Best WordPress Hosting
 

Három eladó lakást néztünk meg Terézvárosban: íme egy bérházi, egy Star Wars ihlette és egy 259 millió forintot érő lakás

PONT, amit kerestél

Mitől lesz valaki jó ingatlanos? Nem elég hozzá a jó duma és a kereskedői véna. Ami igazán számít az az, hogy képes-e összekötni a látszólag távol lévő pontokat, jó időben használni pár hete még irrelevánsnak tűnő információkat. A Tecnocasa már 28 éve a helyi közösségek része, ezért pontosan tudja, melyik eladó lakás melyik jövendőbeli tulajdonoshoz illik.

Gödörben az építőipar, de lehet, van kiút

Három jel is arra utal, hogy pozitív fordulat előtt állhat a magyar építőipar. Mondjuk, van honnan visszapattannia.

Hiába épült a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2024. első negyedévében 23 százalékkal kevesebb lakás, mint egy évvel korábban, és ez idő alatt hiába maradt el az építési engedélyek száma 9,3 százalékkal, a Mapei Kft. pozitív fordulatban bízik, írja gyorselemzésében a segédanyaggyártó és forgalmazó a Forbes.hu-nak. Mindezt egy igen nagy mélyzuhanás után.

Mi történt? A KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint 2024 márciusában az építőipari termelés volumene 6,3 százalékkal maradt el 2023 márciusához képest, de a megkötött új szerződések volumene 19,4 százalékkal nőtt. Az első negyedévben 6,7 százalékkal nőttek a termelői árak 2023 első három hónapjához viszonyítva, ugyanakkor a termelés volumen is nőtt 2,3 százalékkal.

Véget ért a kampány, de ami most jön, az több százezer embert érinthet

A váltás önmagában nem biztos, hogy elég. Íme pár dolog, amire figyelni kell a lakásbiztosítási kampány után is.

Még nem dőlhet hátra az a több százezer ügyfél, aki márciusban leváltotta addigi lakásbiztosítását, írja a Forbes.hu-nak küldött összefoglalójában a Bank360.hu.

Miért fontos ez? A portál szerint előfordulhatnak kellemetlen meglepetések a között a közel félmillió megmozdult lakásbiztosítási szerződés között, amin belül az előzetes adatok szerint majdnem százezer új szerződés született, és 176 ezren dolgoztatták át szerződésüket az eredeti biztosítójuknál. A problémás szerződések számát még a jegybanknál sem ismerik, utóbbi elvárja a biztosítóktól az alapos panaszkezelést, és hogy lehetőség szerint kerüljék a jogvitákat.

Válasz Online: Matolcsy Ádám korábbi titkárnője intézte New York egyik legelőkelőbb luxuslakásának megvásárlását

Matolcsy Ádám korábbi titkárnője működött közre New York egyik legelőkelőbb luxuslakásának megvásárlásában – tudta meg a valaszonline.hu. A 444 írt először, még 2022-ban arról, hogy 14 milliárd forintért magyar kézbe került egy manhattani Crown Buildingben található luxusingatlan. Az amerikai iratokban megtalálható részletek alapján Matolcsy Ádám, a magyar jegybank elnök fiának baráti körét sejtették a háttérben.

A New York-i álomlakás megvételéről szóló szerződést az MNB udvari építőjeként jegyzett Somlai Bálint-cég, vagyis a Raw Development Kft. egyik alkalmazottja írta alá, illetve a vásárlási folyamatban „a nyilvánosság számára ismeretlen R. E.” működött közre – írja a Válasz Online. A lap friss, az érintett által is megerősített információja szerint ez a bizonyos „R. E.” konkrétan Matolcsy Ádám korábbi titkárnője. Matolcsy Ádám a Válasz Online-nak azt írta: sem megbízóként, sem meghatalmazóként nem instruálta R. E.-t.

Nemrég egyébként kiderült, hogy az ingatlan már eladó. Korábban szintén a Válasz Online írt arról is, hogy Matolcsy György fia és annak baráti köre az MNB régiós multicége, a varsói tőzsdén jegyzett GTC Group közreműködésével kezdtek sikeres vagyonmentésbe: a GTC eddig 42 milliárd forintnyi eurót fizetett a Matolcsy Ádám–Száraz István-kör által kezelt tíz ingatlanért, köztük olyanokért, amelyeket anno épp az MNB portfóliójából „szakítottak” ki.

Öt banknál lehet már akár 10 százalék önerővel lakáshitelt felvenni

Már öt banknál tudnak akár 10 százalék önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik első saját otthonukat vásárolnák meg banki finanszírozással – írta a Bankmonitor. Az öt banknál az OTP, Erste, K&H, CIB, UniCredit – náluk tudnak akár 10 százalékos önerővel lakáshitelt igényelni azok a fiatalok, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek. A portál szerint a lehetőség érdemleges segítséget jelent a vásárlók számára, akiknek komoly kihívást jelent a „normál” esetben 20 százalékos minimális önerő előteremtése. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy

egy 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlásához 16 millió forint önerő helyett akár 8 millió forint saját megtakarítás is elegendő lehet.

Megfordítva a dolgot: a példában szereplő

Így muzsikálnak ma a lakástakarékok, állami támogatás nélkül

Mennyi pénzhez juthatnak hozzá a lakástakarékot elindító ügyfelek 4 és 8 év elteltével? Hol lehet még ma is 30% jóváírást kapni a lakástakarék-pénztári befizetésekre? Mi az a legkisebb összeg, amit félre kell tenni havonta? És mekkora hitelkamatra számíthatnak majd a szemfüles megtakarítók? Íme, a válaszok.

Hogyan működik és mire jó egy lakástakarék?

A sokak által ismert és kedvelt lakástakarékok olyan adómentes megtakarítási lehetőséget kínálnak, ahol az ügyfelek havi rendszerességű befizetéssel gyűjthetnek lakáscélra, és 4–8 év elteltével akár 15–30 százalékos egyszeri jóváírásban részesülhetnek. Sőt, a futamidő végén arra is van lehetőség, hogy a megtakarító fix kamatozású hitelt vegyen fel, melyet ugyancsak a lakáscélja finanszírozására fordíthat. Lakáscélnak számít az ingatlanvásárlás, felújítás vagy korszerűsítés, építés vagy bővítés, továbbá a hitel-előtörlesztés is.

Ennyit kell fizetned a lakáshiteled után márciusban

Hónapokon keresztül csökkenő trend volt megfigyelhető a lakáshitelek piacán. Márciusban fordulóponthoz érkeztünk, mutatjuk mennyibe fog kerülni a piaci hiteled!

Mi történt? Márciusban megállt a lakáshitelek árának csökkenése: a Bankmonitor által vizsgált esetekben a februárival megegyező kondíciókra számíthatnak a hiteligénylők – olvasható a Bankmonitor Forbes.hu-hoz eljuttatott közleményében. Éves összevetésben jelentős a kamatcsökkenés, ennek eredményeképpen

egy 20 millió Ft összegű, 20 évre felvett lakáshitel havi törlesztője jelenleg több mint 20 ezer forinttal alacsonyabb, mint 12 hónapja.

Már a lakáshirdetési adatokon is meglátszik, hogy gyárország lettünk

Élénkült a lakáspiac februárban, Csongrád-Csanád megyében a BYD szegedi beruházása miatt.

Mi történt? Februárban növekvő pályára állt a lakáspiac az Ingatlan.com adatai alapján. A lakáspiac keresleti és kínálati oldala egyaránt bővült éves szinten és havi összevetésben is. Januárhoz képest 8 százalékkal több hirdetést adtak fel, az eladó ingatlanok kínálata pedig 11 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor.

Minek köszönhető az élénkülés? A növekedésben szerepet játszik a lakáshitelkamatok csökkenése. A héten tovább csökkent az alapkamat, ami szintén hozzájárul az alacsonyabb kamatkörnyezethez. A megfizethetőbb lakáshitelek azért is fontosak a vevők számára, mert a csok plusz elindulása mellett azok a vásárlók is bátrabban lehetnek, akik piaci alapú hitelből finanszíroznák a költözést.

Lakásvásárlás: 10 százalék önerő? Lehet egyáltalán hitelt kapni így?

Bizonyos feltételek mellett akár már 10 százalék önerővel is elindíthatjuk a lakáshitelt. A lehetőség egyelőre három banknál elérhető, íme a részletek.

Mi történt? Három hazai banknál már 10 százalék önerővel is kaphatunk lakáshitelt, írja a Bankmonitor sajtóközleménye.

Tíz százalék? Az nem túl kevés? A jelzáloghitelnél általános szabály, hogy a forgalmi érték legfeljebb 80 százalékát hitelezheti meg a bank. (A Bankmonitor szakértői szerint ráadásul a bankok nem is feltétlenül elégszenek meg 20 százalékkal, reálisabb 30-50 százalékkal kalkulálni.) A fennmaradó részt saját forrásból kell biztosítani (önerő). Bizonyos feltételek teljesülése esetén azonban akár 90 százalékot is finanszírozhat a bank.

Lakáspiac: jövőre jön a fordulat, erre érdemes várni

Tovább csökkentek a lakásárak novemberben.

Országosan 0,2 százalékkal csökkent az ingatlan.com novemberi lakásárindexe. Bár ez az árkülönbség leginkább stagnálásnak felel meg, az elmúlt hónapban több régióban is jelentősebb változás történt a lakáspiacon.

Itt a babaváró-véghajrá, mutatjuk a banki akciókat

Akciókkal várják a bankok az ügyfeleket a babaváró-véghajrában.

Már csak szűk 3 hetük maradt a Babaváró hitel igénylésének elindítására azoknak a házaspároknak, ahol a feleség életkora 30 és 40 év között van, és amelyek szeretnék még kihasználni az öt éves türelmi időt a gyermekvállalásra. 2024. január 1-jétől ők már csak akkor jogosultak a kamatmentesen törleszthető hitelre, ha legalább 12 hetes várandósságot igazolnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója kiemeli: aki még idén szeretne a jelenlegi feltételek mellett Babaváró hitelt igényelni, annak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy az ünnepi időszakban a bankok leterheltebbek, és a nyitvatartási idők is eltérhetnek a szokásostól.

Pánikban az ingatlanosok, mert túl drágák a lakások, házak és nincs kereslet

Előzetes évértékelőt adott ki a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete, ingatlanszakmai szempontból. Mint írják, elég nagy a pánik,főleg a budapesti kollégák között. Pedig úgy látják, az elemzések szerint jobb a helyzet.

Azt hallani, hogy

Drágák az ingatlanok, nincs kereslet.

Fordulatot hozott a csok plusz a lakáspiacon

A csok plusz bejelentése óta eltelt 31 napban megállt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések számának csökkenése, éves alapon pedig keresletnövekedés is tapasztalható – ez olvasható az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely a lakástámogatási rendszer átalakításával járó piaci változásokat mutatja be.

A korábbi várakozásainknak megfelelően a vissza nem térítendő támogatással igénybe vehető nagyvárosi csok év végi búcsújáról, valamint a jövő évtől elérhető csok pluszról szóló bejelentése élénkülést hozott a lakáspiacon. Szeptemberben még csökkent, de az október végi miniszteri bejelentés óta 2 százalékkal erősödött a kereslet az eladó lakások és házak iránt éves összevetésben. A bejelentést megelőző időszakhoz képest stagnált az érdeklődések száma, ami egyben azt is jelenti, hogy a csok plusz meghosszabbította a kora őszi ingatlanpiaci szezont is. A korábbi évek tapasztalatai alapján ugyanis október végétől kezdve a kereslet jellemzően havonta 5–10 százalékkal csökken, de 2023 kivételt jelentett ebből a szempontból is

– idézi a közlemény Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét.

Lakáshitelek: jöhetnek az alacsonyabb kamatok? Ezek a számok nem ezt üzenik

„A lakáshitel kamatok csökkeni fognak, mert az infláció is csökken és az MNB is folyamatosan csökkenti a kamatait.” Ez ma az uralkodó vélemény az átlagemberek, sőt a pénzügyi szakemberek körében is. Nekem csak egy gondom van vele: valószínűleg tévednek, sőt, ha mélyebb összefüggéseket vizsgálunk, akkor sokkal inkább arról lehet szó, hogy ma a lakáshitelkamatok több szempontból is kedvezőek Magyarországon.

(A szerző a Bankmonitor alapító-ügyvezetője.)

MNB vs. piaci kamatok. Mégis melyik kamat fújja a passzát szelet?

Mutatjuk, mennyi pénzt kapnak ajándékba a csok pluszt igénylők

Az új lakástámogatási program, a csok plusz támogatott lakáshitelen keresztül nyújt lehetőséget arra, hogy a gyermekek vállaló családok nagyobb lakóingatlanba költözhessenek. A gyerekszámtól függően 15-50 millió forintos kedvezményes lakáshitel a piaci feltételekkel elérhető, 8,5 százalékos thm-plafonos kölcsönökhöz képest jóval olcsóbb.

A piaci alapon felvett hitelekhez képest a csok plusz törlesztőrészlete több millió forinttal értékesebb ingatlan megvásárlását teszi lehetővé a gyermeket tervezők számára – derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös, Forbes.hu-nak is eljuttatott elemzéséből, amely ismerteti, hogy a kérdéses összeg pontosan mennyivel nagyobb lakóingatlanra lehet elegendő az országon belül.

Megérkeztek a pontosítások a csok pluszhoz, bővült a kör

Rátett a kormány még egy lapáttal: együtt is felvehető a falusi csok és a csok plusz

Még egy nap sem telt el a bejelentés óta, de egy lényeges kérdésben máris pontosította a csok plusz közzétett szabályait a kormány. A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön délután közleményt adott ki, melyben felsorolta a 2024-től élő új konstrukció főbb szabályait. Ezek között van egy olyan, ami ellentétes a szerdán közöltekkel.

Csák János miniszter a Kormányinfón azt tudatta, hogy a csok pluszt az 5000 fő feletti településeken lehet majd igényelni. Ez jogszabályra fordítva azt jelenti, hogy azokon a településeken, amelyeken 2024-től nem elérhető az új falusi csok. (Az emelt összegű falusi csokot 2630, jogszabályban meghatározott kistelepülésen lehet igényelni.)

A csütörtöki minisztériumi közleményben azonban már ez szerepel: „A kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén, tehát nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni, utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a csok plusz mellé akár a falusi csok vissza nem térítendő támogatást, illetve az ehhez kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is felvehetik.”

Kilenc éve nem történt ilyen a lakáspiacon

Éves szinten kilenc év után először csökkenést mért az MNB a lakáspiacon. Az inflációt is figyelembe véve még nagyobb a csökkenés.

Kilenc éve nem történt ilyen a lakáspiacon: enyhén, de csökkentek az árak, derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásár-indexének friss értékei szerint jelentősen lassult a lakásárak növekedési üteme az előző évhez képest a fővárosban és a vidéki városokban, a községekben pedig érdemi csökkenés látható. Az idei második negyedévében országosan 0,5 százalékkal emelkedtek az árak az előző negyedévi 2,6 százalék után. Az előző évhez képest viszont a nominális növekedési ütem (az előző negyedévi 6,6 százalékról)

Ekkora önerőre lehet szüksége jövőre egy fiatalnak a lakásvásárláshoz

A fiatalok lakásvásárlásához szükséges önerő felezése élénkíti az ingatlanpiacot és a hitelpiacot is ingatlanpiaci szereplők szerint; az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményeikben azt írták, a fővárosi átlagárak alapján nagyjából 3,5 millió forintos önerőre lesz jövőre szüksége egy fiatalnak ahhoz, hogy hitel segítségével megvegyen egy kisméretű lakást jövőre, de magasabb törlesztőrészlettel kell kalkulálniuk.

Az ingatlan.com és a money.hu közös közleményében Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője emlékeztetett rá, hogy a lakáshiteles ingatlanvásárlásnál minimum 20 százalékos önrészt kell vállalniuk a vevőknek jelenleg, azaz a vételár ötödét kell saját erőből finanszírozniuk. A jegybank azonban a fiatalok első lakásvásárlásánál jövő év első felében 10 százalékra csökkentené ezt a határt.

Hozzátette, a legkisebb alapterületű lakások kiemelten népszerűek az első lakásvásárlást tervező fiatalok körében. Az ingatlan.com adatai szerint a maximum 40 négyzetméteres fővárosi lakóingatlanokat október közepén átlagosan 34,8 millió forintért kínálták eladásra, kerületenként azonban nagy a szórás. A III., a XI., XIII. és XIV. kerületekben a garzonlakások átlagára 33-45,5 millió forint. A XX., XXI., és a XXIII. kerület a legolcsóbb, ahol átlagosan 26,5-27,8 millió forintért hirdetik a kis lakásokat.

Jó hír a fiataloknak: feleannyi önerő kellhet az első lakás megvásárlásához, mint most

Elkészült az MNB idei Makroprudenciális jelentése, amely az elmúlt év makroprudenciális és pénzügyi stabilitást érintő intézkedéseit veszi végig, emellett egy friss tervet is előkészít a fiatal, első lakásukat megvásárló hitelfelvevők számára. Valamikor 2024 első felében feleződhet a rájuk vonatkozó önerőelőírás – írja többek között a Portfolio.hu.

Kiemelten foglalkozott az MNB az első lakást vásárló hitelfelvevőkkel, akik számára nehéz az önerő előteremtése, a családtámogatások várható szigorodása pedig tovább ronthatja a lakáshoz jutási lehetőségüket. Ezért a jegybank a szerdán egységesen 80 százalékos hitelfedezeti (LTV) korlát célzott lazítását, vagyis az első lakást vásárlók kötelező önerejének a csökkentését tervezi, a nemzetközi példákkal összhangban. A jegybank tervei szerint

a 20 százalékos önerőelvárás helyett 10 százalékos önerőelvárás vonatkozna a fiatal, első lakást vásárló hitelfelvevőre,