Best WordPress Hosting
 

Évekkel tovább élhetnek, akik szélsőségesen sokat sportolnak

Évekkel élhetnek tovább az átlagos embereknél a profi sportolók a szélsőségesen megterhelő edzéseknek köszönhetően egy új tanulmány szerint – számolt be róla a ScienceAlert. A kutatás szerint a futók például átlagosan 5 évvel élnek tovább, ez pedig felülírja azt a korábbi elképzelést, hogy az extrém mértékű testmozgás hosszú távon káros az egészségre.

Abban nincs vita a szakértők között, hogy a testmozgás alapvetően jótékony hatású, és meghosszabbítja az életet, az viszont korántsem egyértelmű, hogy az ajánlottnál több sportolás mennyire tesz jót vagy rosszat az egészségnek.Egyes tudósok szerint például a szélsőségesen sok edzés túlzottan megterhelheti a szívet, ez pedig növeli a korai halálozás kockázatát. Mások viszont éppen ennek ellenkezőjében hisznek, egy 2022-es tanulmány eredményei például arra utalnak, hogy a javasoltnál többet sportolók halálozási esélye 30 százalékkal alacsonyabb.

A mostani kutatás az olyan embereket vizsgálta meg, akik kevesebb mint 4 perc alatt képesek lefutni egy 1 mérföldes (1,6 kilométer) távot. Erre csak nagyon kevés futó képes, ehhez ugyanis a test határait kell feszegetni. Az ő esetükben is azt találták, hogy átlagosan jóval tovább élnek, mint a lakosság legnagyobb része.

Nem az a baj, hogy ezermilliárdokat költ a kormány sportra, hanem az, ahogy elkölti

Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékei érmeket szerezzenek, győztesek legyenek, illetve ismerjék a sikert, és ennek érdekében képesek legyenek összefogni másokkal, a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani … az országnak egészséges és életerős társadalomra van szüksége, amely utánpótlás, iskolai sport, valamint ebből kifejlődő versenysport nélkül nem lehetséges.

Így nyilatkozott Orbán Viktor azt követően, hogy 2010 januárjában a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett. Az idézet nagyon jól leírja nemcsak a Fidesz, hanem úgy általában a mindenkori kormányzat, sőt jó eséllyel a társadalom jelentős részének a sportról alkotott képét is. Itthon ugyanis a sport nem a tömegek testmozgását, hanem a versenysportot, az olimpiai érmeket jelenti. Ez pedig az állami finanszírozásban is szembetűnő volt az elmúlt években: az ágazatba ömlő ezermilliárdoknak csak töredéke jutott a szabadidősportra. Most azonban, úgy tűnik, szemléletváltás jöhet.

Két százalék, de maximum öt