Best WordPress Hosting
 

A rezsicsökkentést fizetjük ki, amikor árat emelnek a cégek az új hulladékos teher miatt

via g7.hu => eredeti post link

Utoljára a teherautók használatarányos útdíját vezették be olyan rosszul előkészítetten a magyar gazdaságban, mint idén a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amely a feje tetejére állította a viszonyokat sok vállalat hulladékgazdálkodásában. A Mol-leányvállalat Mohu 35 évre szóló koncessziója köré épített rendszer lakossági és hulladékkezelési vonatkozásairól már írtunk korábbi cikkeinkben, most a céges oldalt nézzük meg. Ehhez számos vállalat vezetőjével beszélgettünk, egy részük névtelenséget kért. Néhányukkal még az első EPR (az angol rövidítés alapján ez a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevett rövidítése idehaza is) bevallás október 20-i határideje előtt beszélgettünk, másokkal azt követően.

Az érintettség miatt gyártó cégeket kerestük meg; közülük azok ússzák meg viszonylag könnyen, akik főként exportálnak, az országot elhagyó csomagolások után ugyanis nem kell megfizetni a sok anyag esetében a termékdíjat felváltó új díjat. Egy másik mentesülő csoportot azok alkotnak, akik nem számítanak első forgalomba hozónak, mert például olyan öntapadó címkét gyártanak, amely borosüvegre vagy éppen kozmetikumra kerül, így nem nekik kell megfizetni az EPR-díjat.

A vállalatok nehézségei némi egyszerűsítéssel három csoportba sorolhatók: