Best WordPress Hosting
 

Így élheti meg a 100. születésnapját

Az emberiséget évszázadok óta foglalkoztatja, hogy mi lehet a hosszú élet titka. Azt persze jól tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a dohányzás mellőzése hozzájárul ahhoz, hogy tovább éljünk, egy új spanyol tanulmány szerint viszont a személyiségünknek is szerepe lehet ebben.

A kutatók 19 100 és 107 év közötti emberrel készítettek interjút, ez alapján pedig 8 olyan jellemvonást határoztak meg, amelyek segíthetnek abban, hogy megéljük századik születésnapunkat – írja az IFLScience. Az első az elevenség, a felmérésben résztvevők idős koruk ellenére energikusak, szeretnek élni és szeretnének tovább élni. A megkérdezettekben az is közös, hogy mindannyijuk sok időt tölt barátaikkal, szeretteikel, ez pedig a második fontos tulajdonság: a szociális aktivitás.

Egyikük azt mondta, a legjobb dolognak az életében az unokáit és a dédunokáit tartja, az ilyesfajta elköteleződés pedig szintén minüknél megfigyelhető volt. Persze nem muszáj a család iránt elköteleződni, lehet hivatás vagy célok iránt is. Emellett a kontrollérzet is kifejezetten lényeges, vagyis, hogy úgy érezzük, mi irányítjuk a saját életünket. A tanulmány szerzői azt írják, a százévfelettiek mind önállóságról tanúskodnak: saját kezükbe vették az életüket, és arra terelgették azt, amerre akarták, hogy haladjon.

Ez a teszt négy kérdéssel fel tudja mérni a személyiségét

Mindössze négy kérdésből áll az a pszichológiai teszt, amely nagyban segíthet, hogy megismerjük saját személyiséünket – írja a LADbible.

A tesztet a Made in Chelsea sztárja, Jamie Laing osztotta meg a TikTokon.

@jamielaing Personality test in 4 simple questions #jamielaing #foryou ♬ original sound – jamie