Best WordPress Hosting
 

Közel hétszáz éves templomának felújításáért küzd Berhida: a gyűjtés lassan halad, az állam nem segít

Európa-szerte egyedülállló, XIII-XIV. századi gyökerű katolikus templomának felújításáért küzd a Várpalotához közeli Berhida, a Szent Kereszt-templom felújításához szükség 150-200 milliós költség azonban hosszú ideje nem akar összegyűlni – írja a Műemlékem.hu.

A lap szerint a hatezres település egy lakója, Simon Gyula által indított petíciót mostanra több mint hatezren írták alá, ez azonban nem hozott eredményt: a Status Quo Berhidán csoport nevében született aláírásgyűjtést annak elindítása előtt az illetékesekhez is eljuttatták,

az onnan mostanáig érkezett egyetlen válasz azonban elutasító volt, okként pedig a forráshiányt jelölték meg.

Előbb a legszebb magyar modern templomot, majd Makovecz katedrálisát szánták az Apor Vilmos térre

Az idén százötven éves Budapest történetének első évtizedeiben tapasztalható fejlődés elképesztő tempóban falta fel a Duna két oldalán álló kisebb-nagyobb házakat, kerteket, szőlőket, temetőket (a sírok aztán darabokra törve részben a rakpartok feltöltésében végezték), illetve a különböző, beépíthető földdarabokat. A két világháború között a korábban alig, vagy épp egyáltalán nem lakott területeken is sorra nőttek ki villák, soklakásos társasházak, vagy középületek: nem volt ez másként Németvölgyben sem, ahol sorra tűntek fel a modernizmus jegyeit magukon viselő, kisebb-nagyobb struktúrák.

A környék beépülésével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ideje egy katolikus hitközség megalapításának – erre végül 1929-ben került sor, hiszen megalakult a Csörsz utcai Kápolna Egyesület, ami az első években a Vöröskereszt Kórház, majd az Istenhegyi úti Iskolatestvérek, majd a Németvölgyi úti Hadirokkant Otthon kis kápolnájában tartotta az alkalmait.

A közösség egy, a főváros által használatra átadott telken rövidesen saját, állandó templomot is építtetett: az egykori Szendi és Németvölgyi árok ekkor még névtelen tere felé néző, egyszerű épületet  1934-ben szentelték fel.