Best WordPress Hosting
 

Egy híres firenzei szobrász Mátyás megrendelésére készített márványoltárának darabjai kerültek elő Visegrádon

Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk már arról, hogy a Visegrádon folyó feltárások során a régészek a palotával szomszédos teniszpálya alatt a Zsigmond király alapította ferences kolostor templomának maradványaira bukkantak, most azonban további részletek derültek ki a talajszint alá egyre mélyebben behatoló szakemberek eredményeiről.

A Mátyás Király Múzeum hétfőn, késő este közzétett Facebook-posztjában arról írt, hogy az ásatás első szakaszában több mint száz darab későgótikus boltozati bordát emeltek ki az egykori kriptából, azok alatt pedig a templom gótikus, mérműves ablakainak kő- és üvegtöredékeire, valamint

számos, fehérmárványból faragott reneszánsz szobortöredékre, illetve két, jórészt ép, kerubokat ábrázoló szoborkonzolra bukkantak, amik a templom egykori főoltárához tartoztak.

Elveszett középkori templomot találtak Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során – írja az MTI a Várkapitányság közleményére hivatkozva. A feltárt főoltár előtti kripta környékén nemcsak a szentély leomlott, késő gótikus boltozatának darabjait hozták a felszínre, hanem egy több száz évvel ezelőtti összecsapás nyomait is felfedezték.

A visegrádi vár és környékének megújulását célzó Visegrád Reneszánsza című, 2021-ben indult fejlesztési program eredményeként a várrendszer és a királyi palota a Mátyás korabeli állapotoknak megfelelően születik újjá. A rekonstrukciót a falakra veszélyes invazív növényzet eltávolítása és a 3D lézerszkenneléssel elvégzett felmérés mellett régészeti feltárások előzik meg. Tavaly az egykori királyi palota közelében találtak rá egy 700 éves, aranyozott ruhakapocs párra, amelynek tulajdonosa Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese is lehetett, mivel a feltárt épület feltehetően az ő házának épült.

Márciusban folytatódott Visegrád történetének legnagyobb szabású kutatása, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának és Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végeznek a Várkapitányság megbízásából. A munka során először a török hódoltság korából származó település nyomaira bukkantak az alsóvárban.

60 millió forintot ad az MTÜ a leégett visegrádi szállodának

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.

Az MTÜ kiemelte az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, hogy a tovagyűrűző gazdasági hatások révén a térség szempontjából is kulcsfontosságú a Visegrád belföldi szálláshelyiforgalmának 46 százalékát biztosító hotel mihamarabbi újranyitása.

A helyreállítási munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be – írták.

Teljesen felújítják a leégett Silvanust, megírták, meddig kell várni az újranyitásra

Új információkkal jelentkezett a hétvégén leégett visegrádi Hotel Silvanus.

–Az újranyitással kapcsolatban határozott terveink vannak, erre a jelenlegi álláspont alapján fél évet szeretnénk szánni. Teljesen megújítanánk a szállodát, hogy fényesebben nyithasson újra, mint valaha! – írták a Facebookon, amit az index.hu szúrt ki.

Mint megírtuk, múlt szombaton pusztított tűz a Dunakanyar népszerű szállodájában, több mint kétszáz embert kellett evakuálni az épületből, a füst több kilométerről látható volt.

Megvan, mikor nyithat ki a hétvégén kigyulladt visegrádi hotel

Július 31-ig biztos, hogy a teljes ház zárva lesz, de augusztus 1-jétől részleges nyitvatartást terveznek az első és második emelet megnyitásával, szilveszterre pedig a teljes ház újranyitását tervezi a visegrádi szálloda – írja a Világgazdaság a Szallas.hu tájékoztatása alapján.

A hotelben szombat délelőtt ütött ki tűz. Aznap kora délutánra a tüzet sikerült megfékezni, személyi sérülés nem történt: mind a 230 hotelben tartózkodó ember épségben kijutott az épületből. Valószínűleg elektromos probléma okozta a 200-300 négyzetméteren égő tüzet, ami a hotel negyedik emeletéről indult ki.

A súlyos tűzkár miatt zárva tartó Silvanus Hotelbe korábban közvetlenül a Szallas.hu-n keresztül érkezett,  július 31-ig bent lévő foglalások esetén azonos áron átcsekkolhatnak augusztus 1. és december 23. közöttre máshova, vagy visszakapják a befizetett előleget és kötbért is – tájékoztatott Kelemen Lili, a Szallas.hu szóvivője.

Nyomoz a rendőrség a visegrádi Silvanus hotel tűzesete miatt

Szombat délelőtt tűz ütött ki a visegrádi a Silvanus Hotelben. Kora délutánra a tüzet sikerült megfékezni, személyi sérülés nem történt: mind a 230 hotelben tartózkodó ember épségben kijutott az épületből. A hotel vezetősége úgy nyilatkozott, borzasztó órákon vannak túl. Pintér Róbert, a hotel igazgatója korábban azt mondta, valószínűleg elektromos probléma okozta a 200-300 négyzetméteren égő tüzet, ami a hotel negyedik emeletéről indult ki. A Magyar Nemzet legújabb információi szerint már a rendőrség is nyomoz az ügyben. A lap megjegyzi, a hatóság tájékoztatása szerint egyelőre még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszélyokozás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el egyelőre ismeretlen tettes ellen a visegrádi tűzesettel kapcsolatban

– közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.

Lángol a visegrádi Silvanus Hotel

Több jelzést is kaptunk szombat délelőtt, miszerint rengeteg tűzoltó jelent meg a Visegrád felé vezető utakon. Az ok a beszámolók és a közösségi médiában megjelent posztok szerint az, hogy lángol a Silvanus Hotel.

A képek tanulsága szerint a négycsillagos hotel felsőbb emeletein tomboló tűz füstje kilométerekről is látható.

Hogy pontosan mi történt, egyelőre nem tudni. Kérdéseinkkel kerestük a Katasztrófavédelmet, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Sólyom László elnök úr emlékére

Kivételesen hiteles személyiségét, környezetvédelmi ügyekben (is) példamutató cselekedeteit felidézve látszik igazán az a hatalmas űr, ami a leváltása óta betöltetlen maradt (noha az általa egykor elfoglalt köztársasági elnöki pozíció nem szűnt meg [csak átalakult]). 2013-as beszélgetés Sólyom László volt köztársasági elnökkel, akadémikussal.

81 éves korában 2023 október 8-án elhunyt Sólyom László jogászprofesszor, akadémikus, egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság első elnöke, a Magyar Köztársaság 2005-2010 közötti elnöke – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága. Sólyom László “óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben. Sólyom Lászlóról e cikkben emlékeztünk meg >>>

Az értő olvasóközönségnek álljon itt egy különleges hangulatú és mélységű interjú 2013-ból. 

Több száz motoros tiltakozott a visegrádi önkormányzat döntése ellen

Motorosok százai gyűltek össze szombaton, hogy tiltakozzanak a visegrádi önkormányzat azon döntése ellen, hogy a március 1. és november 1. közötti időszakra kitiltotta a Fellegvárhoz vezető Panoráma útról a motorkerékpárosokat. Az önkormányzat azzal indokolta ezt a lépést, hogy az út tavalyi felújítása óta sokan versenypályának használják a Panoráma utat, napi rendszerességgel nagy sebességgel hajtanak rajta, a gyorshajtás és a nagy zaj pedig a turisták mellett a helyieket is zavarja.

A tiltakozó motorosok végül augusztus 26-ára szerveztek kirándulást a helyszínre, előtte néhány nappal valaki lefestette a behajtást tiltó táblát is, írja a Telex, amely szerint sokan jöttek a környékről, a fővárosból, vidékről, sőt többen külföldről is. A motorosok beszámolója szerint a 11-es útról a rendőrök már nem is engedték a forgalmat felfelé a Fellegvár irányába, emiatt sokan el sem tudtak jutni a céljukig.

A lengyel és a szlovák kormányfő nem kapott meghívót Budapestre

A lengyel és a szlovák kormányfő hivatala is megerősítette a HVG-nek: sem az államalapítás ünnepére, sem az atlétikai vb vasárnapi eseményeire nem kaptak meghívót a magyar kormánytól.

„Ha egy nagy világesemény van, akkor az adott ország meghívja a barátait” – mondta Orbán Viktor múlt pénteken a rádióban. Az atlétikai világbajnokság valamint az augusztus 20-ai ünnepségek alkalmából meghívták Erdogan török elnököt, itt volt Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Andrej Babis volt cseh kormányfő is.

A vendégek között nem volt ott egyetlen jelenlegi uniós kormányfő sem, még a visegrádi országok vezető politikusai sem képviseltették magukat.

Magyarországon három-négy helyen lehet jót motorozni, ebből egyet elvettek

Diszkriminatívnak és igazságtalannak tartja a Tudatos Motorosok Országos Egyesülete, hogy kitiltották a motorosokat a visegrádi Panoráma útról.

– Az önkormányzat azzal indokolta az intézkedést, hogy a motorosok és autósok versenypályának használják az útszakaszt, ehhez képest csak a motorosokat tiltják ki. Ez a megkülönböztetés háborítja fel igazán a motoros társadalmat, illetve az, hogy semmilyen egyeztetés nem volt a döntés előtt – mondta a 24.hu-nak Szimcsák Attila, a Tudatos Motorosok Országos Egyesületének elnöke, aki szerint ehelyett célravezetőbb lett volna két-három hét folyamatos rendőri jelenléttel kiszűrni a renitenseket.

Magyarországon mindössze 3-4 olyan szerpentines útszakasz van, ahol az élvezetes kanyarok megfelelő útminőséggel párosulnak. Most egyet elveszítettünk

Átadták az Év Digitális Kereskedője díjat és több más elismerést az Ecommerce Hungary visegrádi konferenciáján

Mintegy ötszáz résztvevő részvételével tartották meg az Ecommerce Hungary Egyesület idei konferenciáját Visegrádon.

Tizenkét kenust kellett kimenteni a Dunából vasárnap

Vasárnap délután érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a Duna visegrádi szakaszán kenuk borultak fel, és többen a vízbe estek – írja honlapján a rendőrség.

A helyszínre elsők között érkező rendőrök: Martikán István r. törzszászlós és Soltész Balázs r. törzszászlós, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság beosztottjai azonnal megkezdték a mentést.

A három felborult kenuból tizenketten estek a vízbe, kilenc embert a vízirendőrök helyeztek biztonságba, három embert pedig egy közelben tartózkodó férfi mentett ki gumicsónakjával. Senki sem sérült meg, a kimentett vízitúrázók nem kértek orvosi ellátást.

NATO-tagot is megtámadhat Oroszország – lengyel nagykövet a magyar politika tévedéséről

„A magyar politikai osztály úgy véli, hogy Oroszország soha nem támadna meg NATO-tagállamot. Ez a geopolitikai valóság hibás értelmezése” – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában Lengyelország budapesti nagykövete. Sebastian Kęciek az elmúlt hetekben számos, diplomatáktól szokatlan gesztussal vétette észre magát, a Honvédség vezérkari főnökének botrányos kijelentése után még a köztársasági elnök Twitterére is kénytelen volt kommentelni. A korábban a lengyel kormányfő tanácsadójaként dolgozó 32 éves nagykövet lapunknak elismeri: „valós remény” volt Varsóban, hogy a tavaly áprilisi választás után változik a magyar kormány háborúval kapcsolatos politikája, Lengyelország pedig, az ennek ellentmondó Orbán Viktor-i sugalmazással szemben, a béke szószólója – csakhogy arról nem elég beszélni. Komolyan vehető-e a lengyel–magyar barátság gondozásán munkálkodó Novák Katalin, ha közben Szijjártó Péter Moszkvába meg Minszkbe látogat? Mit mond el az ezeréves barátságról az, hogy 2023-ra háromszor annyi lengyel érez ellenszenvet a magyarokkal szemben, mint egy évvel ezelőtt? Halott-e Visegrád? Interjú.