Best WordPress Hosting
 

Úgy tűnik, a kormány ismét „Európa legnagyobb tűzijátékára” készül augusztus 20-án

A kormány minden évben kiemelt figyelmet fordít augusztus 20-ra. Az államalapítás ünnepe annyira fontos az ország vezetésének, hogy két éve egyenesen az (azóta megboldogult) Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezetőjének állásába került, hogy tévesen esőt jósoltak aznapra, ami miatt le kellett fújni a parádét. Erre ugyanis presztízsként tekint a kormány, ami évről évre Európa legnagyobb tűzijátékát ígéri meg a magyaroknak – az rtl.hu keddi írása szerint ez most sem lesz majd másként.

A portál kiszúrta, hogy idén Balásy Gyula cégei szervezhetik meg a tűzijátékot, az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. ugyanis nettó 1 milliárd 893 millió (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá a NER-közeli üzletember két cégével, a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével az augusztus 20-i tűzijáték rendezvényszervezési feladataira. Balásy ezzel új területen próbálhatja ki magát: eddig leginkább a kormány kommunikációhoz kapcsolódó megbízásokat kapott, így főleg plakátkampányokra és nemzeti konzultációkra szerződött le a kormánnyal, tavaly például összesen 85 milliárd forintot költöttek el az egyik cégénél a kormány üzeneteit közvetítő kék plakátokra.

A legújabb megbízás kapcsán egyelőre a teljes összeg 70 százalékára vállaltak lehívási kötelezettséget, a fennmaradó rész opcionális. Az ugyanakkor sejthető, hogy a költségek csak emelkedni fognak, hiszen jellemzően minden évben külön megbízások születnek az ünnepséget kísérő rendezvénysorozatok esetében is. Az rtl.hu kereste ezzel kapcsolatban a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt és a Nemzeti Rendezvényszerző Ügynökség Zrt.-t is, előbbi helyről az a válasz érkezett, hogy: „A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az általa lefolytatott eljárásokról, beleértve a tűzijátékra és a Szent István napokra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat a törvényi előírásoknak megfelelően közzéteszi a szerződéses adatokat.”

Százmilliókat kerestek Balásy Gyula cégei az augusztus 20-i vendégek furikázásán

Nettó 350 millió forintra szerződött az augusztus 20-i vendégek szállítása céljából  a Külgazdasági és Külügyminisztérium a milliárdos Balásy Gyula cégeivel a Lounge Event Kft.-vel és a Visual Europe Zrt.-vel, amelyet az üzletember a New Land Media Kft.-n keresztül birtokol. Az RTL a közbeszerzési nyilvántartásban szereplő adatokra hivatkozva azt írta, hogy a tárca az összeg 70 százalékát biztosan lehívta, a fennmaradó 30 százalék opciós rész volt. Ebből a hírportál arra következtetett, hogy az ünnepi eseményekre ezen a jogcímen nettó 245 millió (bruttó 311,5 millió) forintnyi megrendelést kapott a kormány felkent reklámembere, aki az idén például 6,8 milliárdos osztalékot adott magának.

Az MTI beszámolója szerint idén augusztus 20-án az alábbi vezetők nézték Orbán Viktor miniszterelnök társaságában az ünnepi tűzijátékot a Karmelitából:

Recep Tayyip Erdogan török elnök,

Airbus-baleset: a kormány kitart a madárütközéses verzió mellett

Az Airbus A330-as repülőgép madárral ütközött az augusztus 20-i ünnepségen, mely ütközés nem veszélyeztette a repülőgép biztonságos működését.

Ezt válaszolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Hadházy Ákos kérdésére. Magyar Levente szerint a gép landolása után, a kötelező teljes körű átvizsgálásnál

a hajtóműben további sérüléseket találtak a szakemberek.

„A török elnököt biztosan nem érte atrocitás”

Anélkül zárta le a nyomozást a rendőrség a Recep Tayyip Erdogan török elnök testőrei által augusztus 20-án bántalmazott férfi ügyében, hogy őt megkeresték volna – árulta el Bán Tamás a 24.hu-nak. Pedig – ahogy az eset után közvetlenül is elmondta – a rendőrök úgy engedték el az incidenst követően, hogy ígéretet tettek rá, keresni fogják.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az augusztus 24-i Kormányinfón azt állította: biztos benne, hogy valamilyen eljárás indult. Ami tudható: az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan szeptember 6-án írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, ezt Polt Péter feljelentésnek értékelte, és továbbította az illetékes hatósághoz.

„A védett személyt ért atrocitás esetén intézkedési kötelezettség keletkezik. Ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor” – indokolta az eljárás megszüntetését egy héttel ezután a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a garázdaság vétségének esetleges megvalósulását vizsgálta. A határozat szerint a törökök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként. A rendőség ugyanakkor a határozat végén megjegyezte, hogy a testőrök cselekménye alkalmas lehet könnyű testi sértés vétség gyanújának megállapítására, ez azonban magánvádas eljárás tárgyát képezheti.

Rétvári Bence a Hitler-méltató műsorról, az állami kitüntetésről

Az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a magyar érdemrend lovagkereszt kitüntetését kapta a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet két alapítója, Moys Zoltán alapító elnök és Kenyeres Oszkár. Az elismerést Pintér Sándor előterjesztésére kapták Novák Katalin államfőtől. Oláh Lajos (DK) meg is kérdezte a belügyminisztert, mérlegelték-e Moys Zoltán kitüntetését, azt,

hogy olyan embernek adnak magas állami kitüntetést, akinek sajtóértesülések szerint a nevéhez köthető cég gyártotta azt a 2013-as műsort is, amely Adolf Hitler születésnapjáról tisztelettel, többek között ilyen mondatokkal emlékezett meg: »Rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét (…) A történelem talán legismertebb politikusának emléke azóta is a győztes nagyhatalmak politikai boszorkányüldözésének első számú célpontja«?

A műsorban elfelejtettek arról említést tenni, milyen szenvedést hozott a világra Adolf Hitler és a nácik kegyetlenkedése, emlékeztetett az ellenzéki politikus.

Politikai barátaink, akiktől tényleg félünk

2023. augusztus 20-ára sajátos csapatot hívott meg Orbán Viktor miniszterelnök a budai várba. A Karmelita kolostor erkélyéről nézhette végig az államalapítást ünneplő nagy tűzijátékot egy sor olyan vezető, akik közül sokan egyébként ritkábban járnak diplomáciai utakon az Európai Unión belül. Az alábbiak fordultak meg a Karmelitában egyetlen nap alatt:

Recep Tayyip Erdoğan török elnök,

Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke,

Megkérdeztük a részegen színpadra álló győri képviselőt, milyen bűnöket követett el

Én nem mondom, hogy feddhetetlen a múltam, követtem el bűnöket, fa…om tudja hányat. Biztos ku…va sokat. Én ku…vára nem arra esküdtem, ami most van. Én jobb Győrt akarok, gyertek velem!

– a többi közt erről beszélt elismerten ittas állapotban az augusztus 20-i nemzeti ünnepen Hajtó Péter győri politikus, aki nemrég lépett ki a Fideszből, és a városi rendezvényen Borkai Zsolt polgármesteri visszatérése mellett kampányolt. Hajtó a 2024-es önkormányzati választáson ismét szeretné maga mellé állítani a győrieket, immár a fideszes Dézsi Csaba András városvezetésével szemben.

A történtek után megkerestük a politikust, elsősorban arról érdeklődve, mire gondolt, milyen bűnöket követett el. Azt mondta, a mai politikai életben, ha valakinek vannak hibái, azt képesek felnagyítani, és bűnként beállítani. Ez szerinte karaktergyilkosság, és nyilvánvalóan a politikai ellenfelei a következő időszakban ezeket a hibákat majd valamiféle bűnként fogják beállítani.

Mit mesél az Orbán-kormányról, hogy Budapesten egy másik ország biztonsági emberei magyart verhetnek vélhetően büntetlenül?

The post Mit mesél az Orbán-kormányról, hogy Budapesten egy másik ország biztonsági emberei magyart verhetnek vélhetően büntetlenül? first appeared on 24.hu.

Egy nőt a földre húzott, egy másikat megütött, egy harmadikat pedig simogatott egy külföldi férfi augusztus 20-án

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy borsodi kisvárosban tartott augusztus 20-i rendezvényen – trágár kifejezések használata mellett – megragadta és fogdosni kezdte a sértettet, majd a földre húzva megpróbálta alsóruházatát levenni, olvasható a Miskolci Törvényszék közleményében.

A sértett segélykiáltását észlelték a vele egy társaságban lévők, odasiettek, így a gyanúsított távozott a helyszínről.

A közlemény szerint gyanúsított néhány perccel később két másik sértetthez ment oda, egyikőjüket simogatni kezdte, majd a másik sértettet – miután az rászólt a férfira és nem hagyta magát megcsókolni – egy alkalommal ököllel megütötte, melynek következtében a nő feje a kerítésnek ütődött. A gyanúsított ekkor megpróbálta a sértett ruházatát felhúzni, de cselekménye nem járt sikerrel, a közelben lévők ugyanis észlelték azt, így a férfi ismét elszaladt a helyszínről.

Nézőpont Intézet: minden huszadik magyar élőben láthatta a tűzijátékot

A kormányközeli Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint akár négy és fél millióan is szemtanúi lehettek a budapesti tűzijátéknak augusztus 20-án. A felmérés szerint a felnőtt magyar népesség 5 százaléka tekintette meg személyesen, 24 százaléka pedig televíziós közvetítésen keresztül a budapesti tűzijátékot augusztus 20-án, további 16 százaléka pedig megnézte a közvetítés egy részét.

A tűzijátékot megtekintő felnőtt magyarok ötödét a budapestiek jelentették, közülük több mint 200 ezren nézték meg személyesen az ünnepi eseményt – írja a nezopont.hu.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón az ünnepi rendezvényeket egyértelműen sikeresen értékelte és, minden idők leglátványosabb hazai fény- és tűzijátékának nevezte.

HVG: Orbán sem Szlovákiába, sem Lengyelországba nem küldött meghívót a nemzeti ünnepre

A lengyel és a szlovák kormányfő hivatala is megerősítette a HVG-nak, hogy sem az államalapítás ünnepére, sem az atlétikai vb vasárnapi eseményeire nem kaptak meghívót a magyar kormánytól aznapra, amikor ázsiai autokraták és bukott régiós politikusok gyűltek össze Budapesten – írja csütörtöki cikkében a hvg.hu.

A portál megfogalmazása szerint a budapesti atlétikai világbajnokság, valamint az augusztus 20-ai ünnepségek alkalmából a miniszterelnök majdnem minden politikust idecsődített, aki csak egy kicsit is illiberális hajlamokkal bírt. Itt járt többek között Recep Tayyip Erdogan török elnök, több közép-ázsiai autokrata, de felbukkant több bukott európai politikus is, Janez Jansa, Andrej Babis vagy Sebastian Kurz is.

Felűnő volt ugyanakkor, hogy a vendégek között nem volt ott egyetlen jelenlegi uniós kormányfő sem, még a visegrádi országok vezető politikusai sem képviseltették magukat. Sokan közülük akkor sem tudtak volna Budapestre látogatni, ha szívesen ünnepelték volna együtt Orbánnal az államalapítást – ugyanis egyszerűen nem hívták meg őket. Az ünnepség után a hvg.hu kérdéseket küldött a cseh, a szlovák, a lengyel, az osztrák és a szlovén kormányfő hivatalának, kaptak-e a meghívást akár az atlétikai világbajnokságra, akár az augusztus 20-ai ünnepségekre.

A lengyel és a szlovák kormányfő nem kapott meghívót Budapestre

A lengyel és a szlovák kormányfő hivatala is megerősítette a HVG-nek: sem az államalapítás ünnepére, sem az atlétikai vb vasárnapi eseményeire nem kaptak meghívót a magyar kormánytól.

„Ha egy nagy világesemény van, akkor az adott ország meghívja a barátait” – mondta Orbán Viktor múlt pénteken a rádióban. Az atlétikai világbajnokság valamint az augusztus 20-ai ünnepségek alkalmából meghívták Erdogan török elnököt, itt volt Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, Andrej Babis volt cseh kormányfő is.

A vendégek között nem volt ott egyetlen jelenlegi uniós kormányfő sem, még a visegrádi országok vezető politikusai sem képviseltették magukat.

43 tonna szemetet szedtek össze a vasárnapi tűzijáték nézői után

„Az augusztus 20-ai tűzijáték véget ért, a pirotechnika füstjét elfújta a szél, elcsendesedett a rakpart a Duna mind két oldalán, a látogatók is hazamentek. A Budapesti Közművek közel 100 dolgozója részére ekkor kezdődött a munka nagyobbik része” – kezdi közleményét a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF, melyben arról informálnak, hogy több mint 43 tonna szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak el a helyszínről a vasárnapi tűzijátékot követően.

„Ez a hulladék mennyiség megfelel egy közepes budapesti kerületben egy nap alatt begyűjtött összes kommunális (háztartási) hulladék mennyiségének, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a hétvégi rendezvényekkel egy új kerülettel bővültek erre az időszakra a Társaság feladatai. Ez annál is inkább igaz, hiszen a fenti mennyiségben nem szerepel a sok ezer budapesti közterületi hulladékgyűjtőkbe bedobott szemét, – melyet a kollégák a napi program szerint természetesen szintén begyűjtöttek” – írják.

A tömeg elvonulását követően az FKF kézi erővel és 15 gépjárművel takarította fel a budai és pesti alsó rakpartot, a dunai hidakat és az ünnepségnek helyszínt adó további fővárosi területeket, valamint összegyűjtötték és elszállították a programok alatt a közterületeken képződött többlet- hulladékot is. Az elszállított hulladék túlnyomó részét energetikai úton hasznosították a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben.

Czutor Zoltán a tűzijátékról: Tényleg nem lehet vidámnak lenni 25 percig ebben az elcsigázott világban?

Augusztus 20-án 34 ezer pirotechnikai effekt világította be az eget Budapesten, 230 indítási pontról. Bár rengetegen nézték a tűzijátékot vasárnap este, rengeteg kritika is érte az eseményt:

a kutyatulajdonosok – köztük Tornóczky Anita – idén is szót emeltek a hangzavar ellen,

mások az ünnepség árát sokallták. Lakatos Márk például úgy fogalmazott: „A sok tízmilliárdot elfüstölték a petárdákra, a pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak továbbra is kuss, de legalább készülünk a háborúra…”

Mindenki a tűzijátékot nézte este a tévében, semmi sem tudta legyőzni a képernyőn

Érdekes nézettségi adatokat produkált az idei augusztus 20. a magyar tévézésben: a nézettségi versenyt toronymagasan nyerte a Duna TV tűzijáték-közvetítése.

A heti nézettségi adatok alapján a teljes népességet nézve

három Szerencsejáték-adást előzött meg,

Ungár Péter: Az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti a Momentum augusztus 20-i molinója

Az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig Ottomán megszállás alatt éltünk olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti

– írta Ungár Péter Facebook-oldalán, miután a Momentum aktivistái augusztus 20-án a Lánchíd budai hídfőjéhez, az Alagút fölé feszítettek ki egy molinót, amelyen azt állt: „150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!”

„Viccesen megjegyezhetném, javaslom, hogy ne legyenek elnöki szintű találkozók Olaszországgal Isonzó miatt, de ennél szomorúbb a helyzet”, tette hozzá Ungár. Az LMP társelnöke szerint „azok a kritikák, amelyeket a többi ellenzéki párt fogalmazott meg, mely szerint Erdogan elnök olyan emberjogi helyzetet teremtett Törökországban, amely miatt nem szabadna fogadni eggyel érthetőbb álláspont, mégis véleményem szerint teljesen figyelmen kívül hagyja azt, ahogy a világ működik”.

Lakatos Márk: A sok tízmilliárdot elfüstölték a petárdákra, a pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak továbbra is kuss

A hétvégén országszerte ünnepelték a magyarok az államalapítás napját: a Várkert Bazárban Tóth Gabi is fellépett, oldalán a Fricska Táncegyüttessel.

Az ünnep apropójából Lakatos Márk is megosztott a közösségi oldalán egy írást, melyet a saját grimaszolós fotójával illusztrált.

Egyet nem értek! Ezzel a kedves, intelligens, nemzeti arckifejezéssel vajon miért nem fértem be a Karmelitában rendezett Szent Pityu szülinapi buliba? Vagy esetleg a diktátor Erdogan, a homofób kathari emír meg a bukott szélsőjobbos volt elnökök mellett nem lett volna kaszinó képes a fizimiskán?

A svéd NATO-tagságról és kölcsönös vészhelyzeti segítségnyújtásról is szó volt Erdogannal, török-magyar gázdealt is hozott a vasárnap

Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök tárgyalásán napirenden volt a két ország közötti energetikai együttműködés és a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügye is – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be.

A tárcavezető leszögezte, hogy Magyarország és Törökország között eddig is stratégiai partnerség volt, a felek pedig már korábban megállapodtak arról, hogy ezen együttműködés szintjét kiemelt stratégiai partnerséggé emelik. Ennek megfelelően a török elnök ismét Budapestre látogat december 18-án, amikor megtartják a felső szintű stratégiai tanács ülését, amelynek során aláírják a megállapodást a kiemelt stratégiai partnerség megteremtéséről és a kölcsönös veszélyhelyzeti segítségnyújtásról – közölte.

Ez világosan mutatja az elkötelezettséget a két ország között az együttműködés fokozására, másrészt azt, hogy mindkét ország kifejezetten sokat profitál ebből a kétoldalú együttműködésből

Tóth Gabi: megszegte

Végre megválaszolhatjuk a hét talán legfontosabb kérdését: megszegte-e Tóth Gabi a Magyar Pékszövetség Szent István napi kenyerét a Várkert Bazár előtt.

A nagyon rövid válasz erre az igen fontos kérdésre: igen.

Bizonyítékunk is van, köszönhetően a Story magazinnak, akik videón rögzítették a nagy pillanatot. A felvételből az is kiderül, hogy Tóth Gabi kétszer is keresztet rajzolt a kenyér aljára egy késsel, miközben az alábbiakat mondta: