via 24.hu => eredeti post link
Vincentet egy nap minden előzetes figyelmeztetés nélkül pofán vágja egy laptoppal az új gyakornok az irodában. Vincent nem érti. Mi sem értjük, az egyetlen logikus magyarázat, hogy a srác nagyon a szívére vette, mikor Vincent azzal viccelődött, hogy hozhatna neki egy kávét. Kiégés – magyarázzák a többiek, és Vincent zavartan megígéri, hogy nem tesz panaszt a fiúra. Másnap azonban megismétlődik az eset, mikor egy kollégája váratlanul nekilát, hogy egy golyóstoll segítségével szitává lyuggassa Vincent kezét. Van versengés a két osztály között? – puhatolózik a HR-es a támadás után. Nincsen. Kollégája nem is emlékszik rá, hogy megtámadta, pillanatnyi elmezavar lehetett csupán. A legjobb talán az lenne, ha kezet fognának, kibékülnének, és lehetőség szerint egyikük sem tenne panaszt az ügyben.
Úgy tűnik, senki sem zavartatja rajta magát, hogy a világ minden látható ok nélkül Vincent ellen fordult, igazán még csak meg sem lepődnek a támadásokon. Sőt, Vincentnek az a kellemetlen érzése támad, hogy valamiképp őt okolják a megmagyarázhatatlan erőszakért: az emberek mégsem esnek egymásnak minden ok nélkül. A munkahelyi feszültség elkerülése érdekében főnöke finoman megkéri, hogy most egy kicsit inkább dolgozzon otthonról.
Pedig Vincent rendes embernek tűnik, csak épp személyisége nincs. Dolgozni jár, biciklizik, online társkeresőkön szörföl. Elbeszélget a munkatársaival, alkalomadtán randizgat. Barátságos, szürke figura, véletlenül sem hőstípus.