Best WordPress Hosting
 

Három év börtönre ítéltek egy ügyvédet és örökre eltiltották a foglalkozásától

Három év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélt az Ózdi Járásbíróság egy ügyvédet sikkasztás és más bűncselekmények miatt. A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a terhelt emellett 300 ezres pénzbüntetést is kapott, és végleg eltiltották az ügyvédi foglalkozásától.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2017 nyarán egy adásvételi szerződés elkészítéséhez kapcsolódóan ügyvédi letétbe vett hatmillió forintot. Erről azonban nem készített letéti szerződést, majd közel ötmillió forintot korábbi, szintén ügyvédi kötelezettsége nem teljesítéséből eredő tartozására fordított.

A fennmaradó összeget pedig készpénzben vette fel annak ellenére, hogy az erre vonatkozó jogszabályok értelmében a letétként kezelt összeget kizárólag megbízója érdekeinek megfelelően használhatta volna fel.

Kis híján halálra késeltek egy embert Kecskemét belvárosában

Kis híján megölte az ismerősét egy 48 éves hajléktalan férfi Kecskeméten. A hasba szúrt áldozatot nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a helyi járásbíróság elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.

A gyanúsítás szerint a hajléktalan férfi kérdőre vonta az ismerősét egy korábbi, vagyoni nézeteltérésük miatt, majd a vita során hasba szúrta a nála lévő késsel.

„Ne szondáztassatok meg. Ennyi elég lesz?” – kérdezte, majd nyújtotta a köteg húszezrest

Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy borsodi férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletbe került, miután megpróbálta megvesztegetni az ellene ittas vezetés miatt intézkedő rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi február 23-án éjszaka ittasan közlekedett autójával egy borsodi városban, ahol a rendőrök intézkedni akartak vele szemben. A férfi többszöri felszólítást követően szállt csak ki a járműből, majd a zsebéből elővett egy köteg készpénzt, és egy 20 ezer forintos bankjegyet szó nélkül a rendőrök felé nyújtott.

A járőrök figyelmeztették a férfit, hogy cselekménye vesztegetés és felszólították, tegye el a pénzt. A férfi ezután 200 ezer forintot vett elő és azt a legmagasabb rendfokozatú rendőr felé nyújtotta azért, hogy ne intézkedjenek és ne szondáztassák meg, valamint ne indítsanak ellene eljárást. A férfi a rendőrtől azt kérdezte: “ennyi elég lesz?”.

Egy katona végezhetett egy családdal Németországban

A német hadsereg egyik katonája ölhetett meg a héten Alsó-Szászországban négy embert, köztük egy kisgyereket a német hatóságok pénteki bejelentése szerint, melyben hozzátették, vizsgálják, hogy családon belüli erőszak történt-e.

A rendőrség és az ügyészség tájékoztatása szerint a vizsgálat a rotenburgi járás két helyszínén – két családi házban – folyik.

Médiaértesülések szerint a gyanúsított volt barátnőjét, a nő gyermekét, a volt barátnő új párját és a nő édesanyját lőtte le péntekre virradóra, majd feladta magát a rendőrségen.

Már nem először gyilkolt az ájult kollégáját Dunába dobó férfi, tényleges életfogytiglant kértek rá

Nem sok jóra számíthat másodfokú tárgyaláson az a többszörösen minősített emberöléssel vádolt P. Attila, aki 2021 december végén egy bőrövvel fojtogatta, majd Dunába dobta az ájult kollégáját.

Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője ugyanis megkeresésünkre azt mondta, hogy arra tettek indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi tényleges életfogytig tartó büntetését. 

Az érdi férfi egy hónappal a gyilkosság előtt ismerkedett meg a későbbi áldozatával, akivel egy munkahelyen dolgozott. A két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, és munkahelyen kívül is rendszeresen találkoztak. A vádlott azonban kihasználta a munkatársát, többször kért tőle kölcsön, és arról is tudott, hogy a férfi négymillió forintot örökölt, illetve költözést tervez.

Ezzel magyarázta tettét a szomszédja kutyáját lelövő hobbi sportlövő

Állatkínzással vádolja a Székesfehérvári Járási Ügyészség azt a 39 éves férfit, aki lelőtte a szomszédja kutyáját. Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elpusztult.

Gácser Zsuzsanna Ágnes, a Fejér Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy pénzbüntetést kértek bűnösségét beismerő férfire.

A vádirat szerint a férfi kedvtelésből sportlövészettel foglalkozott, és rendszeresen tartott lőgyakorlatokat a telkén. Az ominózus napon az udvarán volt, és innen lőtt rá a szomszéd udvarán lévő 3 éves kan kutyára. A lövés következtében az állat elpusztult, azonban azt megelőzően az elkövető által okozott sérülés neki különös szenvedést okozott.

Öt nyugdíjast húzott le milliókkal egy hosszú szőke parókát és női ruhát viselő férfi Budán

Magát nőnek álcázva nyúlt le idős embereket egy férfi egy nővel Budán. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a páros január és március között, Budapest II. kerületében követték el a bűncselekményeket.Az elkövetésekhez a férfi is nőnek öltözött, parókát és női ruhát vett magára azért, hogy megtévesszék a nyugdíjasokat.

ugyeszseg.hu

A nőnek álcázott férfi és a nő az utcán szólította le a többnyire időskorú embereket, majd ismerősi viszonyt színlelve bejutottak a sértettek lakásába, ahonnan a figyelmüket elterelve különböző értékeket – főleg készpénzt, ékszereket, órákat – tulajdonítottak el, összesen csaknem 2,5 millió forint értékben. Az ügynek öt sértettje van.

Feladta magát az Europol toplistáján szereplő Cs. András, Bagaméri még szökésben van a hipermodern drogtermesztő banda tagjai közül

Feladta magát az Europol körözési toplistáján szereplő kábítószer-kereskedő bűnszervezet egyik tagja, Cs. András. A kecskeméti születésű férfi két évvel ezelőtt került be Európa 54 legkeresettebb bűnözője közé. Ez azt jelenti, hogy már csak Bagaméri Tamás nincs meg a nem mindennapi bűnszervezet tagjai közül.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gyanú szerint V. Sándor István és társai 2020-ban és 2021-ben előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 milliós beruházással egy hipermodern drogtermesztő üzemet hoztak létre.

A Most Wanted listán lévő korábbi adatok szerint a beltéri ültetvényeket távirányítású öntözőrendszerrel, világítással és szellőzőrendszerrel látták el. A termeléshez szükséges magas villamosenergia-fogyasztás elfedésére pedig nagy értékű ipari generátorokat használtak

Videó: Ujjtöréssel végződött a bolti paradicsomválogatás két nyugdíjas között

Összeveszett paradicsomválogatás közben egy kisboltban két nyugdíjas Nagykátánál. Az egyik nem éppen irodalmi stílusban odaszólt a másiknak, majd fizetett és kiment a boltból.

A másik asszony azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Dühében utána sietett, és a kezében lévő bevásárlószatyorral többször is felé ütött. A megtámadott nő védekezésképpen felemelte egyik kezét, így az ütések azt érték el.

A támadó ezután felszedegette a szatyrából kigurult paradicsomokat, majd még négyszer a haragosa felé ütött, amely közül ketté a másik nő hátát találta el. Az elkövető ezután visszament a bolthoz, majd felült e kerékpárjára, és eltekert. A szatyorral eltángált asszonynak eltörött az egyik ujja.

Hónapok óta erőszakoskodtak egy pszichiátriai kezelés alatt álló kisfiúval Harkányban

Őrizetbe vettek a rendőrök egy 56 éves harkányi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális erőszakot követett el egy pszichiátriai kezelés alatt álló kisfiún Harkányban.

A gyermek édesanyja tett feljelentést a rendőrségen szerdán, hogy tavaly december óta szexuálisan molesztálta, és bántalmazta a pszichiátriai kezelés alatt álló 14 éves fiát egy harkányi férfi az albérletében. A rendőrök elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható G. Istvánt, és őrizetbe vették.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását.

Százmilliókat kaszált egy lányokat prostitúcióra kényszerítő négyfős banda, akik kávézót üzemeltettek

Elfogták Hódmezővásárhelyen egy négyfős bandát, akiknek a tagjai arra kényszerítettek nőket, hogy prostituáltként dolgozzanak külföldön.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint a csoport tagjai Németországba vittek egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, később pedig több másik nőt is rávettek arra, hogy testüket áruba bocsássa.

Az áldozatoktól elvették az így befolyt több száz millió forintnyi eurót, és a pénzt rendszeresen hazavitték Csongrád-Csanád vármegyébe. A csoport egy kávézót is üzemeltetett. A rajtaütéskor ingatlanukban tartózkodott egy idős férfi, és felmerült a gyanú, hogy őt több évtized óta ház körüli munkákra kényszerítették.

Letartóztatták az erzsébetvárosi túszejtőt: „Kokóztam, megittam rá másfél liter vodkát, ezért nem emlékszem a történtekre”

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsított N. Csabát, aki vasárnap kábítószer hatása alatt túszul ejtette nőismerősét az erzsébetvárosi lakásában.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi azt mondta a meghallgatása során, hogy nem emlékszik a történtekre.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint február 25-én délután a férfi két nőismerősével beszélgetett a lakásában. Miután az egyik nő távozott, a férfi bezárta a lakás ajtaját, elvette a nő telefonját és egy gáz-riasztó fegyverrel fenyegetve fogva tartotta.

Jogerősen 12 évet kaptak a testvérek, akik éheztették és hagyták kiszáradni a már beszélni is alig tudó anyjukat

Jogerősen 12-12 év börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azokat a testvéreket, akik éheztették és hagyták kiszáradni a már beszélni is alig tudó beteg anyjukat. A táblabíróság súlyosított a minősítésen és külön kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében is bűnösnek mondta ki a terhelteket.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatás szerint az 54 éves férfi és 84 éves anyja kettesben élt egy téti házban, és ebben a Győr-Moson-Sopron vármegyei városban élt a  későbbi áldozat 60 éves lánya is, aki 2019 novemberétől anyja ápolására kiemelt összegű ápolási díjat kapott.

Az alkoholizáló életmódot folytató testvérek nem gondoskodtak az időközben önellátásra képtelenné vált, ágyhoz kötött, nehezen kommunikáló édesanyjuk tisztán tartásáról, illetve folyadékkal, élelemmel, gyógyszerekkel való ellátásáról. Mikor 2020 júniusában lánya észlelte édesanyja állapotának rosszabbodását, csak másnap szólt a házi betegápolónak, aki értesítette a mentőket.

Szegénységgel magyarázta tettét az emberöléssel vádolt férfi, aki a testvérével együtt éheztette, és hagyta meghalni a krónikus beteg anyját

Éheztette, és rettenetesen elhanyagolta a magatehetetlen édesanyját egy negyvenes testvérpár Veszprémben. Az asszonyt, a padlóra csúszva ,eszméletlen állapotban találték meg a büdös és fűtetlen lakásban. A 68 éves nőt kihűléses, és sokkos állapotban vitték kórházba a mentők, de már nem tudták megmenteni az életét. A Veszprém Vármegyei Főügyészség. emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a fivéreket.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kértek az egyik férfire, a testvére esetében azonban nem tett mértékes indítványt az ügyészség, mert enyhe fokban korlátozva volt abban, hogy felismerje a cselekedete társadalomra való veszélyességét, illetve ennek megfelelően cselekedjen.

A csoportvezető ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy szegénységükkel, és anyagi nehézségekkel magyarázta tettét az a férfi, akire kilenc év börtönbüntetést kértek.

Szarvasokat ejtett el két nyugdíjas orvvadász Kisszékelyen

Két orvvadászt fogtak el a Tolna vármegyei Kisszékelyen, akik a gyanú szerint egy helyi tanyánál illegális szórót létesítettek és az elmúlt egy hónapban legalább két szarvast ejtettek el engedély nélkül.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy erdő- és vadgazdálkodással foglalkozó társaság feljelentése alapján indult eljárás hivatalból ismeretlen tettes ellen. A terület vadászmestere értesítette a rendőrséget, mivel vadászati jogosultsága csak a társaságuk tagjainak van.

police.hu

„Te is úgy halsz meg, mint a lányod!” – mondta nevelőapjának a vérfertőző gyilkos, majd lesújtott rá a baltával

Súlyosabb büntetést kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra nyírpilisi férfire, aki 2022 nyarán baltával támadt a nevelőapjára. Az első fokon tíz év börtönre ítélt férfi nem ma kezdte a bűnözői szakmát. Korábban elítélték már gyilkosságért, és vérfertőzésért is bíróság elé állították, miután bűnös viszonyt folytatott a húgával.

Csongár Anita Erzsébet, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy középértéknél súlyosabb büntetést kértek a férfire. Mivel ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele 5-15, ezért a mostani bűncselekményért maximum 15 évet kaphat.

Az ügyész lapunknak elmondta még, hogy a férfit 2002-ben 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték jogerősen nyereségvágyból elkövetett emberölésért.

Debreceni lakóparkban bujkált egy börtönre ítélt svájci bűnöző

Elfogtak egy Debrecenben bujkáló 29 éves svájci férfit, aki több mint 5 és fél éves börtönbüntetés elől szökött meg hazájából.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint a férfit a Zürichi Kerületi Bíróság 2019 novemberében zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt ítélte 24 hónap börtönbüntetésre, majd rá egy évre, 2020 decemberében, rablás és más bűncselekmények miatt újabb 44 hónapos szabadságvesztésre.

A férfi ellen Svájcban eljárás folyt lopások és kábítószer-kereskedelem miatt is. A férfi megszökött, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, és a nemzetközi összefogásnak köszönhetően pár hét leforgása alatt a magyar fejvadászok megtalálták a őt Hajdú-Bihar vármegyében. Debrecen egyik elegáns lakóparkjában rejtőzködött. A férfit február 20-án este fogták el, majd bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásáról a későbbiekben döntenek.

260 milliós kártérítést kapott a család, akiknek egy óvodában félrenyelt répa miatt teljesen lebénult a kisfiuk

Egyedülálló, 260 millió forintos kártérítést ítélt meg szerdán jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla egy budapesti családnak, akiknek teljesen lebénult a kisfiúk, miután félrenyelt egy répát az egyik önkormányzati fenntartású XV. kerületi óvodában. A gyerek súlyos agykárosodást szenvedett. A szülőket és a lebénult kisfiú lánytestvérét teljesen felőrölte a tragédia, de a megítélt összegnél is jobban örülnek annak, hogy végre lezárult az ügy.

A család beperelte az óvodát kártérítésért a 2013. április 18-án történt balesetért, és a Fővárosi Törvényszék 2019 márciusában hozott közbenső határozatot, azaz ekkor állapították meg az óvoda felelősségét és azt, hogy a család mindenképp kártérítésre jogosult.

A birtokunkba jutott öt évvel ezelőtti bírósági iratok szerint a gyerekek cikkekre vágott almát és répát kaptak tízóraira aznap az óvodában. Az akkor még csak hároméves kisfiú félrenyelt egy falat répát, emiatt nem kapott levegőt, és segítséget kért az egyik óvónőtől. Az óvónő vizet itatott a kisfiúval, hátba ütögette, de nem tudott rajta segíteni, ezért arra utasította az egyik dajkát, hogy azonnal hívja a mentőket.

Egy ismeretlen késsel támadt rá egy mentősre a IX. kerületben

A mentőszolgálat munkatársai február 27-én éjszaka, Budapest, IX. kerületben láttak el egy magatehetetlen férfit, akit éppen a mentőautóba tettek be, amikor az egyik mentőst egy ismeretlen férfi meglökte, majd egy kést vett elő, írja a police.hu.

A rendőrség közleménye szerint ezt észlelve a mentőápoló azonnal beszállt a mentőautóba, bezárták a kocsi ajtaját, majd lassan elindultak, hogy ne veszítsék szem elől a támadót, közben értesítették a rendőrséget.

Rövid időn belül a helyszínre érkeztek a készenléti rendőrök, akik a férfit elfogták, majd megbilincselték és ruházatát átvizsgálták. A kést a rendőrök egy közeli szeméttárolóban találták meg.

15 évvel hamarabb szabadulhat a kisgyermekes kolléganőjét halálra szurkáló játékfüggő férfi

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a 27 éves férfit, aki meggyilkolta a húsz évvel idősebb, létgyermekes kolléganőjét egy veszprémi gyárban

A Győri Ítélőtábla közleménye szerint a férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadságra. A döntéssel a táblabíróság részben helyben hagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát, a feltételes szabadságra bocsátás időtartamát csökkentette negyvenről huszonöt évre.

A tényállás szerint a vádlott és a sértett egy veszprémi gyárban dolgoztak. A férfi a szabadidejében vérengző tartalmú videójátékokkal játszott. Vonzalmat érzett a nő iránt, de megszólítani nem merte.  A férfi 2022. május 21-én a sértettel együtt éjszakai műszakban dolgozott, azonban harmadik napja nem aludt, nem evett, és csaknem 30 doboz energiaitalt ivott meg.