Velence az első nagyváros a világon, amely belépődíjat szed a turistáktól, a Santa Lucia vasútállomásnál táblák figyelmeztetik a turistákat, hogy 8:30 – 16:30 között 5 eurót kell fizetni, ha be akarnak jutni a lagúnavárosba. Még több lett a turista Velencében, miután bevezették a belépőjegyet, mert túl sok volt a turista.
Kudarcnak nevezte Velence egyik városi tanácsosa az április 25-én bevezetett belépődíjat, írja az Ansa. Luigi Brugnaro polgármester szerint a belépődíjra azért van szükség, hogy megvédjék a világörökségi helyszínt a túlzott turizmus hatásaitól, és csökkentsék a látogatók számát. A polgármester azt reméli, hogy Velence ettől újra élhetővé válik.
A látogatók száma azonban nem csökkent, május 19-én például 70 ezer látogatója volt a városnak, míg tavaly április 23-án 66 ezer, 2023. június 2-án, az olaszországi Köztársaság Ünnepén pedig 65 ezer.