Best WordPress Hosting
 

Fideszes színekben indul a polgármesterségért a FradiMédia főszerkesztője

Szűcs Tamás Kisújszálláson száll ringbe a városvezetésért, miközben az FTC hivatalos honlapjának főszerkesztője.

„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – buszsofőrnek állt a PDSZ volt elnöke

Egy júniusi tüntetésen jelentette be, hogy 31 év után búcsút int a tanári pályának Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egykori elnöke. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a lemondását.

A Népszavának nyilatkozva most azt is elmondta, hogy buszsofőrnek áll.

Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban