Best WordPress Hosting
 

Nagyot hajrázott a babaváró, történelmi csúcson a személyi kölcsönök

Felpörgött a hitelpiac, nagyot ment a babaváró, csúcsokat döngettek a személyi kölcsönök az év végén.  

A lakáshiteleknél a kamatplafon is hozott némi fellendülést, de igazán a személyi kölcsönökre és a 2024 januárjától már csak jelentősen szigorított feltételekkel felvehető babaváró támogatásra lett nagy igény – írja a Forbes.hu-nak eljuttatott elemzésében a Bank360.hu.

Mi történt? Számos ponton beavatkozott az állam a hitelpiacba tavaly év végén és az idei év elején, ez pedig jól látszott a 2023-as év végi statisztikában is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a háztartások decemberben is több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, ennek köszönhetően 10 152,1 milliárd forintos történelmi csúcson volt az év végén a hitelállományuk.

Babaváró: már csak pár nap maradt, indul a kapuzárási pánik

Tízmillió forint a tét azoknak gyermekvállalást tervezőknek, akik az év végével elvesztik a jogosultságukat a babaváró hitelre.

A bankok szerint megkezdődött a babaváró hitel folyósítási hajrája, és van, ahol már csak napokban mérik az igénylésre maradt időt. Nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a jelentkezést, és figyelni kell a közigazgatási szünetre is, különben könnyen ugrik a kamatmentes, teljesen támogatássá tehető hitel derül ki a Bank360.hu összefoglalójából. 

Itt a babaváró-véghajrá, mutatjuk a banki akciókat

Akciókkal várják a bankok az ügyfeleket a babaváró-véghajrában.

Már csak szűk 3 hetük maradt a Babaváró hitel igénylésének elindítására azoknak a házaspároknak, ahol a feleség életkora 30 és 40 év között van, és amelyek szeretnék még kihasználni az öt éves türelmi időt a gyermekvállalásra. 2024. január 1-jétől ők már csak akkor jogosultak a kamatmentesen törleszthető hitelre, ha legalább 12 hetes várandósságot igazolnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója kiemeli: aki még idén szeretne a jelenlegi feltételek mellett Babaváró hitelt igényelni, annak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy az ünnepi időszakban a bankok leterheltebbek, és a nyitvatartási idők is eltérhetnek a szokásostól.

Négy ok, amiért még idén vegyük fel a babavárót

A tét több millió forint lehet.

Már biztos, hogy a babaváró kölcsön velünk marad jövőre is, ráadásul a maximális hitelösszeg a jelenlegi 10 millió forintról 11 millió forintra emelkedik. Van azonban olyan élethelyzet, amikor nem szabad várni a támogatott hitel igénylésével, hanem lépni kell még 2023-ban. A Bankmonitor elemzői szerint nem érdemes a dolgot félvállról venni, a tét több millió forint lehet.

Babaváró: már csak egy hónap áll rendelkezésre, érdemes „last minute” belevágni?

Jövő év január elsejétől változnak a Babaváró támogatás feltételei, amely egyúttal azt is jelenti, hogy jelentősen szűkülhet az igénylők köre. A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kiknek érdemes élni a lehetőséggel és hogy mire kell figyelni az igénylés során.

A kormány bejelentése szerint, 2024. január 1-től 10 millió forintról 11 millióra emelkedik a Babaváró támogatás összege, amely – ugyanúgy ahogyan eddig – kamatmentes kölcsönként járul hozzá a gyermeket tervező házaspárok költségvetéséhez. A jövő évtől azonban a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak az összegre, ha a hölgy tag az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A kizárólag 2024-ben érvényes átmeneti szabályozásnak köszönhetően, ha a feleség elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát, továbbra is jogosult lehet a támogatásra 2024. december 31-ig.

Azonban 2025-től már ez sem lesz opció: ettől az évtől kizárólag a 30 év alatti nők lesznek jogosultak az igénylésre.

Százezres jóváírást is kaphatunk a babaváró hitel idei hajrájában

A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni a sikeres szerződéskötésért cserébe – derül ki a Bank360.hu körképéből.

A babaváró hitel szigorítása miatt a lehetséges igénylők egy részének érdemes várni inkább januárig, sokak előtt viszont december végén bezárul a támogatás kapuja. A családtámogatási formákkal együtt a babaváró hitel is jelentősen átalakul januártól. A jelenlegi feltételekkel már csak december 31-ig lehet igénylést beadni, emlékeztet a Bank360.hu.

Év végéig igényelhetik a 41 év alatti nők házastársukkal közösen a 10 millió forint kamatmentes kölcsönt, több gyermek vállalásával pedig részben vagy akár teljesen vissza nem térítendő támogatássá is alakíthatják azt.Januárban már akár 11 millió forintot is felvehetnek a fiatal házaspárok, viszont a feleség legfeljebb 30 éves lehet. 30 és 40 éves kor között csak azok lesznek jogosultak a támogatásra, akik igazolni tudják a terhességüket. Ez az átmeneti állapot pedig 2024. január 1-től 2024. december 31-ig tart, ezután már tényleg csak 30 év alatt lesz elérhető a babaváró.

Sokakat érintő változás jött a babaváró hitelnél

Jogszabálymódosítás miatt változott az igazolás módja.

A babaváró ttámogatást érintő szeptemberi jogszabálymódosítás szerint a jövőben nem kell benyújtani a várandósgondozási könyvet a terhesség igazolásához. Sőt, ezzel a dokumentummal nem is lehet a továbbiakban leigazolni a magzatot, hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.

Ez egy sokakat érintő, fontos változás az igazolásnál: innentől mindenképp külön orvosi igazolást kell kérni.

Őket sújtja a legjobban a babaváró szigorítása

Átlagosan tízből hat igénylő nem lesz jogosult babaváró hitelre 2024-től Magyarországon amiatt, hogy jövőre már csak olyan párok igényelhetik a konstrukciót, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján ez leginkább a budapestieket érinti.

Ahogy azt már július közepe óta tudni lehet, változnak a babaváró hitelek feltételei 2024. január 1-től. A maximális hitelösszeg 10 millióról 11 millió forintra emelkedik, szűkül viszont a jogosultak köre. Jelenleg a hitelt azon házaspárok vehetik igénybe, ahol a pár női tagja a 18 éves kort betöltötte, de még nem múlt el 41 éves.  Ezzel szemben 2024-től már csak azok a házaspárok vehetik fel a terméket, ahol a feleség 30 év alatti. Átmeneti szabályként 2024-ben még a 30 és 41 év közötti nők is igényelhetik a babaváró hitelt abban az esetben, ha igazolják várandósságukat. A Bankmonitor szakértői szerint a termék 30 év alatti nőkre történő leszűkítése érdemben mérsékelheti a hitelfelvevők számát.

10-ből 7 fővárosi pár eleshet a babavárótól 

Hol vegyük fel a babavárót? Ezek a bankok adják a legtöbb ajándékpénzt

Növelik a kölcsönfelvételért kínált ajándékpénz összegét a bankok.

Hajráznak a bankok is az utolsó néhány hónapban, amikor még változatlan feltételek mellett vehető fel a babaváró hitel. A kormány döntése alapján 2024-től jelentősen csökkenni fog a babaváró támogatásra jogosult házaspárok köre, mivel 30 év felett csak akkor lehet majd felvenni a kamatmentes kölcsönt, ha a feleség igazolni tudja a várandósságát. 2025-től ez a lehetőség is megszűnik, és csak a 30 év alattiak folyamodhatnak támogatásért. Akik viszont jövőre is fel tudják venni ezt a hitelt, azoknak már tízről 11 millió forintra nő a támogatás maximális összege.

Babaváró: sok módosítás jön, erre érdemes figyelni

Érdemi változások jönnek a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetéseknél is.

A babaváró kölcsön jövő évtől érvényes átalakításával kapcsolatban szinte kizárólag a hitelösszeg és az életkori feltételek módosításáról lehet olvasni, hallani. A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetés – melyet egyes szabályok megsértése esetén kell fizetnie a párnak – is érdemben megváltozik 2024-től.

Hiába lépett nagyot az MNB, a bankok nem akarják követni

Csak tyúklépésben követik a bankok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseit.

Hiába mérsékelte az MNB már kétszer is 1-1 százalékkal az irányadó kamatát, a bankok egyelőre csak szórványosan és kisebb lépésekkel követték ezt a hiteleiknél. Július elsejével három nagybank vágott a személyi kölcsönei és lakáshitelei kamatain, de a legnagyobb csökkentés is csak 0,51 százalékos volt – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

Érdemes várni a hiteligényléssel, hogy megúszd a többmilliós büntetést

Büntetés esetén az eredetileg 46 ezer forint körüli havi törlesztőrészlet 110 ezer forint fölé emelkedne egyik hónapról a másikra.

A még mindig magas büntetőkamat hamarosan jelentősen csökkenhet. A Bank360.hu ezért azt tanácsolja, a babaváró hitelért hajrázóknak érdemes várni egy-két hónapot, mielőtt benyújtják az igénylésüket. Hiába indult csökkenésnek két hónappal ezelőtt az irányadó kamat, a babaváró hiteleseknek továbbra is közel 6 millió forintos büntetéssel kell számolnia, ha nem teljesítik a gyermekvállalás feltételeit.

A büntetés akkor is jár, ha

Óriási a baj a babaváró hiteleknél, a bankok foghatják a fejüket

Több mint 60 százalékkal szakadt be a babaváró igénylés a bankoknál.

Elbátortalanodtak a fiatal családok és a jelenlegi magas inflációs környezetben még úgy sem igazán mernek komoly beruházásba fogni, hogy az állam – gyermekvállalásért cserébe – ingyen ad számukra 10 millió forintot – kommentálta a Babaváró legújabb adatait Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A bankoknál több mint 60 százalékkal kevesebben igényeltek eddig babaváró hitelt, ami 90 milliárd forinttal kevesebb kihelyezést jelent.