Archívum címkék: adventi vásár
A bukaresti adventi vásáron szinte minden a hazai töredékébe kerül
A budapestire szinte minden szempontból ráver a bukaresti vásár, de van, ahol még Szegedet is übereli
– foglalta össze a Szegeder.hu összehasonlító cikke az adventi vásárhelyzetet. A lap a szegedi, a budapesti, a bécsi és a bukaresti adventi vásár étel- és italárait vetette össze.
A bukaresti vásár november végén indult és december 26-ig várja a látogatókat, a fenyő mellett óriáskerékkel, körhintával, kisvonattal, mikulásházzal és alkotóműhellyel – no meg több mint százharminc bódéval.
Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt
Kérdéses az osztrák adventi vásárok sorsa a kiskereskedelmi dolgozók sztrájkhoz vezető elégedetlensége miatt. Az ágazat munkaadói és a GPA nevű szakszervezet között csütörtökön az ötödik próbálkozásra sem született megállapodás, aminek híre Bécsben és Linzben ma reggel tüntetésekhez vezetett.
Háttér: a GPA 430 ezer bolti alkalmazott bérrendezését igyekszik elérni, legalább az éves infláció 9,2 százalékos mértékének megfelelő fizetésemelést követelve. A munkaadók azonban nemrég hat százalékos emelést és 1000 eurós bónuszt ajánlottak – az efféle egyszeri kifizetésektől a szakszervezet határozottan elzárkózik.
A szakszervezeten erős nyomás van, ugyanis több ágazatban megadták a munkaadók az inflációkövető béremeléseket, továbbá a nyugdíjak a pénzromlást felülmúló mértékben növekednek. A zömmel kis- és közepes, illetve családi vállalkozásokból álló kiskereskedelem viszont nehezen teremti elő a fizetésemelés feltételelit a megnövekedett költségek mellett.
Ezek Európa legjobb adventi vásáros ételei
Az adventi vásárok egyrészt hagyományként, másrészt turistaattrakcióként is fontos események. Alapvetően német gyökerű, de mára a világ számos pontján belebotlik az ember, sokszor, ahogy Budapesten is, egy városon belül többe is. Annak jártunk utána, mik az adventi vásárok legjobb, legkedveltebb ételei Európa különböző pontjain.
Nürnberg
A nürnbergi Christkindlesmarkt az egyik legősibb adventi vásár, a feljegyzések szerint az elsőt még 1628-ban rendezték meg. Az egyik legnépszerűbb étele a mézes-gyömbéres mézeskalács, a bajor városnak van külön eredetvédett verziója, a Nürnberger Lebkuchen. A kerek, ostyaszerű, cukormázzal bevont édességnek legalább 25 százalékban kell mandulát, mogyorót vagy diót, de legfeljebb 10 százalékban lisztet vagy más keményítőt tartalmaznia, illetve Nürnberg városában kell készülnie.