Best WordPress Hosting
 

David Guetta tartott egy lebutított záróbulit, és nyert

Az idei Sziget vélhetően nem lesz ott a fesztivál történetének leglátogatottabb eseményei között, a szervezők már a nyitás előtt elmondták, hogy „sokkal kevesebb látogatóra és szerényebb nyereségre” számítanak idén. Az első három nap ennek megfelelően is indult, csütörtökön nem jöttek a tömegek, ám a pénteki teltház, és a közel ilyen zsúfolt szombat javított az összképen.

Ahogy a szervezők elmondták, Hollandiából és Írországból rengeteg fesztiválozó érkezett, utóbbit Niall Horan nagyszínpados koncertjén érezni is lehetett, rengetegen lengették az országzászlót is, az előadó nagy örömére.

A One Direction egykori énekese szemmel láthatóan szólókarrierje egyik legjobb buliját élte meg, és ennek többször hangot is adott. Végig látható volt rajta, hogy teljesen meghatódott a nagy tömegtől és az onnan áradó szeretettől, amely egyes rajongóknál hisztérikus őrületben öltött formát.

Ez a két sztárfellépő a leginkább ökotudatos az idei Szigeten

Mekkora a Sziget fesztivál ökolábnyoma, mennyire környezettudatosak a szigetlakók és melyik nagynevű fellépő állt elő zöld igényekkel a szervezők felé?

Idén két nemzetközi produkció volt, amelynek környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyező kérései voltak a szervezők felé, tudtuk meg Dominus Ákostól, a Sziget fenntarthatósági menedzserétől. Az egyik Yungblud volt, aki pénteken lépett fel a Nagyszínpadon, ő egyáltalán nem tartott igényt műanyag palackos vizekre. A másik pedig Billie Eilish, az idei fesztivál legnagyobb sztárja, aki elkötelezett klímaaktivista. Ő azt kérte, hogy minden étel és ital, amit kapnak, organikus alapanyagokból készüljön, és vegán étrend szerinti legyen. Az ételek és italok csomagolására vonatkozóan az volt a kérése, hogy ne műanyag legyen, hanem valamilyen egyéb, többször használható anyag. Ebből következően a műanyag palackokat az ő stábja is kérte mellőzni.

Megőrülsz, milyen kaják vannak a Szigeten

Ezért fontos, hogy a nagyszínpadon valakinek az volt a pólójára írva, hogy „A homofóbok Buzik” – Sziget fesztivál, 2. napi beszámoló

Közel telt házas pénteken vonultak fel 2023 rocksztárjai a nagyszínpadon – és az Imagine Dragons. Vajon ők is beragadtak hazafele a kijáratnál? És mit szóltak a Carson Coma frontemberének pólójához? Ez sem fog kiderülni második napi Sziget-beszámolónkból!

Eddigi Sziget-beszámolóink

Hol a balhé, a por és a NER a Hajógyáriról?! – Sziget fesztivál, 1. napi beszámoló

Nagy a balhé a Hajógyárin, egész nap szívtam a port, este pedig halálra fagytam – ilyesmi címmel terveztem leadni az első napi Sziget-összefoglalómat. Ehhez képest balhétlanul, portalanul, fagytalanul telt a csütörtöki nyitónap. És enyhén szólva sem telt házzal, de legalább kényelmesen, amiről még meglátjuk, tartja-e magát keddig, vagy akár csak szombatig is. Párhuzamos valóságok? Az utolsó NER-mentes év? 7-kor ott kell hagyni a nagyszínpadot?

Amiről mindenki beszél

Ha nem is minden ízében, de néha azért egy-egy balhé be tudja lökni a hájpvasutat a K-híd elrozsdásodott sínein. Ez, ha másban nem, abban azért segít, hogy elhiggyük, erre a pár napra tényleg a Sziget körül forog minden.

Magyar nő lett a Sziget Fesztivál tízmilliomodik látogatója

Egy 32 éves magyar nő lett a Sziget történetének tízmilliomodik látogatója. A szerencsés fesztiválozót pénteken Kádár Tamás főszervező köszöntötte a bejáratnál. A rendezvényre péntek dél körül kiérő Mikes Veronika egy Sziget-örökbérletet, a kivételes eseményt megörökítő szivárványos zászlót, valamint egy pólót kapott ajándékba.

Most másodszor életemben jöttem ki a Szigetre, néhány évvel ezelőtt jártam először a fesztiválon. Napijegyet vásároltam, az Imagine Dragons-koncertre érkeztünk a nővéremmel

– mondta az MTI-nek a tízmilliomodik Sziget-látogató. Az idén 30 éves Sziget fesztivál kilencmilliomodik látogatója, egy akkor 16 éves svájci diáklány 2018-ban vette át örökbérletét.

Megtaláltuk a Sziget legolcsóbb tételét

Mennyiért ehetünk, ihatunk, mik a legszembetűnőbb újítások és mégis, mennyire drága a Sziget Fesztivál? Megnéztük, átmegy-e a K-hídon az infláció.

Ma startol a Sziget Fesztivál, ami idén 30 éve (a járvány alatti, 2020-2021-es évek kivételével) tölti meg fesztiválozókkal a Hajógyári-szigetet. Idén a headlinerek között olyan neveket találunk, mint Billie Eilish, Mumford & Sons, Imagine Dragons és David Guetta – kétségkívül nem az idei a legerősebb és legaktuálisabb lineup a fesztivál történetében, habár a 21 éves Billie Eilish toplistás világsztárként abszolút kilóg a sorból.

Napijegyet még mindegyik napra lehet kapni a Sziget hivatalos oldalán, tippem szerint a pénteki (Imagine Dragons) és a keddi (Billie) napok indulnak a legnagyobb eséllyel a teltház felé vezető versenyben.

A Sziget még mindig a hollandok kedvence, tőlük jönnek legtöbben a fesztiválra

Az idei Sziget fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, miközben a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele – mondta a rendezvény főszervezője szerdán. Kádár Tamás a csütörtökön kezdődő és augusztus 15-ig tartó, idén harminc éves Sziget sajtóbejárásán beszámolt arról, hogy az elővételes jegy- és bérleteladások alapján a péntek lesz a legerősebb – aznap a fő fellépő az Imagine Dragons lesz –, de akár teltházas lehet a keddi zárónap is Billie Eilish, valamint a szombat David Guetta miatt.

A Szigeten idén több mint ötven programhelyszín lesz, hatvankét ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és csaknem kétszáz magyar résztvevő lesz. Kádár Tamás hangsúlyozta: a koronavírus-járvány és az azt követő tavalyi újrakezdés után idén ismét fejlődési pályára állnak,

a fesztivál újra a régi fényében jelentkezik, számos kényelmi újítás és szépészeti beavatkozás teszi még vonzóbbá a Szigetet.

„Nem vagyunk normálisak!” – az Ördögkatlanon nem ciki kulturáltnak, okosnak, bölcsésznek lenni

Ráérős, testes, bennfentes, szívügy. Többnyire olyan dolgok jutnak eszünkbe az Ördögkatlanról, mint amilyenek a fesztiválnak helyet adó villányi borvidék jobbféle borairól. Nehezen sikerül a megragadás, de az érezhető, hogy ide nem pont azok, nem pont azért, nem pont úgy érkeznek, mint akik a klasszikusabb, mainstreamebb fesztiválokat látogatják nyaranta. A mainstream és az underground szembenállása egyébként is a fesztivál visszatérő témája – beszélt róla Vilmányi Benett és Veiszer Alinda, de Beck Zoli is –, és bizony, az Ördögkatlanról már elsőbálozóként is érezni, hogy ezen a fronton az underground felé húz erősen, éspedig szándékosan és büszkén: nem követi az ismert fesztiválreceptet, így nyilván ízeiben is eltér a megszokottól.

„Jobb lenne, ha kisebbet rendeznénk” – itt a nyár legemberibb fesztiválja

Nem vagyunk normálisak – ez a szlogenje már tizenhatodik éve a Dél-Baranyában augusztus elején megrendezett Ördögkatlan Fesztiválnak, ahol színháztól táncházon és romaholokauszt-kiállításon át Carson Coma-koncertig és ukrán esküvőig terjed a programok skálája. Idén megint lesz offline rezervátum, hogy felhívják a figyelmet a szervezők: valami mintha nem jó irányba menne a világban.

G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.

„Felemelő élmény, hogy együtt lehet fröccsözni a közönséggel, ülni a fűben, ismerősökkel összefutni. Még a színpadon is nagyobb szabadságot érez az ember az olyan mezítlábas, jó értelemben vett tarisznyás fesztiválon, amilyen az Ördögkatlan. Mert itt valahogy mindenki leveszi a hétköznapi páncélját. Emiatt nagyon jó találkozások tudnak történni, amikből időnként mély emberi kapcsolat is kialakul” – mondja Beck Zoli zenész, a 30y frontembere. Amióta létezik Dél-Baranyában a Katlan, ő ott töli az öt napot augusztus elején. Idén is a 30y zárja a nagykoncertek sorát a nagyharsányi focipályán.

Letartóztatták az énekest, amiért letolta a nadrágját a színpadon

Rendőrségi ügy lett a féktelen bulizásból Kína City of Rock nevű zenei fesztiválján, miután őrizetbe vették a Violent Champagne nevű zenekar énekesét, amiért a színpadon letolta a nadrágját, írja a CNN. A vád szerint a zenész tettével „rombolta a társadalmi erkölcsöt”. A koncert szervezőjének is sokba került az akció: 28000 dolláros büntetést kell fizetnie, illetve felfüggesztették a jogát arra, hogy koncerteket szervezzen. A kínai közösségi oldalakon terjedő felvételek szerint a közönség arra is próbálta rávenni az énekest, hogy az alsóneműjétől is megszabaduljon, de ezt nem tette meg – akkor alighanem még ennél is súlyosabb büntetést kapott volna.

Kínában a lakosság nagy örömmel vetette bele magát a pandémia évei után újra elérhető élő zenei élményekbe, ám a hatóság keményen kontrollálja a koncerteket, hogy azokon nehogy áthágják az ország politikai és erkölcsi szabályait.

Sicsiacsuang, Hebei tartomány fővárosa, ahol az incidens történt a helyi indie zenei szcéna központjaként ismert, amiből a város tekintélyes bevételeket is gyűjt. Júliusban a város bejelentette, hogy a három hónapon át tartó City of Rock  rockzenei fesztivállal igyekeznek hozzájárulni a turizmus és a gazdaság covid utáni helyreállításához. Ám sokak szerint a fesztivál neve (A Rock Városa) és a rockzene étosza nem összeegyeztethető az efféle rendőri atrocitásokkal.

Odaköltöznék, menekülnék, csatlakoznék: szlovákiai magyar fiatalok és Magyarország

A Gombaszögi Nyári Táborban jártunk, ahol felvidéki magyarokat kérdeztünk a szlovák és magyar politikáról, kisebbségi létről, Orbán Viktorról és arról, mennyire vonzó nekik az országunk.

The post Odaköltöznék, menekülnék, csatlakoznék: szlovákiai magyar fiatalok és Magyarország first appeared on 24.hu.

A szórakozás és a kényelem most kéz a kézben jár – Forstner Csenge, Kiss Virág és Bréda Bia fesztiváltippjei

A nyári fesztiválok tökéletes kombinációi a szórakozásnak, a zene élvezetének és a különféle, izgalmasabbnál izgalmasabb közösségi élményeknek. A kellő óvatosság azonban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy másnap is mindenki számára kellemes és emlékezetes élményként maradjon meg egy-egy átbulizott éjszaka. Főleg a női fesztiválozók számára fontos, hogy a fesztiválélmény biztonságos és pozitív legyen.

A Bolt magyarországi nagykövetei, Kiss Virág fitnesz világbajnok, Bréda Bianka R&B dj, illetve Forstner Csenge TikTok influencer elárulják, hogy ők mire figyelnek, amikor fesztiválozni indulnak:

Mindig maradj önmagad!

Viharokkal indulhatnak az e heti fesztiválok

Szerdán – főként a délutáni óráktól – erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és záporokra, zivatarokra is számítani a Dunántúlon. A zivatarokat követően hirtelen akár 10-12 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet – írja az Időkép.

Csütörtökön, mint hozzáteszik, szintén nem várható kifejezett fesztiválidőjárás: több helyen lehet majd számítani heves viharokra, és inkább a napos időjárásból lesz kevesebb. A csúcshőmérséklet jellemzően 28-29 fok körül alakul majd.

Péntekre azonban elvonulnak a záporok, zivatarok, sok napsütésre van kilátás nagyon magas UV-sugárzással, szombatra és vasárnapra pedig akár 30-35 hokra melegedhet a leveő hőmérséklete.

Két hét múlva kezdődik a Művészetek Völgye Fesztivál

És ez nem túlzás, a Művészetek Völgye alatt sok művészt láthatunk a nagyszínpadon túl is: csatlakoznak egy zenés- vagy versimpróhoz, workshopot tartanak, beülnek egy beszélgetésre, fellépnek akusztikus formációban, mesét olvasnak a gyerekeknek vagy éppen csak elmerülnek a Völgy sokszínű forgatagában. Idén is igazi művészeti seregszemle lesz a fesztiválon, sok fesztiválkedvenccel, ünneplünk majd jubileumokat, teret kapnak az ifjú feltörekvők és lesz olyan zenekar is, akitől itt búcsúzunk.

A rock and rolltól az operáig

A Panoráma Színpadon lép fel a Quimby, akik három év után térnek vissza Kapolcsra, a Csík zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal a fesztiválon is bemutatja A Dal a miénk 2.0: Új dalokkal újratöltve c. műsorát, itt ünnepli 10. születésnapját a Bagossy Brothers Company, izgalmas, „Völgy Special” show-val készül a 20 éves Punnany Massif, de velünk lesz még a Carson Coma, a Bëlga, az Aurevoir., a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Budapest Bár, a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, az Irie Maffia, a hiperkarma, a Margaret Island, a Lóci Játszik és a Vad Fruttik is.

Több mint százszor áll színpadra a Recirquel a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiválján

Meghívást kapott a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiváljára a Recirquel. Az IMA című produkciót– amit mi is láttunk és szerettünk – augusztus 4. és 27. között száznál is többször, egészen pontosan száztizenkétszer mutatják be az Edinburgh Fringe-en.

Az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe a világ legnagyobb művészeti és kulturális ünnepe, a jegyeladásokat tekintve az olimpia és a focivébé után a harmadik legnagyobb rendezvénysorozat a világon. A fesztivál idén is mintegy négyhetes programmal és négyezer produkcióval várja az érdeklődőket.

A Recirquel az első magyar társulat, mely már negyedik alkalommal van jelen a Fringe programjában, ahol 2018-ban a My Land című előadást a legjobbnak választották. Az IMA Fringe-szereplése egyúttal az előadás nemzetközi premierje is lesz. A Vági Bence rendezte formabontó alkotás egyedülálló módon saját játszóhelyet kap a fesztiválon: egy majd négyezer férőhelyes arénát, a Murrayfield Ice Rinket alakítják át a produkció igényei szerint.

Az inotai hőerőműben az ember a bőrén érzi, mi maradt a nagyratörő szocialista álmokból

Inotai Hőerőmű Készenléti Lakótelepe, azon belül is Béke Művelődési Ház. Mert annak idején úgy gondolták, hogy az ország legnagyobb ipartelepén nemcsak a dolgozók lakhatását, de a kulturálódását is biztosítani illenék, helyben, így a hetvenméteres hűtőkémények árnyékában teljes művelődési ház van, a szocialista művészet teljes tárházát felvonultató terekkel, fenséges színházteremmel, impozáns étteremmel és könyvtárral. Persze, a helyen érezni a magára hagyottság éveit, no meg a Kádár-kor kellemetlen miliőjét, mégis lenyűgöző az egész – már eltelt elég idő az átkos óta ahhoz, hogy értékelni tudjuk a kor furcsa esztétikáját. Ez a hely lesz az egyik kulcshelyszíne az augusztus 31-e és szeptember 3-a között zajló INOTA Fesztiválnak, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt egyik zászlóshajójának, ami állami pénz ide vagy oda, egyelőre elkerülni látszik az efféle projektek korrupt ízléstelenségét, és kimondottan dögös, látókör-szélesítő, kozmopolita hangulatú dolognak ígérkezik.

Ivánkay Kálmán / Fortepan Inota, hőerőmű építkezése 1953-ban.

„Biztos, hogy telt házas napjaink lesznek” – ezért özönlik a hétvégén egy rakás ember a budai hegyekbe

Nehéz balanszírozni az erdei kisfesztivál szervezőinek, hogy megtartsák a jó fej, szabad szellemű hozzáállást, ugyanakkor üzletileg is sikeresek legyenek, de minden jel szerint sikerül nekik. A hét éve indult Kolorádó főszervezőjével, Manek Gáborral beszélgettünk az idei nyitás alkalmából.

Mit csinál a nyitás előtti napon a Kolorádó fesztivál szervezője? Időjárást néz, húszpercenként ellenőrzi, hogy hogy áll a jegyfoglalás – meglehetősen jól –, koordinálja az építést Nagykovácsiban, és a csapat jókedvét is igyekszik szinten tartani.

„Annyira nem nehéz így a végén fenntartani a motiváltságot, sok az adrenalin. Viszont vannak, akik túlhajszoltak, rájuk is próbálunk figyelni” – mondja Manek Gábor, aki alapítója és résztulajdonosa a fesztivált szervező Kombo Projekt Kft.-nek. A tulajdonosok közül ő dolgozik a legtöbbet a fesztiválon, az ő projektje, ahogy mondja.

Meghalt egy férfi a Glastonbury fesztiválon

Vasárnap hajnalban meghalt egy látogató a britek ikonikus fesztiválján, a jelenleg is tartó Glastonburyn. A rendőrséget és a mentőket kicsivel négy óra előtt riasztották a fesztivál területére egy férfihoz, aki végül a helyszínen meghalt – számolt be róla a Manchester Evening News.

A negyvenes éveiben járó férfi halálának okáról nem osztottak meg bővebb információkat, csupán azt, hogy a fesztivál területén található egyik ösvény mentén halt meg, gyanús körülmény nem merült fel. A rendőrségi közlemény szerint „orvosi incidensként” kezelik az ügyet, és bár idegenkezűség nem merült fel, a rendőrség vizsgálja a halálesetet.

A britek legnagyobb fesztiválja szerdán kezdődött, vasárnapig tart. A rendőrség ma reggel kiadott közleménye szerint a hatóságok négy nap alatt 107 bűncselekményről vagy kihágásról szereztek tudomást a fesztivál területén, 33 embert tartóztattak le. 24 rablás, 19 droggal kapcsolatos visszaélés, 17 erőszakos összetűzés és öt esetben szexuális zaklatás ügyében intézkedtek a rendőrök, három esetben pedig illegális fegyverbirtoklás miatt indítottak eljárást.

Harley-Davidsonosok ezrei lepik el a hétvégén a fővárost és környékét

Több ezer motoros várható a június 22-25. között Budapesten rendezendő a 120 éves Harley-Davidson jubileumi fesztiváljára, ezért a következő napokban fokozott motoros forgalomra számíthatnak a közlekedők a főváros környéki utakon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.

Kiemelten érintett lehet az M0-s és M2-es autóút, az M5-ös, M6-os, M1-M7es autópályák bevezető szakaszai, a 2-es, 3-as, 4-es, 10-es és 11-es főút, valamint a Dunakanyar és a Pilis-hegység közútjai – tették hozzá, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérve.

Kitértek arra is, hogy a fesztivál részeként az ország több vidékére szerveznek Budapestről induló vezetett túrákat, többi között a Balaton-felvidékre, az Alföldre, Egerbe, a Cserhát hegységbe, Dobogókőre, a Vértes-hegység térségébe és a Dunakanyarba.

Csak te kényszerítheted ki, hogy visszakapd a repohár-pénzedet

Komoly üzleti és környezetvédelmi téma lett a szórakozóhelyeken, zenei ,fesztiválokon és rendezvényeken használt műanyag poharak ügye. Tavaly nyáron írtunk arról, hogy ezek a poharak sok esetben csak elméletben válthatók vissza, mert a rendezvényszervezők a betéti díjként leadott pénzt jobbára csak token formájában szeretik visszaadni. Sokszor annyira nehézkes a visszaváltás, hogy az meg sem történik, a fogyasztó inkább hazaviszi vagy eldobja a poharat.

A rendezvényszervezők üzletileg jól járnak, ha nem veszik vissza a repoharat, és ha pusztán ebből indulunk ki, akkor nehéz is lenne elvárni tőlük, hogy ne erre törekedjenek. Nincs szabályozás, amely érdekeltté tenné őket, vagy kényszerítené őket a zöldítésre.

A felhasználók anyagi érdeke ezzel szöges ellentétben a készpénzért való visszavétel (amennyiben persze nem akarják emlékbe hazavinni a poharakat). A harmadik szereplő a környezet, amelyet viszont az kímélne, ha nem keletkezne hulladék, vagyis a repohár tényleg pohár maradna, egy jól működő visszaváltható rendszerben értékesítenék, amelyben a fogyasztó eldöntheti, hogy visszaváltja, vagy hazaviszi.