Szűcs Tamás Kisújszálláson száll ringbe a városvezetésért, miközben az FTC hivatalos honlapjának főszerkesztője.
Archívum címkék: főszerkesztő
Megtudtuk, hová távozik az Index főszerkesztő-helyettese
A Media1 információi szerint a Ringierhez tartozó Sportal nevű sportoldalhoz igazol Ilku Miklós, az Index leköszönő főszerkesztő-helyettese. Ilku Miklósra főszerkesztői posztot kap a Ringier sportszerkesztőségénél.
Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője
A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.
Távozott a Sportal eddigi főszerkesztője, megnevezték az utódját
Szekeres Tamást kérte fel megbízott főszerkesztőnek a Ringier a Sportal élére.
Az Index főszerkesztője megint pert vesztett lapunk ellen
Ahogy tavaly az elsőfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, most kedden a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is a Media1 javára döntött abban a bírósági perben, amelyet Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője indított portálunk ellen egy róla megjelent cikkünk miatt. Másodjára is a kérdezés és a szólás szabadsága mellé állt a bíróság.
Csendben váltottak főszerkesztőt a HírTV-nél
Már nem Velkovics Vilmos a HírTV főszerkesztője – írja a Media1. A főszerkesztői poszton történt váltást a kormánypárti televíziós csatorna nem verte nagy dobra, de a történteket megerősítette a portálnak Velkovics.
Mint írta, a váltás augusztusban történt, ám többet nem volt hajlandó elárulni annak okáról, körülményeiről.
Kérem minden egyéb kérdéssel forduljon a főszerkesztőnkhöz, Pelyach Gergelyhez
Nem verték nagydobra: már nem Velkovics Vilmos a HírTV főszerkesztője
Egy ideje már csak műsorvezetőként van jelen a HírTV-nél Velkovics Vilmos. A változást Velkovics Vilmos, a volt főszerkesztő is megerősítette a Media1 érdeklődésére és elmondta azt is, ki lett az új vezető.
Megszólalt a Rogán Antal és az Index főszerkesztője közötti telefonhívásokról a Miniszterelnöki Kabinetiroda
Az „új” Index néhány volt munkatársa arról beszélt a Media1-nek, hogy Rogán Antal és más kormányzati munkatársak a Karmelitából rendszeresen telefonon utasítgatták Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét. A Media1 már megírta, mit mondott portálunknak az ezzel kapcsolatos vádakkal kapcsolatban az Index. A válasz lényege az volt, szerintük természetes, ha közéleti szereplőkkel kapcsolatot tartanak fenn. Most a témával kapcsolatban a Miniszterelnöki Kabinetirodától időközben érkező választ is közzétesszük.
Elvitték a rendőrök az utolsó független orosz lapok közé tartozó Novaja Gazeta főszerkesztőjét
Őrizetbe vették csütörtökön Moszkvában Szergej Szokolovot, a Novaja Gazeta című neves orosz független lap főszerkesztőjét, akit később pénzbírsággal sújtottak, miután azzal vádolták meg, hogy lejáratta az orosz fegyveres erőket .
Elbocsátja a Propeller és a Nuus teljes stábját Vaszily Miklós nemrég leköszönő tanácsadója
A Media1 információi szerint néhány héttel ezelőtt tulajdonost váltott a Propeller és a Nuus, most pedig az új vezetés elbocsátja a szerkesztőségek teljes stábját, beleértve a főszerkesztőt is. A távozásokat az a Hajós Andrea közölte a munkatársakkal, aki a TV2 egyik fontos igazgatója volt tavaly nyárig majd a televízió elnökének, az Indexet is tulajdonló Vaszily Miklósnak volt a tanácsadója év végéig, vagyis pár héttel ezelőttig. Már az is eldőlt, ki lesz az új szerkesztőségvezető.
Távozott a Nyugati Fény főszerkesztője
A Nyugati Fény egy évvel ezelőtt kinevezett főszerkesztője, Kenyeres Bence neve váratlanul eltűnt a lap impresszumából. A Media1 Mandula Viktort, a portál tulajdonosát kérdezte a változásról és az új, a tisztséget átmeneti időre elvállaló főszerkesztőről, Balogh Győzőről, akinek furcsa mód sem a fotóját, sem a karrierútját nem lehetett fellelni az interneten, ráadásul a közösségi médiában sem találtuk őt.
Távozik Hermann Irén, a Kreatív főszerkesztője
2022 szeptembere óta vezette a reklámipari lapot. Utódja február végén áll munkába.
Távozik Dull Szabolcs a Telextől és a részvényeit is visszaadja
Minden tisztségéről lemondott Dull Szabolcs. Pedig az ő személye miatt jött létre a Telex.
Új főszerkesztő az atv.hu élén
Már nem a novemberben kinevezett Szlazsánszky Ferenc az ATV.hu főszerkesztője, de ő is a stáb tagja maradt.
Beismerte a PestiSrácok főszerkesztője, törölték Trombitás Kristóf vezércikkét
Huth Gergely azzal magyarázza Trombitás Kristóf a melegek örökbefogadási jogai mellett kiálló cikkének eltávolítását, hogy túl sok mocskolódást kaptak miatta a PestiSrácoknál.
Népszava-főszerkesztő: Meg akarják ölni az újságírást
A Media1 egy április végi műsorában jelentette be Németh Péter, a 2023-ban 150 éves fennállását ünneplő Népszava főszerkesztője a napilap legújabb, akkor induló szolgáltatását, az úgynevezett mobil napilapot. A Népszava főszerkesztőjével több más aktuális témáról is beszélgettünk az újsággal és a magyar médiahelyzettel kapcsolatban. Németh Péter azt mondta: tulajdonképpen meg akarják ölni az újságírást Magyarországon.
Návai Anikó a Nők Lapja főszerkesztőjére hárítja a fiktív Scarlett Johansson-interjú közlésének felelősségét
A hamisításon ért Návai Anikó azt állítja, hogy főszerkesztői döntés volt a nagy botrányt kavart interjú közlése. Azt is állítja megint, hogy a Scarlett Johansson-interjú körüli botránynak semmi köze ahhoz, hogy kikerült a Golden Globe szavazói közül.
Elvesztette az Index főszerkesztője az év egyik legszürreálisabb bírósági perét első fokon
Elutasította a bíróság első fokon ma, kedden Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztőjének keresetét, amellyel portálunkat, a Media1-et próbálta megszorongatni a Schiffer András nevével fémjelzett ügyvédi iroda közreműködésével. Cikkünkből az is kiderül, hogy nem ez az első eset, hogy a kormányközelbe került Index különféle vezetői lapunk működését jogi eszközök segítségével akadályozni próbálják és sajtószabadság-ellenes lépéseket tesznek, szerencsére sikertelenül. Mostanában a volt LMP-elnök és társainak irodája sem először nyújt segítséget a kormánytól független médiumok „facsarásához”.
Tarr Péter lett a főszerkesztő Gattyán György pornómilliárdos új hírportáljánál
A Media1 értesülése szerint már nem a néhány hónapja kinevezett Datki Szabolcs a Frisshírek nevű, tavaly indult portál főszerkesztője, hanem Tarr Péter, a HírTV egykori vezérigazgató-helyettese.
Új vezetőket nevezett ki az ATV Csoport
Új főszerkesztőt kapott a Start című reggeli műsor és változás történt az atv.hu főszerkesztői posztján is.