Best WordPress Hosting
 

Hiába nyugtat Kocsis Máté, nagy bajba került a költségvetés

Hónapok óta látható, hogy az költségvetés komoly bajban van: a bevételek messze elmaradnak a tervezettől, miközben a kiadásokat a kormány képtelen kordában tartani. Ráadásul láthatóan közel sincs egyetértés a kormányban arról, hogy miként kellene kezelni a költségvetést: Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön egy konferencián az év végi hiánycél felemelése mellett a lehetséges intézkedések között említette a bankadó megemelését, a támogatott hitelek „felülvizsgálatát”, a honvédelmi kiadások átütemezését, illetve a minisztériumi kiadások korlátozását.

Varga Mihály nyilatkozatát cáfolta Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, mondván az csak mangánvélemény. A Fidesz-frakció ülésén már a jövő évi önkormányzati és Európa parlamenti választások voltak napirenden, láthatóan a kormányfő, és a Fidesz-frakció ennek rendeli alá a költségvetési konszolidációt – értékelnek a lapban.

Pedig kiigazításra szükség van: az elmúlt négy év legrosszabb évét futja eddig az államháztartás. A hiány alakulása eddig megfelelt a tavalyi – egyáltalán nem kedvező –  folyamatoknak, ám júliusban már gyorsabban nőtt a deficit. Amennyiben megismétlődnek az elmúlt évek trendjei, nem lehet kizárni, hogy a hiány a tervezett 3400 milliárd forinttal szemben, akár 5000 milliárdra is rúghatnak kormányzati beavatkozás nélkül.