A hazai médiatörténelemben először fordul elő, hogy Pachmann Péter és Gundel Takács Gábor ugyanabban a műsorban köszönti reggel az embereket.
Archívum címkék: új műsorvezető
Visszatérhet Somos András az ATV képernyőjére? Interjú a volt műsorvezetővel és Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával
Somos Andrást, az ATV tizennégy év után, néhány hónapja távozó műsorvezetőjét hívta meg a Media1 e heti podcast- és rádióműsorába, hogy átbeszéljük mindazt, ami a távozásához vezetett. A műsor második felében aztán váratlan fordulatként, Somost is nagyon meglepve, telefonon kapcsoltuk Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját is. Íme a Media1 rendhagyó podcast adásának hanganyaga és az írásos összefoglaló.
Így oldja meg Somos András távozása után az ATV a műsorvezető pótlását
A Media1 az ATV vezérigazgatóját kérdezte arról, hogyan fogják megoldani a Start műsorvezetését most, hogy Somos András bejelentette, a Kaleta Gáborral kapcsolatos rossz megfogalmazása miatt úgy döntött, 14 év után elhagyja a csatornát, hiszen már eddig is hiányzott egy fő a műsorvezetők közül.
Megnevezte az ATV Gajdos Tamás utódját – más bejelentéseket is tett a tévétársaság vezetője
Hosszúra nyúlt kiválasztási folyamat végén eldőlt, ki veszi át az ATV Híradó műsorvezetését a korábban a hírműsor stábjából kikerülő Gajdos Tamástól. Az ATV vezérigazgatója bejelentette azt is, hogy tavasszal visszatér a képernyőre egy női talkshow és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy új talkshow formátum jogainak megvásárlásáról
Kiderült, kiket ültet a TV2 a távozó Majkáék helyére a Zsákbamacskába
Négy emberrel oldják meg a pótlást.
Gelencsér Tímea is műsort kap a Spíler TV-n – új képernyősök és egy talkshow a Spíler TV-n
Az őszi szezon új képernyősöket, műsorvezetőket és szakértőket, továbbá egy új műsort hoz a TV2 sportcsatornájára.
Új műsorvezetőket és közreműködőket keres a TV2 az ősszel induló műsoraihoz
Többnapos szereplőválogatás zajlott a TV2-nél.