Best WordPress Hosting
 

Újabb részletek derültek ki az iráni elnök helikopterbalesetéről

Az elnöki helikopter lezuhanása előtti pillanatokról számolt be a szerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi iráni államfő kabinetfőnöke kedden az állami televíziónak adott interjújában.

Derült volt az idő, teljesen tiszta és világos

– ismertette Golam-Husszein Eszmaili, aki a három helikopterből álló géprajból a legutolsóban utazott Tabríz városába.

Felbolydult Irán, valami történt a Raiszi elnököt szállító helikopterrel

Baleset vagy kényszerleszállás – a helyi lapok szerint lapok szerint incidens történhetett az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopterrel, miközben a szomszédos Azerbajdzsánba igyekezett baráti látogatásra.

Az iráni Tasnim félhivatalos hírügynökség vasárnap az X-en jelentette be a hírt, amit a CNN is idéz.

A Tasnim szerint az elnök néhány, a gépen tartózkodó kísérője fel tudta venni a kapcsolatot a központi parancsnoksággal, „ami reményt kelt, hogy az incidens áldozatok nélkül is véget érhetett” – tették hozzá.

Videó: helikopterrel mentették meg a folyóban rekedt lovat

Helikopterrel mentettek meg egy lovat az Egyesült Államokban, miután majdnem egy teljes napot töltött egy folyóban rekedve – írja a BBC. A mentőakcióról felvételek is készültek.

Az állat gazdái azt nyilatkozták, szombaton a folyó közelében lovagoltak, amikor a ló hirtelen megijedt és elszaladt. Az eltűnt jószágot a közösségi oldalak és az illetékes hatóság segítségével sikerült megtalálni, de a vízből csak vasárnap tudták kimenteni.

A tűzoltók először egy csónakra próbálták ráterelni a jószágot, de az túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy felálljon. A ló majdnem 24 órát töltött a folyóban, végül csak helikopterrel sikerült kiemelniük.

Vértesszőlősi siklóernyős-tragédia: Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a helikopterparancsnok

Nyolc hónap felfüggesztett fogházra ítélte a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa azt a parancsnokot, aki vezette a katonai helikoptert a 2020 júliusában történt vértesszőlősi tragédia során. A tragédiában egy 46 éves rutinos siklóernyős, Oroszi Zsolt vesztette életét.

Az ítélet szerint P. A János parancsnokként kutató-mentő szolgálatot teljesített egységével egy honvédségi helikopter fedélzetén. Az egységet riasztották, mert Vértesszőlős közelében egy siklóernyős a fák közé zuhant, ezért légi mentésre van szükség.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a főtiszt azt az utasítást kapta a helyszínen a kutató-mentő koordinátortól, hogy várjon a mentéssel, mert először a katasztrófavédelmi egység próbálja lehozni a férfit a fáról. Amikor ez nem sikerült, akkor a koordinátor utasítást adott arra, hogy a helikopteres egység a mentést csörlőzéssel kezdje meg.

Szijjártó Péter ingyen repkedhet a szolgálati helikopterrel

Bedő Dávid (Momentum) arról kérdezte Szijjártó Pétert, mennyibe kerül a helikopterezése. Az ellenzéki politikus felidézte, hogy 2020 óta kilencszer repült a miniszter rendőrségi helikopterrel, előfordult, hogy Dunakeszire, ahol a bahreini külügyminiszter várta otthon.

A HVG becslése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bő tizenkétmillió forintért helikopterezett. Bedő Dávid arra várt választ a minisztertől:

Mekkora költséget jelent pontosan a helikopteres utazás egy utazásra lebontva?

Tudta a siklóernyőst mentő helikopter-pilóta, hogy túl nagy a turbulencia – állítja az ügyészség a vértesszőlősi halálos balesetről

Hadd menjen már a picsába az a kötél, nem tudok ilyen turbulenciában függeszkedni ezzel a szarral!

Ezt mondta P. A. János őrnagy, helikopter-parancsnok, akit 2020. július 5-én Vértesszőlősre küldtek, hogy megmentsen egy fán landoló siklóernyőst. A férfi ellen légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat az ügyészség, miután a P. A. által vezetett katonai helikopter turbulenciája eltörte azt az ágat, amelyen a siklóernyős, Oroszi Zsolt ült. Oroszi egy hónappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A férfi egy barátjával indult siklóernyőzni, de 200 méteres magasságban gondjai akadtak, mentőernyőt dobott, majd sértetlenül leereszkedett az erdőbe. A két ernyő fennakadt a 20-25 méter magas fákon, de a siklóernyős behúzta magát az egyikhez, rögzítette a beülőjét, mielőtt kiszállt és lemászott egy Y-ágba, körülbelül 15-20 méter magasan.

Szörnyethalt egy helikopterbalesetben a volt chilei elnök, Sebastián Pinera

Helikopterbalesetben meghalt Sebastián Pinera volt chilei elnök – közölte kedden este az MTI a La Tercera helyi hírportál és a La Nación hírlap közlése nyomán. Carolina Toha chilei belügyminiszter nem sokkal később közölte, hogy megtalálták az ország egykori vezetőjének a holttestét.

A sajtójelentéseket két kormányzati tisztségviselő és a 74 éves volt államfő egyik volt tanácsadója is megerősítette a Reutersnek. Utóbbi elmondta, hogy Pinera életét vesztette, de hárman a fedélzeten lévők közül túlélték a szerencsétlenséget.

A La Nación korábbi tájékoztatása szerint a helikopter négy utasával, köztük a volt elnökkel a fedélzetén a déli Los Ríos régióban zuhant le. A La Tercera hatósági forrásokra hivatkozva annyit közölt, hogy a helikopter három utasát megtalálták a mentőszolgálatok. A SENAPRAD chilei katasztrófavédelmi ügynökség megerősítette egy helikopter lezuhanását a déli Lago Ranco település mellett, egy halottról és három sérültről számolt be.

Mészáros Lőrinc helikopterrel repült Budaörsről Ferihegyre, majd magánrepülővel folytatta útját a Puskás Akadémia marbellai edzőmeccsére

A spanyolországi Marbellán járt a Puskás Akadémia edzőtáborában Mészáros Lőrinc. A felcsúti futballklub elnöki szerepét is betöltő közpénzmilliárdos a repülőgép-figyelő oldalak tanúsága szerint egy helikoptert és egy magánrepülőgépet is igénybe vett az utazáshoz, derítette ki az Átlátszó.

Az ADS-B Exchange repülőgép-figyelő alapján a Puskás Akadémia utolsó, Sparta Praha elleni edzőmeccse előtti napon, január 24-én indult útnak a Mészárosék által korábban már használt OE-XWY lajstromjelű helikopter a Budaörsi Repülőtérről Ferihegyre. Nem sokkal később a felcsúti vállalkozóval korábban szintén kapcsolatba hozott OE-HUG lajstromjelű privát jet jeladója is működésbe lépett, mely Budapestről a Marbellához legközelebbi magánrepülőket fogadó reptérre, Malagába repült.

Január 25-én, a cseh csapat elleni edzőmeccs napján ugyanezt a két légi járműveket használva, Mészáros a privát jettel Malagából Budapestre, a helikopterrel Budapestről Budaörsre repült. Azt, hogy Mészáros ekkor a Puskás edzőtáborában járt, a klub hivatalos közösségi oldala is közzétette.

A fél országot magára haragította a Fülöp-szigeteki elnök, mert helikopterrel ment Coldplay koncertre

Múlt pénteken a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában koncertezett a Coldplay, aminek a jelek szerint az országot vezető Ferdinand Marcos Jr. is hatalmas rajongója. Hisz ahogy a legtöbb külföldi médium beszámolt róla, napok óta tombol a népharag a dél-ázsiai szigetállamban, miután kiderült, hogy az elnök helikopterrel érkezett az eseményre.

A Guardian beszámolója szerint az ország polgárai igen nehezen nyelik le, hogy Marcos Jr. élt a számára biztosított kiváltsággal.

Egyrészt azért, mert a főváros azon környéke, ahol a koncertet tartották, egyébként is híres a dugóiról, az ország vezetése azonban nem vevő arra, hogy újraszabja az ottani közlekedési rendszert, ezért az átlagemberek nem tehetnek mást, minthogy napról napra elviselik az áldatlan állapotokat.

Jól járnak a gyulaiak a német hadsereg helikopterbeszerzésével

Németország 62 harci helikoptert vásárol az Airbustól, sőt, még további jármű megrendelése is kilátásban van. A hárommilliárd eurós üzlet egyáltalán nem közömbös Magyarország, pontosabban Gyula szempontjából, itt működik ugyanis a francia székhelyű repülőgépgyártó egyik leányvállalata.

Háttér: az Airbus Helicopters Magyarország Kft.-t hetven százalékban az Airbus, harminc százalékban a magyar államhoz köthető Védelmi Ipari Beszállító- és Iparfejlesztési Kft. birtokolja. A 2020-ban alapított cég üzeme tavaly nyárra épült fel, ahol a helikopterek dinamikus (forgó) rendszereihez és a sárkányszerkezethez szükséges fémalkatrészek gyártása zajlik.

Magyarországnak már leszállított az Airbus húsz Airbus H145M típusjelű többcélú helikoptert 2021 végéig – a német hadsereg is ebből a légijárműből rendelt. A Magyar Honvédség továbbá 16 darab H225M típusú közepes méretű, harcászati és szállítási célokra alkalmas helikoptert is vásárol az Airbustól, ezek szállítása folyamatosan zajlik.

Osztrák szélsőjobbos fegyvergyáros bizalmi flottájához tartozik a Mészárosékat fuvarozó helikopter

Gaston Glock fegyvergyáros-üzletember flottájába tartozik az az OE-XWY lajstromjelű helikopter, amelyet Mészáros Lőrinc használt. A milliárdos és felesége, Várkonyi Andrea szombat délelőtt a szegedi repülőtéren egy Augusta típusú fekete helikopterből szállt ki, az OE-XWY lajstromjelű gép később Hatvanpuszta fölé „elhajózva” tért vissza a Budapestre.

A helikopter egy osztrák vállalat, a klagenfurti Glock Aviation GmbH kötelékébe tartozik. A cég flottája mindössze négy bérelhető járműből áll (köztük egy nagyobb Augusta helikopter) – továbbá a honlapon nem szerepeltetett nyilvánosan nem kínált OE-XWY-ből, illetve néhány szintén bizalmasan kezelt magángépből.

A Válaszonline cikke szerint Glock Aviation GmbH olyan vállalat, ahol a szolgáltató tulajdonos és a végfelhasználó között legfeljebb egy-két lépés távolság lehet, ezért érdekes, hogy Mészáros Lőrinc kitől bérli a gépet, hiszen a Glock alapítója sem akárki Ausztriában. Az osztrák cégjegyzékből egyértelműen kiderül, hogy a Glock Aviation GmbH mögött a neves pisztolygyártó, Gaston Glock és felesége, Kathrin Glock áll tulajdonosként.

Kiderítettük: radikáljobbos osztrák fegyvergyártó biztosít helikoptert Mészároséknak

Gaston Glock fegyvergyáros-üzletember flottájába tartozik az az OE-XWY lajstromjelű helikopter, amelyet Mészáros Lőrinc használ; nemrég ezzel repült például nejével a „távoli” Szegedre. A járművet biztosító eurómilliárdost az Osztrák Szabadságpárt volt elnökeinek bizalmasaként jegyzik Ausztriában – a most 94 éves Glock neve a Heinz-Christian Strache-féle Ibiza-botrányban is előkerült. Korábban megírtuk: a Mészáros-kör OE-LEM-számú Bombardier-repülőgépét ugyancsak osztrák cég – egy keleti diktatúrák oligarcháira szakosodott exminiszter érdekeltsége – üzemelteti. 

Egymillió dollárt szórt ki a rajongóinak egy helikopterről egy influenszer Csehországban

Hatalmas meglepetéssel örvendeztette meg a rajongóit egy cseh influenszer, aki nyereményjátékot akart rendezni, de ahelyett, hogy csak pár szerencsés embernek ad valamit, úgy döntött, hogy inkább több száz ember között szórja szét a pénzét.

A Daily Mail beszámolója szerint a különböző közösségi oldalakon több százezer követővel rendelkező 38 éves Kamil Bartošek azt találta ki, hogy egy játék keretében egymillió dollárt – több mint 363 millió forintot – szór ki egy helikopterről egy mezőn, ahol minden jelenlevő megtarthatja az általa összegyűjtött pénzt.

Az online nyomulás mellett tévében, és rádióban is dolgozó médiaszemélyiség természetesen több videót is megosztott a látványos akcióról, de a kaotikus helyzetet talán jobban bemutatja a lent megtekinthető, pénzesőre váró tömegben készült TikTok-videó.

Tengerbe zuhant a legénység egyik tagja egy német tengerjáró hajóról

Eltűnt a legénység egyik tagja a Hamburgból Las Palmasba tartó, német AIDAperla tengerjáróról – közölte a BBC.

A brit partiőrséget vasárnap reggel 9 órakor riasztották, hogy Kent partjainál, Ramsgate környékén nyoma veszett a férfinek.

Nagyszabású mentőakció indult a keresésére, amelyben a partiőrség helikoptere és mentőcsónakok is részt vesznek.

Helikopter, két pár virsli, jachtozás: hogy áll a luxusbaloldal elleni harcban a Fidesz?

Ellenzékben a Fidesz állhatatos harcot vívott az általa luxusbaloldalnak nevezett akkori kormánypártok urizáló, pénzszóró életvitelével. Visszamentünk az időben, és összeszedtük ennek a harcnak legfontosabb állomásait.

The post Helikopter, két pár virsli, jachtozás: hogy áll a luxusbaloldal elleni harcban a Fidesz? first appeared on 24.hu.

Lezuhant egy tűzoltóhelikopter Törökországban

Lezuhant egy tűzoltóhelikopter vasárnap Törökországban, a legénység három tagja életét vesztette, egy túlélőt nem életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak – közölték a helyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint a helikopter szombat este szenvedett szerencsétlenséget a nyugat-törökországi Izmir városa melletti víztározó mellett, ahonnan vizet vételeztek egy erdőtűz megfékezéséhez.

A helikopteren három kirgiz és egy török tűzoltó volt. A szerencsétlenséget az egyik kirgiz állampolgár élte túl.

Emiatt zuhanhatott a Balatonba a rendőrségi helikopter

Az elsődleges értékelések szerint anyaghiba okozta műszaki meghibásodás miatt zuhant a Balatonba szeptember 7-én délután egy közel 40 éves rendőrségi helikopter – számolt be Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági tanácsosa a tanács legutóbbi ülésén a HírBalaton beszámolója szerint. A baleset pontos okának kivizsgálása még tart. A gépet alkatrészére kell szedni, és még többféle anyagvizsgálatot elvégezni.

Jamrik Péter tudomása szerint ebből a közel 40 éves MD 500E típusú helikopterből (kiemelt képünkön) a lezuhanton kívül már csak egy üzemel a rendészetnél. A baleset vízimentési gyakorlat során történt.

Ez egyébként nem egy vízimentésre alkalmas típus,

Nem tudni, mitől zuhant a Balatonba a helikopter

Egyelőre ismeretlen a rendőrségi helikopter balatoni balesetének oka – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A helikopter és személyzete repülésre alkalmas állapotban kezdte meg szolgálati feladata végrehajtását – mondta Gál Kristóf.

A helikopter minden előírt technikai felkészítésen, vizsgán, éves és időszakos karbantartáson részt vett, azokon megfelelt, repülésre műszakilag alkalmas állapotban kezdte meg a gyakorlatot. A pilóták valamennyi szükséges képesítéssel, repülőorvosi minősítéssel rendelkeztek, a repülési feladat végrehajtására az előírásoknak megfelelően felkészültek. A helikopter személyzete a vészhelyzet elhárítását a szakmai protokollnak megfelelően végezte, az azonban nem vezetett eredményre – mondta.

“Az egyik rendőr az elsüllyedt helikopteren állt, és a feje kilógott a vízből”

Motorcsónakkal jöttünk Balatonföldvár felől egy versenyről, Siófok felé mentünk, amikor láttuk, hogy egy helikopter elkezd pörögni, aztán süllyed, végül belepottyan a vízbe.

– mondta a 24.hu-nak az a férfi, aki segített kimenteni a vízbe zuhant helikopter személyzetét a Balatonból.

Elmondása szerint a Balaton nem volt túl mély ott, ahol a helikopter lezuhant, csak körülbelül három méter, ezért a gépnek, amely az oldalára fekve süllyedt el, egy része ki is lógott a vízből. Az egyik rendőr az elsüllyedt helikopteren állt, és a feje kilógott a vízből, amikor kimentették őket. A rendőröket Siófokra vitték.

Lezuhant egy rendőrségi helikopter Balatonszéplaknál

Frissítünk!

Az ORFK az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben történt a baleset ma délután 14 óra 44 perckor Balatonszéplak közelében.

A parttól 300 méterre zuhant a tóba egy MD 500E típusú helikopter jelenleg tisztázatlan okból. A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki és komolyabb sérülés nélkül partra szállította őket. Az eset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.