Best WordPress Hosting
 

Angol nyelvű különszámmal jelent meg a Terézváros magazin

A polgármester szerint szükségszerűvé vált, hogy a kerületi lapban a nem magyar anyanyelvű lakókat is megszólítsa az önkormányzat.

A fiatal magyar felnőttek már több mint fele beszél angolul

A magyar huszonévesek több mint fele tud angolul, legalábbis saját bevallása szerint. Az adatok a tavalyi népszámlálásból származnak, amelyben ugyanakkor a kérdéseknél nem konkretizálták, hogy mit értenek nyelvtudás alatt.

Összességében a lakosság negyede állítja magáról, hogy tud angolul. Ez jelentős előrelépés, mivel 2001-ben még kevesebb mint 10 százalék volt ez az arány, tíz éve pedig 16 százalék.

A négy legismertebb nyelv az angol, a német, a francia és az orosz. Az orosz hiába volt az egyetlen kötelezően oktatott nyelv negyven éven keresztül, így sincs olyan korcsoport, ahol 4 százaléknál többen beszélnék.

Alvás közben is tanulhatunk idegen nyelveket

Egy új tanulmány szerint segíthet a nyelvtanulásban, ha idegen nyelvű felvételeket és azok fordításait hallgatjuk alvás közben – írja a New Scientist. A kutatásban 30 németül beszélő ember vett részt, akiken a mélyalvás szakaszában végeztek kísérletet.

A vizsgált személyeknek alvás közben 27 kétszótagból álló német szót játszottak le a bal fülükbe, amelyek három kategóriába sorólhatók: állatok, helyek és eszközök. Mindeközben a jobb fülükbe olyan kitalált szavakat játszottak le, amelyek korábban sosem hallhattak, ezek szolgáltak a német szavak fordításaként. Mindegyik szót és kitalált fordítást négyszer játszották le.

24 órával késő, újra lejátszották az ekkor már ébren lévő alanyoknak a kitalált szavakat, és leírva is megmutatták nekik, majd arra kérték őket, sorolják be a szavakat a három kategória valamelyikébe. A résztvevők 41 százalékos pontossággal sorolták be a szavakat a megfelelő kategóriákba, amely a kutatók szerint jóval magasabb, mint a tippelés esélye.