Amennyiben a 895-ös dátumot elfogadjuk a honfoglalás kezdetének, a Kárpát-medencébe költözött magyar állam egy évszázadig kereste a helyét Európában. A kezdeti hadjáratok során őseink bizonyították erejüket, a szomszéd nagyhatalmak tudtára adták, hogy új hazájukat képesek megvédeni. Sőt, kifejezetten aktív külpolitikát folytattak.
Jócskán leegyszerűsítve a Magyar Nagyfejedelemség a X. század első felében-kétharmadában fegyverrel vívta ki a helyét a kontinens közepén, majd a század utolsó évtizedeiben a hangsúly ennek a magtartására helyeződött – immár békével, a diplomácia eszközeivel. A folyamat csúcsa egyértelműen a keresztény királyság megalapítása volt, ám ez csak részben múlott a magyarokon. A közösségnek is be kellett fogadnia az „új tagot”, ezt szolgálta a Géza nagyfejedelem uralkodása alatt nagy lendületet kapó nyugati orientáció.
Ügyes diplomácia, szerencsés történelmi helyzet és hazánk jelentős hatalmi súlya eredményeként a fejedelem a legjobbat választhatta: Gizellát, a bajor herceg leányát, a későbbi német-római császár húgát adta feleségül fiához, Vajkhoz.