A propagandahálózatot leleplezésében fél tucat európai hírszerző szolgálat vett részt, pénzeket a magyar mellett német, belga, francia, holland és lengyel politikusok kaptak.
Nap: 2024. március 27.
Megvannak a Televíziós Újságírók Díja idei nyertesei
Ünnepélyes díjátadó gálaesten ünnepelték meg az elmúlt év kiemelkedő televíziós teljesítményeit, 14 kategóriában osztottak ki díjakat.
Elárulta az ukrán hírszerzés, mit tudott az orosz terrortámadásról
Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője nyilatkozott a moszkvai Crocus Hall elleni terrortámadás kapcsán – foglalta össze az Ukrajinszka Pravda a televízióban elhangzott legfontosabb gondolatokat.
Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
Első számsorsolás:
6
Imre Bence indított, Lékai valahogy elérte és bedobta, így mentett pontot a Fradi
Az Európa Kupa-negyeddöntős Ferencváros saját közönsége előtt 30-30-as döntetlent játszott a Balatonfüreddel a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.
A találkozó előtt lett hivatalos, hogy György László és Imre Vilmos edzőpárosa távozik a Balatonfüredtől, amely most jól kezdett, és 9-6-ra ellépett vendéglátójától. Az első félidő derekát követően egyenlített a házigazda, ám a szünetre ismét ellépett a Balatonfüred, a második félidő elején pedig már négy gól volt közte (15-19).
Innen aztán ismét felzárkózott az FTC, és a folytatás nagy részében szorosan alakult az állás. A kiélezett végjáték utolsó percében támadhatott a kétgólos előnyért a vendégcsapat, ám nem tudott élni lehetőségével, a Fradi pedig – a magyar válogatott olimpiai kvótaszerzésben egyaránt kulcsszerepet vállalt játékosok összjátéka nyomán – végül egyenlített,
Elfogadhatatlan és provokatív nyilvános megnyilvánulásai miatt kiutasítottak egy orosz diplomatát Lettországból
A lettországi állami intézmények lejáratása és a társadalmon belüli gyűlöletkeltés volt a nagyköveti dolgozó célja a lett külügyminisztérium szerint.
1000 dollárért árulják az USA-ban a csodagyógyszert, amit állítólag 5 dollár előállítani
Egy friss tanulmány szerint az Ozempic cukorbetegség elleni gyógyszer előállítási költsége havi kevesebb mint 5 dollár lehet, szemben a Novo Nordisk által az Egyesült Államokban biztosítás nélkül felszámított majdnem 1000 dolláros árral – jelentette a CNBC.
Világpiacra dobtak jó pár F-16-ost, Ukrajna egyet sem kap belőlük
Görögország a görög légierő átalakítását tervezi, amely magában foglalja az elavultabb F-16-os és Mirage 2000-es vadászgépek leszerelését és eladását. A görög kormány egyetlen egy gépet sem ajánlott fel Ukrajnának – tudósított az Eurasian Times.
Varga Judit: Rengeteget sírtam, hiába tettem meg mindent
Cikkünk folyamatosan frissül…
Varga Judit először állt nyilvánosság elé, miután a kegyelmi botrány miatt távozni kényszerült a közéletből, a Frizbiben öntötte ki a szívét Magyar Péterrel kapcsolatosan.
–Nem kívánom senkinek, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy a házastársa titokban hangfelvételt készít a beszélgetésükről, hogy folyamatosan zsarolja. Ráadásul mindezt nem politikai céllal, ahogy most beállítja, hanem azért, hogy ne váljak el tőle, mert akkor elveszti a jól fizető pozícióit – kezdte a beszélgetést Varga Judit, akinek elmondása szerint pokol volt a házassága, rengeteget sírt, hiába tett meg mindent Magyar Péterért.
Halálra gázoltak egy közutast Nagykállónál, már éppen pakoltak össze, amikor becsapódott egy kisbusz
2000 óta 22 közutast gázoltak el szabálytalan autósok.
A Spar azért küldött levelet a dolgozóinak, hogy megnyugtassa őket
Anyavállalatunk célja a levél megírásával a munkavállalóink megnyugtatása volt, abban a tekintetben, hogy a Spar hosszú távon tervez Magyarországon
– közölte az osztrák boltlánc az RTL Híradóval. A levélről a Nemzetgazdasági Minisztérium az RTL-nek azt nyilatkozta: „a Spar ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt”.
A Spar Igazgatótanácsa nemrég levelet küldött a cég magyar dolgozóinak a kirobbant botrány kapcsán, az írás szerint a Spar Magyarország nyereséges lenne, ha nem lennének a szélsőséges ár- és adószabályok Magyarországon, amelyek munkavállalónként közel 3,4 millió forinttal rövidítik meg a vállalatot.
Házasság első látásra: „Nem jól élem meg, hogy itt vagy!” – Petra papagájjal költözött be madárfóbiás férjéhez
Az összeköltözésig jutottak a Házasság első látásra házaspárjai: Petra Andris lakásába költözött be, és vitte magával a papagáját is. Apró bökkenő akadt azért a történetben: férje madárfóbiás, és már az ajtónyitást követően rémületbe jött, hogy két új lakóval kell megossza rezidenciáját.
„Tök jó lenne erről a madárról beszélni…” – vágott bele Andris mondandójába a madár látványától.
Nagyon azt érzem, hogy én órák múlva megyek a madárral
Varga Judit: Még a nevelési tanácsadóban is megkérdezték, hogy mehetek ilyenen keresztül igazságügyi miniszterként
A volt igazságügyi miniszter Hajdú Péter műsorában osztott meg újabb részleteket arról, hogy milyen volt a házassága.
Sávolt Attila Marozsán Fábiánról: Az ő karrierjében még egy Grand Slam-győzelem is benne lehet
Sávolt Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója szerint a Miamiban már negyeddöntős Marozsán Fábián akár Grand Slam-tornát is nyerhet.
„Fantasztikus, hihetetlen és óriási öröm, illetve büszkeség valamennyiünk számára” – jelentette ki a korábbi top 100-as játékos az MTSZ közösségi oldalán.
Ezek a győzelmek nagyszerű jövőt prognosztizálhatnak, és még sok ideje van, hiszen ez az első éve az ATP Touron. Az ő karrierjében bármi benne lehet, még egy Grand Slam-győzelem is
Ritka felvétel: összecsapott az ukrán Bradley az orosz páncélossal
A közösségi médiába került fel a felvétel arról, hogy egy ukrán M2A2 Bradley gyalogsági harcjármű / lövészpáncélos csap össze egy orosz BTR-80-assal.
Ennyire egyszerű a jó alvás titka, már be is van bizonyítva
Egyre többen szenvednek alvásproblémáktól a világban, fogynak is szépen a különféle nyugtatók, altatók. Ausztrál kutatók minap bizonyították, hogy sokkal egészségesebben és egyszerűbben elérhető a megfelelő éjszakai pihenés.
Csökkentik a pártállami funkcionáriusok nyugdíját Csehországban
Már a közeljövőben csökkentik a volt kommunista rendszer prominenseinek nyugdíját Csehországban. A prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet (ÚSTR) mintegy 1500 nyugdíjas nevét tartalmazó jegyzéket állított össze, amelyet átadott a nyugdíjhivatalnak, illetve a védelmi és a belügyi tárca vezetésének – közölte Ladislav Kudrna, az ÚSTR igazgatója szerdán Prágában sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.
A jobbközép kormánykoalíció kezdeményezésére a cseh parlament által 2022 őszén elfogadott törvény azokra vonatkozik, akik a volt Csehszlovákiában 1948 februárja és 1989 novembere között, tehát a szocialista rendszer idején vezető és fontos tisztségeket láttak el például a kommunista pártban, az államban, a fegyveres erőknél, a bíróságoknál és az ügyészségeken, valamint a népi milícia parancsnokságában. A konkrét névjegyzék kidolgozásával az ÚSTR-t bízták meg.
„Mintegy 200 személy adatait már leellenőriztük, náluk a nyugdíjcsökkentés azonnal bevezethető, további mintegy 1300 személy adatainál még nem zárult le az ellenőrzés” – mondta Ladislav Kudrna újságíróknak.
Hiába kért távoltartási végzést volt férje ellen a Tamásiban leszúrt nő
A volt férj 4 éve éppen azért került börtönbe, mert megfenyegette a nőt. Néhány hete engedték ki.
Izraeli rakétavédelmi rendszereket kaphatott a Magyar Honvédség
Az izraeli Bird cég bejelentette, hogy sikeresen felszerelte rakétavédelmi rendszerét egy meg nem nevezett európai légierő Airbus A-319-es szállítógépeire – írja az Infostart.
Csökkentik a volt kommunista rendszer kiszolgálóinak nyugdíját Csehországban
Rendszerváltás másképp.