy ilyen szép faluba? Minek? Pont az a jó itt, hogy nyugalom és csend van.

Farkas Norbert / 24.hu Ilona