A UBS egy új jutalmazási rendszer bevezetését fontolgatja azon befektetési bankárok számára, akik ügyfeleket ajánlanak a cég vagyonkezelési üzletágának – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Archívum címkék: Bank
Törvénysértéssel vádolják a legújabb ellenséges felvásárlási kísérlet főszereplőjét
Törvénybe ütközik a BBVA ellenséges felvásárlási kísérlete a spanyol versenytárs, a Sabadell részvényeire – állítja utóbbi bank vezetősége a Bloomberg szerint.
Közel negyedével nőtt az OTP profitja
Ma hajnalban közzétette a legfrissebb, idei első negyedévre vonatkozó számait az OTP. A bankcsoport részben a szlovén és az üzbég akvizíciónak köszönhetően jelentősen növelte hitel- és betétállományát, bevételét és profitját. Részletesebb elemzéssel később jelentkezünk.
Ritkán látunk ilyen ellenséges felvásárlási kísérletet a bankszektorban, jó eséllyel ez is meghiúsul
A spanyol kormány ellenzi az ország második legnagyobb bankjának, a BBVA-nak a nála kisebb versenytársára, a Sabadellre tett ellenséges felvásárlási ajánlatának a megvalósítását – közölte Carlos Cuerpo gazdasági miniszter a Reuters szerint csütörtökön. A hír azt valószínűsíti, hogy a BBVA kísérlete hiábavaló, ennek megfelelően a BBVA részvényárfolyama 6%-os eséssel reagált eddig, miközben a Sbadellé 3%-ot emelkedett csütörtökön.
Percek alatt tudunk hitelt felvenni, hanggal tudunk átutalni, és ez még nem minden
Megváltoztak a kamatkörnyezet csökkenésére vonatkozó várakozások, és bár ez rövid távon nem fogja a lakáshitelek tömeges drágulását okozni, a további kamatcsökkenés meghiúsulhat – mondja Molnár Gergő. A K&H Bank lakossági marketing vezetője a Portfolio jövő keddi Hitelezés 2024 konferenciájának a lakáshitelezésről szóló beszélgetésében is beszélni fog, alábbi interjúnkban pedig a hitelpiaci kilátások mellett a zöldhitelekről, a K&H digitális asszisztenséről és a befektetési piac kilátásairól is kérdeztük.
Újdonságot vezetett be az OTP a telefonos hívásoknál
Új funkcióval bővült az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálata: egy asszisztens segítségével az ügyfelek a nyomógombos menüválasztókban való keresgélés helyett élőszóban fogalmazhatják meg hívásuk témáját – közölte a bank. Az ügyfelek számára is látható digitális banki fejlesztésekről is szó lesz a Portfolio Financial IT konferenciáján, június 11-én. Regisztráció és részletek itt!
Jön az OTP nagy napja – Érik az újabb rekordprofit
Pénteken hajnalban érkeznek az OTP friss számai, a befektetők többek között arra figyelnek, hogy organikusan hogyan növekednek a hitelállományok, tovább javult-e a nettó kamatmarzs, és a 2023-as veszteség után eljött-e már a profitfordulat a tavalyi szerzeménynél, az üzbég banknál.
Ellenséges felvásárlásra készül Spanyolország második legnagyobb bankja
A spanyol BBVA bank csütörtökön 12,23 milliárd eurós ellenséges vételi ajánlatot tett a versenytárs Sabadellre közvetlenül a részvényeseknek, annak ellenére, hogy a Sabadell igazgatótanácsa a héten elutasította az egyesülési javaslatot – írja a Reuters.
Nagyot nőtt a Start Garancia portfóliója
Tovább erősítette 2023-ban gazdaságösztönző tevékenységét a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő Start Garancia Zrt. Elfogadott beszámolója alapján a társaság kezességállománya az év végére elérte a 310 milliárd forintot. Tavaly 101 milliárd forinttal nőtt a portfólió, amivel több mint 140 milliárd forint összértékű finanszírozás valósult meg a hitel- és kötvénypiacon – közölte a cég.
Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, nagyot bukhat rajta az MFB
Az állami tulajdonú MFB valószínűleg jelentős részét elveszíti annak a 40 millió eurós hitelnek, amelyet a csődbe ment csornai napelemgyárprojektre nyújtott. Noha a napelempiac virágzik, az Ecosolifer Heterojunction Kft. három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel – számolt be a 24.hu.
Nagyot megy idén a Monzo, itt az újabb tőkebevonás
Újabb 190 millió dollárt gyűjtött össze, így idén már 610 millió dollár befektetői tőkét vont be a Monzo – közölte szerdán a brit neobank.
Hat banknál vehető fel lakáshitel 10% önerővel
Január 1-je óta a lakásfedezet forgalmi értékének akár a 90%-ára is felvehetnek jelzáloghitelt azok, akiknek még nem volt eddig lakástulajdonuk, és még nem töltötték be a 41. életévüket. Részletesen itt írtunk a változásról, a friss hírek szerint pedig hat banknál érhető el a hitel.
Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba
A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.
Az idei Baross-hitelprogram 90%-ára szerződtek le eddig a cégek
A február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében a 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára kötötte meg a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM. A beruházási célú hiteltermékek iránt nagy volt az érdeklődés, egy hónap alatt a teljes keret kimerült. Az EXIM Magyarország eddig 784 szerződést kötött a magyar vállalatokkal összesen 183,4 milliárd forint értékben. A kkv-hitelezés is kiemelt téma lesz a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján, regisztráció és részletek itt!
Kilőtt az Erste profitja az első negyedévben
Újra beindult a lakossági hitelezés a magyar Ersténél, az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, köszönhetően elsősorban a CSOK Plusznak – ismertették a bank vezetői a mai sajtótájékoztatón. A növekvő működési bevételeknek és az extraprofitadó csökkenésének köszönhetően az Erste profitja jelentősen megugrott, közel 29 milliárd forintot elérve.
Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank
Idén tovább folytatódnak a banki és telekommunikációs szektorokban az előző évi infláció alapján megállapított nagyobb díjemelések, amelyeket a jegybank többször is helytelenített.
Mi történt? Mostanra minden nagyobb bank bejelentette, hogy a tavalyi inflációt követve mennyit emel az idén a díjain.
Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák most az Énpénzem.hu saját gyűjtése alapján.
Rendszerszintű veszélyt azonosítottak a jegybankárok
A mesterséges intelligencia eszközök a pénzügyi stabilitásra is veszélyt jelenthetnek, egyre több dolog miatt aggódhatunk a jegybankárok szerint. De van, amiben segíti majd a munkájukat az AI – számolt be a Bloomberg. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt!
Ötvenmillió eurónyi hamis bankjegyet foglaltak le a pénzhamisítók fellegvárában
Közel ötvenmillió euró értékben foglalt le hamis ötveneurósokat a pénzügyőrség egy nápolyi pénzverdében, ahol hét személyt vettek őrizetbe a pénzhamisító banda főnökével együtt – közölték az olasz hatóságok kedden.
Szexuális zalatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál
Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen – állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.
Részt vennél az otthonfelújítási programban? Itt a kormány listája arról, milyen papírokat érdemes előre beszerezni
Most véglegesíti a kormány az otthonfelújítási hitelprogram felhívástervezetét a hétfőn lezárult társadalmi egyeztetésen beérkezett több száz vélemény alapján – közölte az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program honlapja május végén indul, a kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást június 3-tól lehet igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban. A pályázni szándékozó családoknak többféle előkészületet is érdemes megtenniük az éles indulásig, és érdemes már most beszerezniük több dokumentumot – hívta fel a figyelmet a kté minisztérium.