Best WordPress Hosting
 

Zsákbamacska bőröndöt vásárolt a tiktoker, videón mutatta meg, mit kapott

Egy tiktoker 80 fontért (körülbelül 36 ezer forint) vásárolt egy bőröndöt, bevállalva a kockázatot, hogy talán veszít az üzleten, de maga is meglepődött annak tartalmán – írja a Sun.

Becky Chorlton arról tölt fel tartalmakat Becky’s Bazaar néven TikTokra, hogy különböző helyekről különböző árucikkeket vásárol magának, majd levideózza, ahogyan ezeket kicsomagolja.

Az egyik videója 5,6 milliós megtekintésnél jár, amelyben megvásárolta valakinek a Heathrow reptéren elveszett poggyászát, amit ki sem kellett nyitnia ahhoz, hogy máris nyereséget könyvelhessen el rajta. A zsákbamacskában talált bőrönd önmagában is 275 fontot (nagyjából 126 ezer forint) ér, a belseje pedig zsúfolásig volt pakolva: talált benne többek közt Tommy Hilfiger márkájú ruhákat, egy nadrágot, egy fekete melltartót, egy kék farmer rövidnadrágot, valamint egy Guess táskát is.

Elrejtett bőröndöt találtak új házuk falában, azt kívánják, bárcsak ne nyitották volna ki

Egy Stonestack nevű, 1966-ban épített házat vásárolt egy fiatal brit pár. A ház belseje, beleértve a bútorokat, a kandallót, a fürdőszobát, a konyhát a 60-70-es éveket idézi.

A pár szerint az egész elképesztően hangulatos, de úgy gondolták, ráfér az ingatlanra egy kis modernizálás – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A pár elindított egy TikTok-csatornát, amire kizárólag a házról, illetve a felújítási munkák során készített videókat töltenek fel. Ezen a csatornán számoltak be arról is, hogy az emeleten a tető és a fal között, egy szűk kis folyosón egy rejtélyes, fém bőröndöt találtak. A videót, melyben kivették a bőröndöt a helyéről, majd kinyitották, néhány nap alatt közel kétmilliószor nézték meg.

Bőröndbe rejtett kisautóval könnyíthette volna meg a Mazda a reptéri közlekedést

A kilencvenes évek furcsa dolgokat hoztak a világnak, kevés volt azonban közülük annyira unortodox, mint a japán Mazda autógyár egy mérnökének ötlete, ami három kerék, egy kényelmetlennek tűnő ülés, illetve egy kétütemű motor, valamint egy utazóbőrönd háziasításából akarta létrehozni a világ első reptéri kisautóját, megkönnyítve az utasok a biztonsági ellenőrzéstől a repülőgépig tartó útját.

Az 1991-ben valóra váltott, egy belső versenyen bemutatott ötlet persze több sebből is vérzett, hiszen

az 57 x 75 centiméteres Samsonite bőrönd kinyitása után előtűnő 34 köbcentiméteres, 1,7 lóerős, kétütemű motor felett ülni valószínűleg egyáltalán nem volt kényelmes,

Évtizedek óta halott csecsemő maradványait találták meg egy bőröndben egy angliai házban

Az ügyben nemrég lezárult vizsgálat eredményei szerint a kisfiú legfeljebb öt hetes lehetett, amikor meghalt, de az sem kizárt, hogy halva született. Az biztos, hogy 1955 előtt halt meg, ilyen hosszú idő távlatából pedig a halottkém nem tudta megállapítani a csecsemő halálának pontos okát.

A nagy házban az 1940-es évektől egy család tagjai laktak. Az ház utolsó lakója 2021-ben halt meg. A hatóságok szerint lehetetlen megállapítani, történt-e bűncselekmény a baba halálával kapcsolatban, de az biztos, hogy ha történt is, már nem él, akit felelősségre lehetne vonni miatta.

A maradványokat a kofferben több réteg újságpapírba és ruhákba csomagolva találták. A bőröndben voltak más tárgyak, régi magazinok, iskolai házi feladatok is. Az újságok mind 1943 és 1959 között voltak dátumozva.

18 bőrönddel indult el utazni a család, az anya nem érti, hol van itt a gond

Ahogy minden felkészült anya, Joey Dija is mindent szükségest elrakott a Los Angeles-i utazásukhoz, ami neki, a férjének és ikerbabáiknak kell. Csakhogy náluk ez 18 bőröndöt jelent.

A sydney-i család csak 14 poggyászra volt jogosult erre az útra, úgyhogy négyet még külön kellett kifizetniük, ami 300 dollárba, azaz 70 ezer forintba került nekik.

Az út kezdetéről a zenész egy videót is kitett a TikTokra, ami alatt a kommentelők azt írták, ennyi táskával már ki is költözhettek volna Amerikába.

Az LG új képernyője tökéletes megoldás egy nem létező problémára

Az dél-koreai LG-re mindig lehet számítani, ha különleges kijelzőkról van szó: néhány éve elkészítették a nappalikba szánt feltekerhető OLED kijelzőt, az idei CES kütyüexpón pedig bemutatták a vezeték nélküli okostévéjüket. Berlinben szeptember 1-én vette kezdetét az IFA, Európa legnagyobb tech szakkiálllítása, és a dél-koreai gyártó erre az eseményre is tartogatott egy különlegességet: a hordozható StanbyME Go (27LX5 modell) interaktív kijelzőt, ami egy bőröndbe építve kapott helyet.

A feltekerhető tévé lenyűgöző volt, a vezeték nélküli jelfogadásra képes kijelző létező igényekre ad választ, ugyanakkor az LG bőröndös újdonságára nehéz magyarázatot találni. A gyártó szerint a StanbyME Go filmnézéshez, játékhoz vagy más tevékenységhez is kitűnően alkalmas, beltéren és kültéren egyaránt használható, a készülék hordtáskájába épített akkumulátornak köszönhetően pedig akár 3 óra üzemidőt biztosít. A kicsinek nem nevezhető hordtáskában a képernyő mellett robusztus hangszóróknak, egy távirányítónak és még tápkábelnek is jutott hely.

Egy bőröndnyi diétás kólát vitt a nyaralásra, mert azt hitte, Európában nem árulják

Az amerikai Real Housewives (Igazi háziasszonyok) sorozat sztárja, Jill Zarin imádja a diétás kólát, el sem tudja képzelni, milyen, ha nem jut hozzá.

Zarin nemrég Európába utazott, és telepakolta a bőröndjét a cukormentes üdítővel, mindezt azért, mert azt hitte, hogy Európában nem kapni ilyesfajta kólát – írja az Indy100.

A nő lánya felvette, majd a TikTokra kitette, ahogy az anyja mutatja a kólával teli bőröndöt.

Rejtett kamerát tett a bőröndjére, hogy lássa, mi történik, miután feladja a reptéren

Ha nagyobb poggyászt visz magával az ember, amikor repülőgéppel utazik, rend szerint csak annyit lát, hogy a bőrönd egy futószalagon eltűnik egy fal mögött, majd leszállás után, egy másik fal mögül bukkan elő egy újabb futószalagon. De mi történik a kettő között? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni egy Thomas Miller nevű fiatalembert – írja a LadBible című brit bulvárportál.

Miller egy kis kamerát rögzített a bőröndje fogantyúja alá, amikor Torontóból Spanyolországba utazott, majd a felvételből összevágott egy félperces videót, amit a TikTokra töltött fel.

@thomasmiller719 #foryou #foryoupageofficiall #foryoupage #fypシ゚viral ♬ Daylight – David Kushner

Ezek Magyarország legérdekesebb köztéri állatszobrai

A Rákosi-kor évein végigvonuló szocreál korszakban a lakótelepekre szánt összegek meghatározott, kis hányadát a lakóházak homlokzatának, illetve környezetének művészeti alkotásokkal való telezsúfolására – szökőkutakra, az egymásra helyezett különböző színű vakolatrétegek visszakaparásával született sgraffitókra, domborművekre vagy épp köztéri szobrokra – kellett szánni. Ez a szabály az 1956-os forradalom után is megmaradt, így a kortárs képzőművészek lendülete a következő években sem állt meg, a panellakótelepeken pedig egymást követték az első látásra sokszor furcsa, érthetetlen díszek. Ezek közül most a legérdekesebb állatos témájú darabokat gyűjtöttük össze.

A vitázó pingvinek

A második világháborút követő lakásínség kezelésére született József Attila-lakóteleppel átellenben megszületett, Száva és Zágrábi utcák közé zárt tömböket (1955-1958) az Észak-Koreából a háborút követő helyreállítás zajából hazatérő Zöldy Emil álmodta meg. A mára szépen terebélyesedett köztes zöldfelületei alatt különböző méretű művek váltják egymást: közülük a legérdekesebbek az egymás mellett ácsorgó pingvinek, akik talán épp vitáznak valamiről.