Best WordPress Hosting
 

Horrorfilm a horrorfilmben: szinkronos előzetest kapott Russel Crowe új ördögűzős filmje

Russel Crowe újabb horrorral érkezik a nyáron, az Ördögűzés (The Exorcism) azonban csavar egyet a szokásos felálláson: a horrorfilm egy horrorfilm forgatásán játszódik.

Crowe szerepeinek sorában is érdekes csavar a film: tavaly A pápa ördögűzőjében még papot játszott, most viszont Anthony Millert, a szenvedélybetegségekkel küzdő színészt alakítja – aki egy természetfeletti horrorfilmben papot játszik. A történet szerint elhidegült lányával (Ryan Simpkins) forgat, a film készítése során aztán furcsa dolgokat kezd tapasztalni.

A filmet M. A. Fortin (Az alvilág királynője) és Joshua John Miller (Szöktetés a pokolból) írta és rendezte. Érdekesség, hogy az utóbbi alkotó édesapja történetesen az a Jason Miller, aki az 1973-as klasszikusban, Az ördögűzőben a főhős papot formálta meg. Az ő karakterének, Karras atyának tragikus sztorija ihlette Russell Crowe Anthony Millerjét, tehát nem véletlen a nevek azonossága. Az említett színészeken kívül a további szerepekben Sam Worthingtont, Chloe Bailey-t, David Hyde Pierce-t, Samantha Mathist, Adrian Pasdart és Adam Goldberget láthatjuk.

Magyar horrorfilm érkezik a mozikba egy terhes nőről, aki úgy érzi, másnap meghal

Szeptember 19-én érkezik a mozikba a Holnap meghalok című új magyar misztikus horrorfilm, melynek már látható az előzetese is. A filmet Cibulya Nikol rendezi, akinek ez a rendezői játékfilmes bemutatkozása is egyben.

A film főhőse a terhes Irma, aki az erdő közepén található nyaralójukba vonul vissza. A lányt furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, hogy másnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával – ő is a 34. születésnapján hunyt el. Irma nem szeretne egyedül maradni a közelgő évfordulón, ezért elhívja magához a féltestvérét és a legjobb barátnőjét. Ám egyre több megmagyarázhatatlan esemény követi egymást, s már nem is tűnik annyira lázálomnak, hogy Irmának valami baja fog esni.

A Holnap meghalok független filmként, közvetlen állami támogatás nélkül készült a Vertigo Média gyártásában, producerei Kárpáti György és Berta Balázs, a főbb szerepeket pedig Kurta Niké, Meyer Lili, Kerekes Márton, Baki Dániel és Makranczi Zalán játsszák. A film operatőre Kiszler Dániel, vágója Bonta Luca, zeneszerzője pedig Sperling Andor.

Az új Hívatlanok horrorfranchise pont olyan, mint a címe: senki sem hívta, mégis maradni akar

A Hívatlanok 2008-ban különös meglepetés volt: Bryan Bertino saját gyerekkori élményéből kiindulva megírt és megrendezett egy végtelenül puritán, mégis hatásos horrort. A mindössze 9 millió dollárból leforgatott film különösebb hírverés nélkül több mint nyolcvanmillió dollárt hozott, és hamar kultstátuszt vívott ki magának. Az alaphelyzet végtelenül egyszerű volt: a Liv Tyler és Scott Speedman által alakított pár egy kínosan sikerült lánykérés után egy elszigetelt házban tölti az éjszakát, ahová éjjel egy rettentő furcsa lány kopogtat be Tamarát keresve. A pár nem sokkal később arra eszmél, hogy három maszkos alak terrorizálja őket a létező legnyugtalanítóbb válasszal arra a kérdésre, miért is csinálják ezt velük. „Mert itthon voltak” – mondja az egyikük, a Hívatlanokban pedig éppen ez a rejtélyesség volt a legjobb elem: ahogy a szereplőknek, úgy a nézőknek sem ad támpontot, miért akarják ennyire bántani őket. De olyan emlékezetes pillanatokat is köszönhettünk a filmnek, mint amikor mindennemű hanghatás nélkül belép a háttérbe a konyhában sertepertélő Tyler mögé egy maszkos alak, majd csendben áll – a Hívatlanok ugyan nem volt tökéletes film, az ilyen jellegű mozzanatai miatt volt igazán hatásos.

Olyan végtelenül egyszerű alapötletre épült, amely tetszőlegesen újrajátszható és bővíthető, ám egyszerűsége miatt épp ezért jól nehezen reprodukálható – erre volt jó bizonyíték a tíz évvel később megjelenő folytatás, amelyet ugyan szintén Bertino írt, mégis minden hiányzott belőle, amely az első részt kiemelte. Ehhez képest 2022-ben bejelentették, hogy nem egy, hanem egyből három Hívatlanok-film is készül, nem titkoltan univerzumépítés céljából, és egyből le is forgatták mind a hármat Szlovákiában. A rendezői székbe az a Renny Harlin ült, akinek nevéhez egyrészt olyan filmek kapcsolhatók, mint a Még drágább az életed, a Cliffhanger – Függő játszma, vagy a Rémálom az Elm utcában 4 – Az álmok ura, másrészt egy Guinness-rekord minden idők legnagyobb filmes bukásával, amelyet az 1995-ös A kincses sziget kalózai című filmmel ért el.

Ettől függetlenül persze a Hívatlanok – Első fejezet lehetett volna jó film, ám még ha egyetlen kockát sem látunk belőle, de elolvassuk a Courtney Solomon producer és Harlin által a Fangoriának adott interjút, máris erős kételyekkel állhatunk neki. Ebben arról mesélnek, hogy sem remake-et, sem folytatást nem akartak gyártani, inkább rebootszerűen újraindítani és felduzzasztani a történetet, amellyel a régi és az új rajongóknak egyformán megfelelhetnek.

Akkor tudod, hogy baj van, ha már a bájos szomszéd gyerekek is a véredet akarják

Vincentet egy nap minden előzetes figyelmeztetés nélkül pofán vágja egy laptoppal az új gyakornok az irodában. Vincent nem érti. Mi sem értjük, az egyetlen logikus magyarázat, hogy a srác nagyon a szívére vette, mikor Vincent azzal viccelődött, hogy hozhatna neki egy kávét. Kiégés – magyarázzák a többiek, és Vincent zavartan megígéri, hogy nem tesz panaszt a fiúra. Másnap azonban megismétlődik az eset, mikor egy kollégája váratlanul nekilát, hogy egy golyóstoll segítségével szitává lyuggassa Vincent kezét. Van versengés a két osztály között? – puhatolózik a HR-es a támadás után. Nincsen. Kollégája nem is emlékszik rá, hogy megtámadta, pillanatnyi elmezavar lehetett csupán. A legjobb talán az lenne, ha kezet fognának, kibékülnének, és lehetőség szerint egyikük sem tenne panaszt az ügyben.

Úgy tűnik, senki sem zavartatja rajta magát, hogy a világ minden látható ok nélkül Vincent ellen fordult, igazán még csak meg sem lepődnek a támadásokon. Sőt, Vincentnek az a kellemetlen érzése támad, hogy valamiképp őt okolják a megmagyarázhatatlan erőszakért: az emberek mégsem esnek egymásnak minden ok nélkül. A munkahelyi feszültség elkerülése érdekében főnöke finoman megkéri, hogy most egy kicsit inkább dolgozzon otthonról.

Pedig Vincent rendes embernek tűnik, csak épp személyisége nincs. Dolgozni jár, biciklizik, online társkeresőkön szörföl. Elbeszélget a munkatársaival, alkalomadtán randizgat. Barátságos, szürke figura, véletlenül sem hőstípus.

Jön Veres Attila második amerikai kötete, és megjelenik Oroszországban is

A magyar műfaji irodalomban ritka pillanat volt, amikor Veres Attilának 2022-ben The Black Maybe címmel önálló kötete jelent meg az Egyesült Államokban, a Valancourt Books kiadónál, az pedig még ritkább, hogy a novellásgyűjtemény tavalyt Bram Stoker-díjra jelölték, ezzel Veres lett az első, akit a legrangosabb nemzetközi horror elismerésben idáig jutott. Emellett tavaly elkeltek a kötet spanyol jogai is, melyet ráadásul az egyik legnagyobb nemzetközi spanyol kiadó vállalt magára, mely a teljes dél-amerikai terjesztésért is felel.

A Veres könyveit Magyarországon kiadó Agave közleménye szerint ezzel még nem ért véget Veres nemzetközi menetelése: a Valancourt Books a The Black Maybe sikerén felbuzdulva úgy döntött, hogy teljes egészében kiadja az Egyesült Államokban Attila legutóbbi kötetét, mely magyarul A valóság helyreállítása címet viseli. Az Agave ráadásul egy ideje már tárgyalásban volt egy orosz kiadóval is, és e megállapodásra is végre pont került, vagyis hamarosan az oroszországi horrorrajongók is olvashatják Attila írásait.

Egyáltalán nem érdekesek számomra a címkék. Amikor megírok valamit, semmi más nem számít, csak az ötlet, a sztori és hogy mit akarok ezzel elmondani. A gondolkodásmódom miatt ez könnyen elcsúszik olyan irányba, amit könnyű a horror felől olvasni, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül horrornak gondolnám, amit írok. Viszont nem is zavar, ha annak nevezik

Brutális gyilkosság felvételei voltak az ellopott telefonon

Lopás, testi sértés, prostitúció: bár bűnlajstroma hosszú volt, Valerie Casler tudta, hogy muszáj elmennie a rendőrségre. Egy egész hétig tépelődött, mert az sem egyenes úton került hozzá, amit át akart adni az egyenruhásoknak, ám a borzalmak, amiket felfedezett, nem hagyták nyugodni. Gondolta, majd csak kitalál valamit.

Horror a hotelben

Casler 2019. szeptember 30-án sétált be az alaszkai Anchorage rendőrségére egy memóriakártyával, amiről azt mondta, az utcán találta. Az adathordozónak a „Gyilkosság a belvárosi Marriottban” címet adták, a tartalma pedig tényleg egy brutális gyilkosság részleteit tárta fel. A kártyán harminckilenc fotó és tizenkét videó volt, melyek az Anchorage-i TownePlace Suites by Marriott nevű szállodában készültek, az időbélyegzőik szerint 2019. szeptember 4. és szeptember 6. között.

Pénzt és kreatív hatalmat követelnek a Blair Witch eredeti szereplői

Utólagos anyagi kompenzációt és kreatív hatalmat kérnek a The Blair Witch Project (Ideglelés) című horrorfilm szereplői, Rei Hance, Joshua Leonard és Michael Williams Facebookon tették közzé nyílt levelüket a konkrét követeléseikkel. Mindezt azután posztolták, hogy Jason Bloom bejelentette: a Blumhouse rebootolja a Blair Witch-szériát, több film várható belőle.

A The Blair Witch Project 1999-ben jelent meg, és horrortörténeti mérföldkő lett. Mindössze 60 ezer dollárból készült, 250 millió dollárt hozott világszerte, és ismét a köztudatba emelte a found footage műfaját. Sikerét az internetnek is köszönheti, ez volt ugyanis az első filmek egyike, amelynek népszerűsítése már a világhálón keresztül történt, ráadásul jól eltalált vírusmarketinget építettek a film köré: arra játszottak, hogy valós történetről van szó, amely során a szereplők meghaltak.

A három főszereplő most egész konkrét követeléseket fogalmazott meg:

Végre kitört a pornózásból, épp befutna Hollywoodban, de egy sorozatgyilkos nem hagyja

Előzetest kapott az elmúlt évek legizgalmasabb horrortrilógiájának befejező darabja: a MaXXXine trailere egyrészt vázolja a történetet, másrészt megmutatja a tekintélyes színészgárdát is.

Ti Westnek egy retroslasherrel sikerült a lehetetlen: egy olyan műfajban csinált korszakalkotót, amiben nem szokás ilyet tenni. Az X-szel egyaránt aratott sikert a kritikusoknál és a mozipénztáraknál, kecsegtető volt, hogy már a kezdetekkor trilógiaként képzelte el a sztorit. Az X-ben Maxine egy pornóstábbal keveredik egy elhagyatott tanyára, ahol egy őrült nimfomán öregasszony, Pearl, és a hasonló paraméterekkel rendelkező férje gyilkolja le a stábot. A második rész, a Pearl, az idős nő nem kevésbé véres előzménytörténete. A MaXXXine az első részhez képest a jövőbe ugrik: Maxine a pornózást hátrahagyva Los Angelesbe megy, hogy sztár legyen, ám egy nem várt akadály gördül az útjába: egy titokzatos sorozatgyilkos tizedeli a fiatal nőket.

A főszerepben természetesen visszatér Mia Goth, aki az eddigi részekben Pearlt és Maxine-t is alakította. A trilógia befejező részére elég komoly színészgárda gyűlt össze: Goth mellett Michelle Monaghan, Elizabeth Debicki, Kevin Bacon, Giancarlo Esposito, Lily Collins és Halsey is feltűnik a whodunnit-slasherként emlegetett filmben.

Az első ómen: béranyaság sátánista módra

Van rémisztőbb egy démoni gyereknél? Ötven évvel ezelőttig azt mondtuk volna, hogy nem igazán, azóta azonban már elhasznált antagonistává váltak a horrorfilmek ördögi gyerekarcai. Arról, hogy miért készült a hatvanas és hetvenes években egy sor olyan horrorfilm, amelyekben a központi szörnyeteg maga a gyerek, itt írtunk: pontosan, jól szemléltethető okokra vezethető vissza a jelenség. Azon a puszta tényen túl, hogy zavarba ejtő látvány egy feszülettel maszturbáló kislány vagy a szülei sírja felett kajánul vigyorgó kisfiú látványa, az addig szentnek és sérthetetlennek hitt család felbomlása volt a valódi témája ezeknek a filmeknek. Amit a Rosemary gyermeke 1968-ban megelőlegezett, azt Az ördögűző 1973-ban teljes erővel robbantotta be.

Az Ómen egy egészen más típusú gyerekgonoszt honosított meg William Friedkin klasszikusához képest, mindenki döntse el maga, melyik a félelmetesebb: a zombiszerű, sugárban hányó, plafonon mászkáló kislány vagy a tündérien felöltöztetett kisfiú, aki megereszt egy hidegrázós mosolyt szülei sírja felett. Damien történetét és az Ómen-univerzumot majdnem a létező összes módon megpróbálták már szélesíteni: akadt két folytatás (Ómen 2: Damien, Ómen 3 – Végső leszámolás), egy folytatásnak álcázott reboot (Ómen 4. – Az ébredés) és egy remake is (Ómen, 2006). Az előzménytörténet még éppen hiányzott a sorból, így kézenfekvő volt, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek klasszikus horrorjainak feltámasztása korában az Ómen is terítékre kerül.

Volt már film tehát arról, mi lesz a tinédzser Damiennel és mi a felnőttel, arról is, hogy a lánya miképp lép apja nyomdokaiba, de arról is, hogyan lehet harminc évvel később sokkal rosszabbul elmesélni ugyanazt a sztorit. Arról viszont még nem, hogyan és miért került az 1976-os filmben a bébisátán Thornékhoz. A filmtörténelem egyik leghátborzongatóbb gyermeke már önmagában is becsalogatja a nézőt a moziba, Damien eredettörténetéről pedig nem sokat mondott az Ómen, amit viszont igen, az kellően nyugtalanító ahhoz, hogy filmet ihlessen.

A vérszomjas Bambi autót borít fel a horrorfilm előzetesében

Micimackó után Bambiból is gonosz gyilkológép lesz: megérkezett a Bambi: The Reckoning (Bambi: A leszámolás) előzetese is. Ebben két férfi szarvasvadászatról beszélget, de a végén láthatjuk Bambit is, amint egy laza mozdulattal felborít egy autót az erdőben. A film sztorija szerint egy nő és a fia (Roxanne McKee és Tom Mulheron) autóbalesetet szenvednek, az árván maradt őzgida pedig rájuk vadászik.

A filmben producerként vesz részt a Micimackó: Vér és méz rendezője, Rhys Frake-Waterfield, akinek a filmjében Micimackó és Malacka vált vérszomjas vadállattá azt követően, hogy Róbert Gida egyetemre ment.

The post A vérszomjas Bambi autót borít fel a horrorfilm előzetesében first appeared on 24.hu.

Valakinek durva arachnofóbiát, valakinek az év meglepetését hozza el a pókos horror

Amennyire kézenfekvő félelemforrásnak számítanak a pókok, ahhoz képest annyira kevés pókos horrorfilm készül. Az etalonnak még mindig az 1990-ben bemutatott Arachnophobia – Pókiszony számít, amely ma újranézve már kedvesen gagyi rémisztgetésnek tűnik, sokak arachnofóbiájához azonban egészen biztosan hozzátett a Jeff Daniels főszereplésével készített film. Valahol azonban mindez érthető: az ilyen jellegű alkotások jellemzően B-filmek, távolról sem magas minőségű alkotások, bár azt sem szabad elfelejteni, hogy lett már filmtörténeti mérföldkő abból, ha egy rendező félelmetes állatokat szabadított rá az emberekre. A pókok természetesen nem az új A cápa, az viszont nem lehet elvitatni, hogy ambiciózus vállalás. De miért választja egy fiatal feltörekvő filmes rendezői debütálásának pont a pókokat?

Sébastien Vaniček nagyon is tisztában volt azzal, hogy a Pókok alaptörténete egyértelműen B-filmes, „rossz a hírnevük” – mondta egy interjúban. Ennek ellenére nem rettentette el az alantasnak vélt műfaj, sőt, nem is azt tűzte ki célul, hogy vállaltan trashfilmet gyártson, hanem hogy kicsit modernizálja, felrázza a műfajt.

A Pókok dacos, dühös, de jó aranyszívű főhőse Kaleb, egy elveszett fiatal felnőtt Párizs külvárosában, akinek láthatóan semmi sem jön össze igazán az életben. Anyja meghalt, testvérével elmérgesedett a kapcsolata, legjobb barátjától elhidegült, ő maga feketén ápol cipőket a lakótelepen. Egyedül akkor ül ki őszinte öröm az arcára, amikor csúszómászókat, férgeket és rovarokat lát, szenvedélyesen gyűjti ugyanis otthon az egzotikus állatokat. Ezért is csillant fel a szeme, amikor Ali boltjának alagsorából előkerül egy műanyag dobozba zárt pók, csak épp termékleírás nincsen hozzá, pedig akkor kiderülne, hogy a film kezdőjelenete alapján rettentően veszélyes állatról van szó. Kaleb viszont odáig van érte, el is nevezi rögtön Rihannának, csak aztán Rihanna kijut a neki szánt cipősdobozból, és hamarosan a férfi lakóhelye ki sem látszik a pókhálóból, kisborjú méretű pókokból és az egyre gyűlő halottakból.

Ellopott egy emberi lábat a vasúti baleset helyszínéről, majd elkezdte megenni

Vonat gázolt halálra egy embert március 22-én, pénteken, a kaliforniai Wascoban, a helyi vasútállomás közelében. Egy véletlenül arra járó férfi elvitte a helyszínről az áldozat egyik lábát, majd elkezdte megenni a testrészt – jelentette egy helyi hírcsatorna.

A Kern megyei sheriff hivatala egy 27 éves Resendo Tellez nevű férfit tartóztatott le az üggyel kapcsolatban. A hatóság megerősítette, hogy a vasúti szerencsétlenségben elhunyt áldozat lábát valaki elvitte a helyszínről és azt is, hogy az illetőt azóta letartóztatták.

Azt, a közösségi médiában terjedő videót azonban nem kommentálták, melyen állítólag Tellez látható, kezében a lábbal, amibe többször is beleharap. A baleset közelében dolgozó munkások azt mondták, látták az utcán az emberi lábbal hadonászó, majd abba beleharapó, feltehetően hajléktalan férfit.

Christopher Nolan imádna horrort forgatni, de még vár egy ütős ötletre

Christopher Nolannel csütörtökon tartottak a Brit Filmintézet londoni nagy termében egy teltházas pódiumbeszélgetést, ahol a rendező egész karrierjét végigvették, és mesélt filmes filozófiájáról is. A közönség egyik tagja megkérdezte Nolantől, hogy forgatna-e valaha horrort, mire Nolan azzal felelt, hogy legutóbbi filmjében, az Oscar-esélyes Oppenheimerben valamennyire megvannak a horror elemei, majd hozzátette, hogy nagyon érdekesnek tartja az egészen műfajt, mert az erősen épít a mozis eszközökre és zsigeri hatást vált ki a nézőkből.

Egy ponton imádnék horrort forgatni, de úgy gondolom, hogy egy jó horrorhoz egy igazán kivételes alapötletre van szükség. Ezek azonban ritkák. Így egyelőre még nem találtam meg a sztorit, ami megütné ezt a mércét

– mondta Nolan, aki azért is tartja izgalmasnak a horrort, mert a hollywoodi stúdiók ebben a műfajban hajlamosak engedékenyek lenni a kilátástalansággal és az elvontsággal szemben, amit amúgy nem szeretnek. A horrofilmeknek szerinte így sok olyan tulajdonságuk van, amit más zsánerfilmekből rendre kilúgoznak, ami különösen érdekes lehetőséget nyit egy alkotó előtt.

Itt a második Micimackó-horror előzetese

A tavaly Magyarországon is bemutatkozó Micimackó: Vér és méz alkotóiról már az első filmjük premierje előtt tudni lehetett, hogy gőzerővel dolgoznak a folytatáson, most pedig úgy tűnik, hogy ez tényleg valósággá válik, így még mélyebben megismerhetjük a kedves mesehősök kifordításából született gyilkos állatokat – írja a Collider.

A valamivel a Róbert Gidát terápiára küldő történések után játszódó második filmben láthatjuk majd, ahogyan a Százholdas Pagony lényei újra felébrednek, és háborúra készülnek az emberek ellen – ezúttal azonban nem várják meg a korábbi legjobb barátjukat, hanem maguk indulnak el a közeli városka felé, ahol immár Tigrissel együtt próbálják az emberek különböző végtagjait minél messzebbre helyezni egymástól.

A filmnek most az első nagy előzetese is megérkezett, így a premierre talán már az idei évben sor kerülhet – írja a lap, ami hozzáteszi: rövidesen az első Miki egér-film, a Willie gőzhajó, illetve a Hamupipőke-történet meglepően sötét verzióját is megismerhetjük majd.

Harmadik részt kap a kultikus zombihorror, jön a 28 évvel később

Újabb folytatást kap a 28 nappal később, több mint két évtizeddel a kultikus zombihorror bemutatója után – írta meg a Hollywood Reporter. Danny Boyle és Alexander Garland 2002-es filmje nagy hatást gyakorolt a műfajra realisztikus stílusával, sztárrá tette az akkor még nagyrészt ismeretlen Cillian Murphyt, és óriási sikernek bizonyult a pénztáraknál: 84 millió dolláros bevételt hozott, vagyis a mindössze 8 milliós költségvetés sokszorosát.

2007-ben készült már hozzá egy folytatás 28 héttel később címen, ám abban pusztán executive producerként működött közre a Boyle-Garland páros. A most fejlesztés alatt lévő filmet viszont ismét Garland írja és Boyle rendezi a tervek szerint, ráadásul egy új trilógia első darabjának szánják a filmet, amely stílusosan a 28 évvel később címet viseli. A költségvetés ezúttal jóval nagyobb, 75 millió dollár körüli lenne, de a finanszírozást biztosító stúdiót majd az idei év során keresnek a projekthez.

A szereplőgárdáról egyelőre nincs információ, de Cillian Murphy az elmúlt években többször beszélt arról, hogy nyitott lenne egy folytatásra, egy 2022-es interjúban például így válaszolt, amikor erről kérdezték:

Nosferatu, az Alien és egy sorozatgyilkos Mickey egér is ijesztget 2024-ben

Éjszakai merülés – január 11.

Egy ördögi medence okoz zűrt az év első horrorpremierjében, amelyet a Blumhouse horrorgyára jegyez, és a „M3gan alkotóitól” felirattal népszerűsítenek (valójában a producereik egy része egyezik). Ez nagyjából be is lövi, milyen filmre számíthatunk: egy nem feltétlenül túlgondolt, jumpscare-parádéba ágyazott egyszernézős rémisztgetés, amelyekből azonban a Blumhouse-tól kigurul egy-egy jól sikerültebb darab is. Az Éjszakai merülés klasszikus receptet követ: egy család beköltözik medencés álomházukba, amely szokás szerint ronda múltat és némi paranormális jelenlétet is rejt, ezek a rémek azonban nem az ágy alatt élnek, hanem a medencéből támadnak.

Lisa Frankenstein – február 8.

Ötven éve karácsonykor költözött be az otthonunkba az ördög

A hollywoodi stúdiófőnökök üzleti érzéke, ha nem is csalhatatlan, rendszerint jól működik. 1973 karácsonyán biztosan jól működött: a Warner döntéshozói december 26-ára időzítették a régóta készülő Az ördögűző bemutatóját. Elővetítéseket nem rendeztek a filmből, mert tartottak attól, hogy az első nézők értékelése nem lenne kedvező egy olyan filmről, amelyben egy tizenkét éves lány feszülettel maszturbál.

Az év végétől kezdve viszont akkora tömeg özönlött William Friedkin horrorfilmjére, hogy 1974 első negyedévét még gyakorlatilag Az ördögűző uralta a mozipénztáraknál. Ugyanakkor mutatták be A nagy balhé című, nosztalgikus gengszterfilmet is, e két film hatalmas bevételei pedig tettek róla, hogy 1974 anyagi értelemben Hollywood legjobb éve legyen 1946, a világháború utáni, össznépi fellélegzés óta. (Más kérdés, hogy egy évvel később jött A cápa, aztán pedig a Csillagok háborúja, ezek pedig még ennél is több pénzt termeltek.)

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Jövő szeptemberben jön a Fűrész 11

Senki nem lepődik meg, de immár hivatalos: folytatódik a Fűrész-franchise, ráadásul premierdátumot is kapott, 2024. szeptember 27-én mutatják majd be.

Azzal nem gyanúsítható a Lionsgate, hogy túl sok időt szánnának a folytatásra, kevesebb mint egy év fog eltelni az idén októberben bemutatott tizedik rész és az új között. A marketingszöveget sem gondolták túl: „a játék folytatódik.”

A 2004-ben induló, hamar kultfilmmé váló első rész nagyon hamar duzzadt franchise-zá, ám miután az eredeti alkotók, Leigh Whannel és James Wan kiszálltak, jól érzékelhetően bukott a mélybe a horrorok minősége, ám ez sem tudta meggátolni abban, hogy minden idők legtöbb pénzét hozó horrorsorozata legyen. A Fűrész X-ben ismét központi karaktert csináltak a már epizódok óta halott főgonoszból, John Kramerből, a tizedik rész jobb az előzőkhöz képest jobb kritikákat kapott, ráadásul ismét jó sokat kaszált: a 13 millió dollárból készített film világszerte 107 milliót hozott.

A maszkos gyilkos is rémisztő, de a kanyarban sincs a Black Friday-zombikhoz képest

A Hullaadás előzménytörténete talán izgalmasabb, mint maga a film: Robert Rodriguez és Quentin Tarantino a horrorrajongók dédelgetett álmát valósították meg azzal, hogy 2007-ben megcsinálták a kétrészes Grindhouse-t. A Halálbiztos és a Terror bolygó nemcsak azért volt kuriózum, mert a két ikonikus rendező a hetvenes évek B-horrorjai előtt egyszerre tisztelegve és azokat kiparodizálva csinált két nem hibátlan, de tagadhatatlanul vagány és egyedi filmet, hanem mert több fiktív horrorfilm előzetese is a részét képezte. Ezeket sem bízták a véletlenre, a műfaj olyan ismert arcai rendezték őket, mint Rob Zombie, Edgar Wright vagy Eli Roth.

A műfaji tobzódásra és azok túltolására rámenő, teljesen elborult előzetesek nem várt népszerűségre tettek szert, a rajongói visszajelzések szerint a néhány perces ízelítők alapján sokan szívesen megnéztek volna belőlük egy egész estés filmet is. De kinek ne keltené fel a figyelmét az, ha Danny Trejo macsetével indul bosszúhadjáratra? Így kezdtek sorra filmekké duzzadni a fiktív előzetesek: a Machete már két filmet is megélt, de Jason Eisener is megcsinálhatta a Koldus puskával egész estés változatát. Az előzetesek közül az egyik legelborultabb talán a Thanksgiving volt, amelyben volt orális szex közben lefejezett férfi, pulykára varrt emberfej, valamint egy olyan jelenet is, amelyben egy pompomlány, egy konyhakés és egy trambulin szerencsétlen találkozása végződik halállal. Roth akkoriban azt nyilatkozta a filmről, hogy ő és a kamutrailerben gyilkost alakító, a Hullaadásban forgatókönyvírói minőségben részt vevő Jeff Rendell közös gyerekkori álma volt egy teljesen elborult hálaadásnapi horrort rendezni.

A Thanksgiving egészen érdekes koncepción alapul: Roth akkoriban lelkendezve mesélt arról, hogy kamuelőzetest a világ legjobb dolga rendezni, mivel nincsenek szabályok, és teljes film helyett csak a legjobb részeket kell leforgatni. Mindössze két nap alatt forgatta le, és finoman szólva sem gondolta túl.

Pajtakoboldok terrorizálják a családot a karácsonyi horrorvígjátékban

Nem tudtuk, mi hiányzik az idei moziévből, de most már tudjuk: egy horrorkomédia begőzölt koboldokkal és butus amerikaiakkal. Szerencsére még idén befut azonban a magyar mozikba a Van valami a pajtában című norvég horrorvígjáték, amelyben egy amerikai család örököl egy farmot a norvég hegyekben, ám az idilli újrakezdést nehezíti, hogy a pajtában élő koboldok – akik leginkább túlméretes kertitörpékre hajaznak – nem igazán örülnek a felforgató jövevényeknek. A filmet rendező Magnus Martens 2011-es elsőfilmje, a Jackpot című thriller-komédia Jo Nesbø írása alapján egyből felhívta Martensre a szakma figyelmét: az erőszakot humorral vegyítő stílusát egyesek egyenesen Quentin Tarantinóhoz és a Coen-fivérekhez hasonlították, ami nem kis szó. Hogy ez a film hogy sikerült, az leghamarabb december 28-án derülhet ki, akkor kerül ugyanis mozikba a film, amihez most kellőképp fárasztó trailer érkezett.

The post Pajtakoboldok terrorizálják a családot a karácsonyi horrorvígjátékban first appeared on 24.hu.