Best WordPress Hosting
 

Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során – írja az MTI a Várkapitányság közleményére hivatkozva. A feltárt főoltár előtti kripta környékén nemcsak a szentély leomlott, késő gótikus boltozatának darabjait hozták a felszínre, hanem egy több száz évvel ezelőtti összecsapás nyomait is felfedezték.

A visegrádi vár és környékének megújulását célzó Visegrád Reneszánsza című, 2021-ben indult fejlesztési program eredményeként a várrendszer és a királyi palota a Mátyás korabeli állapotoknak megfelelően születik újjá. A rekonstrukciót a falakra veszélyes invazív növényzet eltávolítása és a 3D lézerszkenneléssel elvégzett felmérés mellett régészeti feltárások előzik meg. Tavaly az egykori királyi palota közelében találtak rá egy 700 éves, aranyozott ruhakapocs párra, amelynek tulajdonosa Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese is lehetett, mivel a feltárt épület feltehetően az ő házának épült.

Márciusban folytatódott Visegrád történetének legnagyobb szabású kutatása, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának és Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végeznek a Várkapitányság megbízásából. A munka során először a török hódoltság korából származó település nyomaira bukkantak az alsóvárban.