Best WordPress Hosting
 

Dübörög a magyar fegyverkezés, de mire elég ez Közép-Európában?

via g7.hu => eredeti post link

A Magyar Honvédség fejlesztése az utóbbi években a kormány egyik kiemelt projektjévé vált. Orbán Viktor miniszterelnök szlogenjévé vált, hogy Magyarországnak „erős, ütőképes, elrettentő erejű, a békét garantálni tudó” haderőre van szüksége.

A nagy célokhoz a kormány az utóbbi években egyre nagyobb forrásokat rendelt. A védelmi kiadások értéke 2018 óta markánsan emelkedik, jelentős beszerzések indultak német és amerikai forrásból, és a kormány a magyarországi hadiipari termelés felfuttatását is felkarolta.

Tavaly hazánk a német hadiipar harmadik legnagyobb fegyvervásárlóvá vált (Ukrajna és Norvégia után), a nem végleges adatok szerint egymilliárd euró értékben importált német fegyvert. A stratégiai partnerként kezelt – és az európai fegyverkezési láz eddigi legnagyobb nyertesének számító – német Rheinmetal tavaly Zalaegerszegen nyitott üzemet, ahol Lynx típusú páncélozott harcjárműveket gyártanak majd, és a KF51 Panther új generációs harckocsi fejlesztésében is részt vesznek; Kaposváron török licenc alapján Gidrán nevű páncélozott járműveket építenek; Nyírteleken radargyártó üzem, Várpalotán lőszergyár készül. Emellett hazai vállalatok Kiskunfélegyházán kézi lőfegyvereket; Gyulán helikopter-alkatrészeket gyártanak az Airbusszal koprodukcióban.