Best WordPress Hosting
 

Így lepték el Floridát a burmai pitonok

Már megint a globalizáció. Az 1990-es években hirtelen divatba jöttek az USA-ban a burmai pitonok és néhány év alatt közel százezer ilyen hüllőt adtak el az USA Florida államában. A kígyók közül azonban sok megszökött, s a pitonok paradicsomi állapotokat találtak a Florida déli részén lévő Everglades természetvédelmi területen.

Korlátlan mennyiségű táplálék – például egerek, madarak, mókusok, sőt még kisebb alligátorok is – fogadta őket, miközben nem voltak természetes ellenségeik. Az akár hatméteresre is megnövő kígyók oly mértékben elszaporodtak, hogy veszélybe sodorták az Everglades természeti egyensúlyát, így a hatóságok „fejpénzt” tűztek ki a hüllőkre.

A vadászok 13-18 dolláros órabérrel dolgoznak, s ha elejtenek egy pitont, akkor a kisebbekért 50 dollárt, a négy lábnál (1,2 méter) hosszabbakért pedig lábanként még 25 dollárt kapnak. Eddig mintegy nyolcezer pitont fogtak el és pusztítottak el, de sietniük kell: helyi források szerint a bundás állatok – egyebek mellett a nyulak és az oposszumok – már szinte teljesen eltűntek.

Videó: méterekre csapott le a villám a kutatótól

Sikerült megörökíteni, ahogy néhány méterrel egy biológus háta mögött sújt le egy villám – írja a Wink News. Forrest Galante a floridai Everglades vidékén, a vízben állva akart rögzíteni egy videót a Garmin számára, amikor az eset történt.

„Eltalált, éreztem, eltalált. Ez fájt” – mondta az eset után Galante, miközben kimenekült a partra.

A villám nagyjából 4,5 méterrel mögötte csapott le.

Ötméteres óriáskígyót találtak, 60 tojás volt benne

Egy hatalmas szalagos tigrispitonra bukkantak Floridában, a nőstény testében 60 tojás volt – írja a Live Science. Az állatnak még néhány napra lett volna szüksége a tojásrakáshoz.

Az 5 méter hosszú példányt Mike Kimmel fogta be, illetve pusztította el az Everglades régiójában.

A szakember az Instagramon azt írta, egy ekkora kígyó bármit el tud pusztítani a környéken, ahogy ezt már ő is bizonyította: három alkalommal sikerült aligátorokat megmentenie a pitonoktól.

Videó: a csónakról rántotta a vízbe a férfit egy cápa

A floridai Everglades egy hatalmas, vizes élőhelyekből álló régió, amely elképesztő biodiverzitásáról ismert. A terület nem éppen veszélytelen, hiszen többek között kígyóknak és aligátoroknak is otthont ad, ezúttal azonban egy meglepő támadót, egy cápát vettek videóra a mocsárban – írja a CBS.

Az Instagramra feltöltött felvételen az látható, ahogy egy férfi egy csónakról a vízhez hajol. A háttérben egy hang figyelmezteti, hogy ne tegye a kezét a vízbe, amire a férfi azt feleli, hogy két másodperc nem számít.

Nem sokkal később azonban felkiált, ahogy egy cápa megragadja, és berántja.