Best WordPress Hosting
 

Úgy tűnik, a kormány ismét „Európa legnagyobb tűzijátékára” készül augusztus 20-án

A kormány minden évben kiemelt figyelmet fordít augusztus 20-ra. Az államalapítás ünnepe annyira fontos az ország vezetésének, hogy két éve egyenesen az (azóta megboldogult) Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezetőjének állásába került, hogy tévesen esőt jósoltak aznapra, ami miatt le kellett fújni a parádét. Erre ugyanis presztízsként tekint a kormány, ami évről évre Európa legnagyobb tűzijátékát ígéri meg a magyaroknak – az rtl.hu keddi írása szerint ez most sem lesz majd másként.

A portál kiszúrta, hogy idén Balásy Gyula cégei szervezhetik meg a tűzijátékot, az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. ugyanis nettó 1 milliárd 893 millió (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá a NER-közeli üzletember két cégével, a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével az augusztus 20-i tűzijáték rendezvényszervezési feladataira. Balásy ezzel új területen próbálhatja ki magát: eddig leginkább a kormány kommunikációhoz kapcsolódó megbízásokat kapott, így főleg plakátkampányokra és nemzeti konzultációkra szerződött le a kormánnyal, tavaly például összesen 85 milliárd forintot költöttek el az egyik cégénél a kormány üzeneteit közvetítő kék plakátokra.

A legújabb megbízás kapcsán egyelőre a teljes összeg 70 százalékára vállaltak lehívási kötelezettséget, a fennmaradó rész opcionális. Az ugyanakkor sejthető, hogy a költségek csak emelkedni fognak, hiszen jellemzően minden évben külön megbízások születnek az ünnepséget kísérő rendezvénysorozatok esetében is. Az rtl.hu kereste ezzel kapcsolatban a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt és a Nemzeti Rendezvényszerző Ügynökség Zrt.-t is, előbbi helyről az a válasz érkezett, hogy: „A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az általa lefolytatott eljárásokról, beleértve a tűzijátékra és a Szent István napokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat a törvényi előírásoknak megfelelően közzéteszi a szerződéses adatokat.”

Tagadja Balásy Gyula propagandacége Magyar Péter és a Szabad Európa bűncselekményre utaló állításait és perrel fenyegeti a média egy részét

Az EU-t és Soros Györgyöt támadó kormányzati kampányokon és más propagandakommunikáción milliárdokat kaszáló, Balásy Gyula érdekeltségei közé tartozó Lounge Group szerint nem igaz, hogy túlárazták az államnak nyújtott szolgáltatásaikat vagy hogy más módon trükköznének. Szerintük az sem igaz, hogy nyomozás folyik ellenük. A Szabad Európát, mely nyilvánosságra hozta, hogy a cégcsoport milyen összegekért dolgozik az államnak, üzleti titok megsértésével vádolják Balásyék és közleményben fenyegetik a magyar média egy részét, akár büntetőeljárást is kilátásba helyezve egyes lapokkal szemben.

Negyedév alatt 15,5 milliárd ment el Rogán Antal hivatalából kommunikációra egy kormányközeli vállalkozóhoz

Most sem történt meglepetés: az összes állami megbízást a NER kedvenc médiavállalkozója, Balásy Gyula cégei kapták.

Minister of Economic Development Márton Nagy’s brother remains suspiciously close to his former law office stuffed with public funds

On the day Nagy Márton was sworn in as a minister in May 2022, his brother, Szilárd Nagy, quit his law office that had been raking in hundreds of millions in public money

The office was taken over by lawyer Judit Pete, and the company has continued to secure nine-figure contracts with state-owned firms belonging under the supervision of Minister Márton Nagy.

The lawyer had previously received 35 million forints for consulting services provided to the scandalous “Bridge to the World of Work” program of the National Roma Self-Government (ORÖ).

Gyanúsan közel maradt a közpénzzel kitömött volt ügyvédi irodájához Nagy Márton testvére

Fontos nap volt 2022. május 24-e Nagy Márton és családja életében. A politikus az ötödik Orbán-kormány tagjaként aznap tett miniszteri esküt a Parlamentben. Testvére, Nagy Szilárd pedig ugyanezen a napon aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében kiszállt az addig közpénz százmilliókat kasszírozó ügyvédi irodájából. Az állammal megkötött szerződések azonban egytől egyig a nevet változtató ügyvédi irodánál maradtak.

A két esemény feltehetően nem független egymástól. Nagy Márton számára testvére ügyvédi irodájának állami megbízásai már a miniszterségét megelőzően is okoztak kellemetlenséget. Nagy még a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója volt, amikor 2021-ben a Momentum politikusa, Tompos Márton közzétett egy szerződéslistát, amelyből kiderült, hogy Nagy Szilárd ügyvédi irodájával milliárdos értékben kötöttek állami szerződéseket. A Nagy és Kiss Ügyvédi Irodát elsősorban Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter (jelenleg a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója) felügyelete alá tartozó cégek bízták meg. A listából kiderült, hogy a Volánbusszal, az MVM-mel, a Magyar Postával és a Magyar Közút Zrt.-vel is szerződésben állt az iroda, jogi vagy közbeszerzési tanácsadás céljából.

Varga Jennifer / 24.hu Nagy Márton a budai Várban.

Több mint 21 milliárd forint ment el kommunikációra Rogán Antal hivatalából három hónap alatt

A legújabb állami megbízásokat is kizárólag a NER kedvenc médiavállalkozója, Balásy Gyula cégei kapták a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.

Ismét milliárdokat osztott ki Rogán Antal hivatala a NER-kedvenc Balásy Gyula cégeinek

2023 második negyedévében is ugyanazok a kormányközeli cégek kaptak megbízásokat a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól, mint az előzőben.