Az idei Európa-liga kiírásban először volt kezdő a magyar válogatott csapatkapitánya.
Nap: 2024. március 14.
Bírósági tárgyalása volt ma Donald Trumpnak
Floridában Donald Trump részvételével tartottak bírósági meghallgatást a volt amerikai elnök minősített iratok törvénytelen tárolása miatt indított bűnperének megszüntetéséről csütörtökön.
Sallaiék nagy vereségbe szaladtak bele, csúnyán kizúgtak az Európa-ligából
Németországban ugyan nyert a Freiburg, de a londoni visszavágón sima, 5–0-s vereséget szenvedett
Szentkirályi Alexandra nem marad kormányszóvivő
Eközben Egy spanyol jogász lett Csák János miniszteri biztosa.
Mégsem lesz ingyen szeptembertől a középiskolásoknak a jogosítvány
Mégsem lesz ingyen a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak, egyelőre pilot jelleggel indítják el a gyakorlati oktatás megszervezését – szúrta ki a 444 Tuzson Bence Facebook-oldalán.
Macron: Ha Oroszország nyer, Európa hitelessége nullára csökken
Emmanuel Macron francia államfő szerint ha Oroszország megnyeri a háborút Ukrajna ellen, akkor Európa hitelessége nullára csökken. Az ukrajnai háború „egzisztenciális (kérdés) Európa és Franciaország számára”, mondta csütörtök este a köztársasági elnök a France2 francia köztelevíziónak és a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott élő interjúban, kiemelve, hogy ugyanakkor Franciaország „soha nem fog támadni, soha nem fogja átvenni a kezdeményezést”, mert „Franciaország a béke ereje”.
Ma, ha békét akarunk Ukrajnában, nem szabad gyengének lennünk, ezért tisztán kell látnunk a helyzetet, és határozottan, akarattal és bátran ki kell mondanunk, hogy készek vagyunk minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználni a célunk elérése érdekében, vagyis azért, hogy Oroszország ne győzzön
– fogalmazott a francia elnök. „Gondolja, hogy a lengyelek, a litvánok, az észtek, a románok és a bolgárok egy másodpercig is békében maradhatnának” orosz győzelem esetén Ukrajnában?, tette hozzá Emmanuel Macron, és kijelentette:
Karsai Dániel: Hogy ha nem érem meg az eljárás végét, öcsém belép a helyemre és folytatja
Remélte, hogy ezt a nyilatkozatot nem kell megtennie.
Négyhavi csúcsra emelkedett az olajár
A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint idén az olajpiac szűkülése, és a kereslet emelkedése várható, ami a csütörtöki kereskedésben négyhavi csúcsra hajtotta az olajárakat.
Magyarország–Tunézia kézilabda olimpiai selejtező – ÉLŐ
Első meccsét játssza a magyar férfi kézilabda-válogatott a selejtezőtornán, amelyen eldől, ott lehet-e majd a párizsi olimpián. Kövesse velünk percről percre!
BYD Szegeden: olyan földeket is kivontak, amelyek nincsenek a kormányhatározatban, kérdésünk után visszavonták a döntést
Hajdu Szabolcs nem adta fel a hitét a filmkészítésben, pedig minden oka meglenne rá
Több mint hét évvel az Ernelláék Farkaséknál bemutatása után Hajdu Szabolcs megint egy középosztálybeli otthon díszletében ül, és közeli munkatársaival, baráti alapon, tíz forintból csinál filmet. Ebben a helyzetben akkor is benne lenne a mai Magyarország, ha a Kálmán-nap, előzményéhez hasonlóan, nem kifejezetten a mai Magyarországról szeretne szólni. De arról szól, pontosabban annak a Hajdu által legjobban ismert szeletéről, az értelmiségi középréteg lelki és anyagi szorongásairól.
Ennek a rétegnek nagyon sok baja van, kezdve azzal a szociológusok által sűrűn emlegetett, általános problémával, hogy úgymond „elvékonyodik”. A szűkösség és a perspektívák hiánya egyéni szinten is érzékelhető. E magasan képzett, de alacsonyan tartott középosztálybeliek nem élnek meg a munkájukból olyan színvonalon, ahogy azt tehetségük alapján elvárnák, és amiről tájékozottságuknak köszönhetően tudják, hogy máshol, leginkább nyugaton, elérhető volna számukra.
A polgárosulás vágya és annak lehetetlensége közti feszültség megmérgezi a hétköznapjaikat. Vagy nem az mérgezi meg, hanem az, hogy jellemük szerint is kisszerű, pitiáner emberek.
Több mint kétszáz amerikainak tiltotta meg a beutazást Oroszország
Oroszország újabb 227 olyan amerikai állampolgár számára tiltotta meg a beutazást, akik megítélése szerint részesei az amerikai kormányzat oroszellenes politikájának – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A listára került mások mellett Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, John Sullivan volt moszkvai nagykövet, Wendy Sherman volt amerikai külügyminiszter-helyettes, Neil Somers és Aaron Steketee, az FBI különleges ügynöke, Andrew Rohling, az amerikai hadsereg parancsnokhelyettese és más hivatalos személyek. Az érintettek között vannak amerikai fegyvergyárak és katonai magánvállalatok vezetői, köztük Shamala Littlefield, a Lockheed Martin amerikai vállalat elnöke és Alfred Clarke, a Blackwater társalapítója. A lajstromba bekerült Joseph Marks, Joseph Menn, Ellen Nakashima, Tim Starks, a Washington Post publicistája, Jeff Seldin, az Amerika Hangja különtudósítója és Robert Worth, a New York Times újságírója.
Az arra való válaszintézkedésekkel összefüggésben, hogy az amerikai hatóságok folyamatosan bővítik az orosz állampolgárok ellen tömegesen bevezetett szankciókat a Kreml és a különleges hadművelet támogatása miatt, az Oroszországi Föderációba való belépés bezárul 227 amerikai számára, akik részt vesznek a jelenlegi amerikai kormányzat ruszofób irányvonalának kidolgozásában, végrehajtásában és igazolásában, valamint közvetlenül érintettek az oroszellenes akciókban
Magyarország egyetlen függőcsatornája nyolcvannégy éve hibátlanul üzemel
Utolsó felszólítást küldtek a csepeli birkózók Németh Szilárdnak, 2,4 milliárd forintot követelnek vissza
A klubelnök levele szerint Németh semmit sem teljesített vállalásaiból, viszont magánalapítványához csatornázta át azokat az állami pénzeket, amelyeket a klub nyert el.
Rengeteg inzulint előállító génmódosított teheneket hoztak létre
Olimpiai selejtező: Magyarország-Tunézia (élő)
Tunézia ellen kezdi az olimpiai selejtezőtornát a magyar kézilabda-válogatott.
A januári Európa-bajnokságon történelmi ötödik helyen záró csapatnak kezdetként azt a Tunéziát kellene legyőznie, amelytől még sosem kapott ki. Az afrikai együttes a legutóbbi 14 európai válogatott elleni meccséből csak négyet nyert meg, ráadásul azok a mieinknél gyengébb csapatok. Ennek ellenére nem lehet elkényelmesedni Tatabányán, mivel Norvégia és Portugália is kemény dió lesz és csak az első két helyezett kvalifikálja magát a párizsi olimpiára.
The post Olimpiai selejtező: Magyarország-Tunézia (élő) first appeared on 24.hu.
Vastag Csaba tanácsadói szerepet kapott a TV2 vezérigazgatója mellett
12 év után visszatér a Megasztár a TV2-re. Bár a zsűritagok személye egyelőre nem ismert, a Tények Plusz pénteki adásából kiderült, hogy Vastag Csaba szerepet kapott a show-ban, igaz, nem zsűritagként.
Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója elmondta, az ő tanácsadója lett az énekes, aki zenei és előadóművészi szempontból terelgeti a Megasztár fejlesztését.
Csaba jelenleg az én tanácsadóm, egyfajta formátum-tanácsadó. Jelenleg a produkció előkészítésében vesz részt, a szakértelmével segíti a munkánkat.
Megjósolták Trump kedvenc csatornáján: Joe Biden nyeri a választást, ennek pedig egyetlen oka van
Donald Trump republikánus elnökjelölt ismét ki fog kapni Joe Biden demokrata elnökkel szemben, mivel több millió amerikai szavazott le az előválasztásokon Nikki Haley-re, nagy részük pedig nem fog Trumpra szavazni – jósolta meg az alapvetően republikánus kötődésű Fox News műsorán Marc Thiessen, George W. Bush korábbi elnök volt szövegírója.
Megszólalt a kecskeméti Mercedes a szerdai sztrájkról: készen állnak a tárgyalások folytatására
A kecskeméti Mercedes-gyár vezetése továbbra is készen áll a tárgyalások folytatására a szakszervezetekkel – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Beszakadtak a kriptovaluták, esik a bitcoin
Beszakadt a főbb kriptovaluták árfolyama a mai kereskedésben, a bitcoin több mint 5 százalékot esett azután, hogy a héten új történelmi csúcsra száguldott.