Best WordPress Hosting
 

„Felháborító, hogy készek ennyi embert megszívatni azért, hogy valami fájdalmassal támadják a fővárost”

Gondoljunk bele, milyen lenne az, ha a Pestre érkező vonat lerakna a város határán, és csak akkor vinne be a Keletibe, ha külön, csak emiatt váltasz egy jegyet?

– mondta meglehetősen ingerülten Patrik a Boráros téri végállomáson a téli napsütésben, ahová az épp befutó HÉV-vel érkezett. A csepeli HÉV teljes hosszában Budapest határán belül jár, a politikai csatározások következményeként azonban előfordulhat, hogy márciustól mégsem lesz érvényes rajta a Budapest-bérlet. „Egészen groteszk, hogy miért kellene a Budapest-bérlet helyett bármit is kifizetnem egy járatra, ami el sem hagyja a várost” – folytatta Patrik a sínpár mellett. A csepeli HÉV végpontjára egy városi körút utolsó állomásaként érkeztünk, ami még a reggeli csúcsidőben kezdődött a kissé lepukkadt, zöldes színű pestszentlőrinci vasúti megállóban.

Beindult a politikai darálógép