Best WordPress Hosting
 

Megjelentek a zsugorodást jelző bolti figyelmeztetések

Elérhetővé vált március 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa, ahol megnézhető, hogy az utóbbi időkben mely termékeknél csökkent a kiszerelés, vagyis hajtottak végre burkolt áremelést. Kiknek készült az adatbázis, mire jó, és találkozhatunk-e már a boltokban a zsugorodást jelző figyelmeztetésekkel? A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkárát, Neubauer Katalint kérdeztük.

Kiszereléscsökkentés

Február 1. és 15. között a gyártóknak tájékoztatniuk kellett a kereskedőket és a Nébihet a kiszerelésváltozásról, március 1-jétől pedig elvileg a kereskedőknek is tájékoztatniuk kell a vevőket. A gyártói tájékoztatás alapján jelent meg március 1-jén a Nébih oldalán Kiszereléscsökkentés címmel egy tájékoztató lista, amely azóta is bővül.

Tényleg csökkenti az inflációt, ha tábla jelzi, hogy összement a termék?

Az élelmiszerinfláció csökkentését célzó intézkedésről január 9-én megjelent kormányrendelet szerint az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedők számára előírják, hogy tájékoztató táblákat kell kihelyezniük, ha az előre csomagolt termék (itt már nem szűkítik le élelmiszerre) kiszerelése csökkent. Ebből nem egyértelmű, hogy csak élelmiszerekre vonatkozik-e az előírás, vagy mondjuk samponokra is, ezért megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) többek között erről is, de választ nem kaptunk.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György lapunknak azt mondta, jogilag valóban pontatlan a megfogalmazás, azonban értelmezésük szerint csak élelmiszerekre vonatkozik majd az új tájékoztatási kötelezettség. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára szerint sem világos a közlönyben ez a részlet, de sok más egyéb részletkérdés sem. Neubauer Katalin hozzátette, az NGM államtitkárságától úgy tudja, hogy csak élelmiszerekre fog vonatkozni a kisebb kiszerelésről szóló tájékoztatási kötelezettség. Mindketten azt mondták, lesz még egy NGM-rendelet, ami tisztázni fog remélhetőleg számos más részletkérdést is.

Mohos Márton / 24.hu (Illusztráció)

Eljárást indít a GVH a Microsoft mesterséges intelligenciájával kapcsolatban

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Microsoft megfelelően tájékoztatja-e a Bing felhasználóit az új, MI alapú keresőszolgáltatásáról. Hasonló eljárást kezdett az amerikai versenyhatóság a ChatGPT tulajdonosával szemben.

Gazdaságfejlesztési államtitkár: Érdemes lenne megmozgatni a lakossági folyószámlákon tartott 6-7 ezer milliárdot

Segítő tájékoztatást kapnak a háztartások a folyószámlán tartott megtakarításaik értékének megőrzéséhez a számlavezetőjüktől, mondta a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közigazgatási államtitkára.

Túri Anikó az inflációs környezettel indokolta, hogy a kormány döntése alapján a bankoknak kötelező tájékoztatást kell küldeniük az ügyfeleiknek a megtakarítási lehetőségekről. Hozzátette, hogy a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése eddig jórészt a hitelfelvételre összpontosított, holott a megtakarítások védelmére is éppúgy figyelni kell.

Az államtitkár szerint a folyószámlákon tartott összeg 6-7 ezermilliárd forintra becsülhető, ekkora összeget már „érdemes lenne megmozgatni”, fogalmazott. A tájékoztató levél a kockázatmentes állampapírokban rejlő lehetőségekre hívja föl az emberek figyelmét, táblázatban mutatja meg például, mekkora hozamot lehet elérni ezekkel, tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

16,5 millió eurót oszt szét a médiában az Európai Bizottság a sokszínű tájékoztatás érdekében

A pályázatokra szeptemberben és októberben várják a hírmédiumok és műsorszolgáltatók jelentkezését az Európai Unió teljes területéről.

Rendkívüli tájékoztatás portálunktól

Tisztelt Olvasók! Hétfőn este (mindössze néhány perccel azután, hogy Rákay Philippel, a kormányközeli propagandahálózat, a Megafon egyik ismert arcának földszerzésével kapcsolatban közöltünk egy, a 24.hu-tól szemlézett hírt) újabb nagyon durva túlterheléses kibertámadás (DDoS) indult portálunk, a 2019 óta a magyar és a nemzetközi médiavilág aktuális híreivel foglalkozó, magántulajdonban lévő portálunk, a Media1.hu infrastruktúrája ellen, pedig […]