Best WordPress Hosting
 

Szobrot állítanak Dajka Margitnak Terézvárosban

A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben fog állni Dajka Margit szobra – adta hírül az ÉnBudapestem. A legendás magyar színésznő életének nagy részét a közelben található Lovag utcában töltötte, így tiszteleg egykori lakója előtt a VI. kerület. Ez lesz az első olyan szobor Terézvárosban, amely ismert női személyiségről készül. Az emlékművet 2024. május 25-én, Dajka halálának évfordulóján leplezik le a tervek szerint.

A szobor annak a beruházásnak képezi a részét, amelynek célja a forgalom csillapítása és egy gyalogos övezet létrehozása. Az emlékmű mellett az utcában megújul a járdaburkolat és az útpálya is, térkőburkolatot kap az úttest, és átépülnek a parkolósávok is, emellett a csomópontokban és a gyalogos járdák végeiben veszélyt jelző taktilis burkolatot alakítanak ki. Kihelyeznek új utcabútorokat, és a növényzet is bővül: hét új talajkapcsolatos fát ültetnek ki, virágládákkal és növényplanténerekkel bővítik a növényágyásokat.

The post Szobrot állítanak Dajka Margitnak Terézvárosban first appeared on 24.hu.

Két lakást ad Terézváros a bicskei gyermekbántalmazás áldozatainak

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere a Facebook-on jelentette be, hogy „két önkormányzati lakást biztosítunk a bicskei gyermekbántalmazás áldozatainak. Erről képviselő-testületünk ma döntött egyhangúlag, miután rendkívüli ülést hívtam össze, hogy minél előbb segítséghez jussanak a fiatalok, és az Utcáról Lakásba! Egyesülettel (ULE) együttműködve bekerülhessenek egy mentorálási programba is.”

Soproni szerint az elmúlt hetekben az egész ország szembesülhetett azzal, hogy milyen nehéz, olykor megrázó körülmények között élnek az állami gondoskodás alatt élő gyerekek. „A gyermekvédelmi rendszer gyengeségei a bicskei gyermekotthonban történt pedofilbotrány miatt kerültek reflektorfénybe, ám a bántalmazásokon, erőszakon kívül számos más rendszerszintű probléma is van. Ezeket a fiatalokat a gyermekvédelmi rendszer sorsára hagyta már a gyermekotthonban. Miután kikerültek az otthonból, sorsukra hagyta őket a szociális ellátórendszer is. Senki nem készítette fel őket az önálló életre, emiatt szinte azonnal nehéz körülmények közé kerülnek vagy az utcán élnek. Ez nem egyéni, hanem társadalmi probléma. Ebben a helyzetben kötelességünk szerepet vállalni annak érdekében, hogy a fiatalok legalább esélyt kapjanak a rendezett életre.”

The post Két lakást ad Terézváros a bicskei gyermekbántalmazás áldozatainak first appeared on 24.hu.

Önkormányzati lakást kap Terézvárosban a házomlásban súlyosan megsérült balerina

A budapesti terézvárosi önkormányzat lakást biztosít a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművésznek – jelentette be csütörtökön Soproni Tamás, a kerület polgármestere.

A momentumos politikus felidézte, hogy Tóth Nikolett, az Operettszínház balerinája Terézvárosban élt és dolgozott, amikor 2022 nyarán egy leomló ház maga alá temette és súlyos sérüléseket szenvedett. Sokáig élet-halál között lebegett, majd miután felébredt a kómából, azzal kellett szembesülnie, hogy kerekesszékbe került.

A táncművész csütörtökön a Blikknek arról beszélt, hogy édesanyjával el kellett költözniük hatodik kerületi, harmadik emeleti lakásukból és most egy drága zuglói albérletben élnek, mert az akadálymentesített.

Ötfős banda bizniszelt egy Andrássy úti padon, de túl erős volt a marihuánaszag

Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy férfit Terézvárosban, további két férfit és egy nőt kábítószer-birtoklás elkövetésének gyanúja, egy másik nőt kábítószer fogyasztása miatt hallgattak ki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

Azt írták, egy szolgálaton kívüli, terézvárosi rendőr figyelt fel december 15-én délután az Andrássy úton egy társaságra, amelynek tagjai kábítószerrel üzleteltek egy padon, és erős marihuánaszag terjengett körülöttük.

A rendőr értesítette kollégáit, akik az ötfős társaságnál 970 grammnyi kábítószert – zöld növényi törmeléket, barna drazsét és fehér, kristályjellegű port – találtak zacskókba porciózva, valamint több mint kétmillió forint is volt náluk.

Posztumusz díszpolgári címet kapott Terézvárosban Lang Györgyi

Terézváros díszpolgárává avatták Lang Györgyit, a Pa-dö-dő néhai énekesnőjét, aki évtizedek óta Budapest VI. kerületében élt.

Ha Györgyi hallana a díszpolgárságról, nagyon röhögne, mert mindig távol álltak tőle az ilyen elismerések, meg egyáltalán bármiféle hivatalos dolog. Ő mindig úgy gondolta, ha őt valahova odateszik, akkor a szabadságát korlátozzák. De egy ilyen szabad kerületben szerintem tök jó szabadnak lenni

– mondta el állandó alkotótársa és jó barátja, Falusi Mariann.

Sassal és kukoricával harcol a terézvárosi önkormányzat a galambterror ellen

Formabontó megoldással állt elő a VI. kerületi önkormányzat a sok-sok éve megoldatlan galambprobléma megoldására. Soproni Tamás polgármester a Facebookon számolt be arról, hogy egy szirti sas, Sosó és egy Harris-héja, Törpi a rettenet szolgálatait veszi igénybe a kerület a jövőben, a Nyugati téren hetente két-három alkalommal fogják ők ketten riogatni a galambokat.

„Hogy azok a háztetőkön elhelyezett, kukoricával teleszórt ketrecekben keressenek menedéket, ahonnan aztán elszállítják őket” – foglalta össze a terv lényegét a polgármester.

Soproni bejegyzése szerint a projekttel megbízott sólymász, Fuszonecker Gergő azt ígérte, hogy jövő nyárra nagy valószínűséggel száz alá csökkenthető a tér galambjainak száma, ami most ezernél is többre tehető. Ahogy a polgármester írta, a Nyugati térnél jelenlévő galambok sok-sok éve borítják be ürülékkel a teret, ráadásul fertőző betegségeket is terjesztenek, ezért kénytelenek voltak lépni az ügyben. Hamarosan kiderül, hogy a ragadozó madarak képesek lesznek-e orvosolni a problémát.

Angol nyelvű különszámmal jelent meg a Terézváros magazin

A polgármester szerint szükségszerűvé vált, hogy a kerületi lapban a nem magyar anyanyelvű lakókat is megszólítsa az önkormányzat.

Bulinegyed? Már késő elköltözni

(A szerző a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője, a cikk eredetileg a Holdblogon jelent meg.)

Tegyük fel, hogy Zuglóban, ahol lakom, olajat találnak. Úgy tűnik, megütöttem a főnyereményt, hiszen az állam dupla-tripla áron felvásárolja a lakásom, amiből mehetek valami hasonló környékre lakni, csak immár sokkal több pénzzel a bankszámlámon. Utazhatok; kevesebbet dolgozhatok; nyugodtabb, egészségesebb és hosszabb életet élhetek; többet láthatom az unokákat… vagy vehetek egy rahedli Guccit, ha valamilyen defekt miatt az lenne a szívem vágya. Eközben a gazdaság is virágzik – iskolák, stadionok és térkövek szaporodnak az adóbevételekből. Win-win.

De lesz Zuglóban olyan is, aki nem örül a főnyereménynek. Ő biztos, hogy nem költözik el, hiszen hány tucat éve ott lakik! Tiltakozni fog! Tiltsák be! Korlátozzák! Ő nem akar olajbányákat látni. Sőt, olajbányászokat sem! Durva népség, hangosan káromkodnak! Az olajbányászat és az olajbányász délután kettő és három között legyen csak legális! És így tovább…

Októbertől a Telekom lesz a felelős a koszos telefonfülkékért az egyik budapesti kerületben

A budapesti terézvárosi képviselő-testület csütörtöki döntésének értelmében október elsejétől a kerületi telefonfülkék utcabútornak minősülnek, melyeken tilos a reklámok elhelyezése. Az utcabútorok esztétikus megjelenéséről, fenntartásáról, tisztításáról a tulajdonos köteles gondoskodni, ha pedig ezt elmulasztja, akár esetenként 2 millió forintra is bírságolható – közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint ezzel új állomásához érkezett „a 6. kerület küzdelme a koszos, piszkos, használhatatlan, a városképet romboló telefonfülkék ellen”. A rendeletet számos levelezés, egyeztetési kísérlet előzte meg a Telekommal és hiába hívta fel Soproni Tamás polgármester a cég figyelmét, hogy takarítsa a sokszor közvécének, illegális szemétlerakónak használt fülkéket, legtöbb esetben csak üres, be nem tartott ígéretet kapott – írták.

A polgármester ugyanakkor korábban azt is elmondta, hogy a telefonfülkéket „csak reklámfelületnek használó és a bevételből hasznot élvező” Telekom nem egyedül felelős a kialakult állapotokért, hanem felelős még a Nemzet Média és Hírközlési Hatóság (NMHH), amelyik megszabja, hány telefonfülkét kell fenntartani, illetve a Parlamentnek kellene változtatnia az elavult szabályozáson.

Lechner boldog lenne tőle: az újjászületett Drechsler-palota

Több mint húsz évig volt Budapest szégyenfoltja a Balettintézetként is ismert, gazdagon díszített volt MÁV-bérpalota az Operaházzal szemben. Az 1990-es években botrányos körülmények között privatizált épületet egy időben Orbán Viktor miniszterelnök vissza akarta államosítani, de végül a katari tulajdonos alakította luxusszállodává. A házat megtépázta a történelem, de az érzékeny, visszafogott felújításnak köszönhetően most újra átélhető, milyen eredeti, izgalmas épület Lechner Ödön francia reneszánsz jellegű korai főműve.

Dajka Margitnak állít szobrot jövőre Terézváros, már várják a pályamunkákat

A halhatatlan Dajka Margitnak (1907-1986), a legnagyobb magyar tragikomikának, mindenki Bors nénijének állít emléket Terézváros – olvasható az önkormányzat közleményében, ami hozzátette: máris kiírták a kétfordulós, nyílt művészeti pályázatot, annak reményében, hogy Jókai, Ady, Balassi, Liszt, illetve Radnóti mellett hamarosan Dajka emlékét is köztéri alkotás őrzi majd a kerületben.

Az idei nőnapon jelentette be Soproni Tamás polgármester, hogy az önkormányzat a hosszúlépés.járunk? városi séta szervező cég kezdeményezésére felállítja a VI. kerület első női szobrát. Dajka nemcsak a XX. század legnagyobb magyar színházainak, legemlékezetesebb filmjeinek szereplője volt, de életének jelentős részét is a terézvárosi Lovag utcában töltötte.

Az emlékmű felállítása kapcsolódik a VI. kerületi közterületek megújításához is, azt ugyanis a Terézváros 2030 programban megújuló Bajcsy-Zsilinszky közben tervezik elhelyezni, ami a felújítást követően sétálóutcává alakul.

Airbnb-kommandót indított Terézváros

Mostantól ellenőrizni fogják Terézvárosban az ideiglenes szállásadók működését. A momentumos Soproni Tamás vezette kerület a közleményben azt írja, hogy a terézvárosi „airbnb-kommandó” az első útján nyolc szálláskiadó portálon hirdetett lakást ellenőrzött. Ezekből öt üzemelt illegálisan, úgynevezett NTAK szám nélkül, vagyis a szállásadók adózás, bejelentés nélkül fogadtak turistákat.

A tulajdonosok ellen azonnali hatósági eljárás indult, és a ,,fekete” működtetésről tájékoztatta a polgármesteri hivatal a társhatóságokat is, így a szálláskiadók több helyről is számíthatnak a bírságra.

A közlemény szerint az ellenőrző csapatot azért állították fel, mert a nyári turizmussal megerősödő airbnb-szolgáltatás a terézvárosiak nyugodt életének, éjszakáinak rovására megy. Így legalább azokat ki tudják szűri, akik ezt a tevékenységet bejelentés nélkül, feketén végzik.

Patkány, fekália, csótány: minden volt a Nyugati melletti szemetesnél, a lakók mégis tiltakoznak a megoldás ellen

Tiltakoznak a Podmaniczky utca lakosai egy új szeméttároló létesítése ellen, míg Soproni Tamás szerint pont megoldottak egy problémát – az esetet a Telex mutatta be.

Minden onnan indult, hogy az utcában évek óta gondot okoztak a kihelyezett szeméttárolók melletti óriási szeméthegyek. Egy lakó azt írta, a mostani Podmaniczky utcai tárolónál „rengeteg a csótány, patkány, galamb, légy és a fekália, ráadásul folyamatos guberálás és illegális szemétlerakás is fűszerezi”.

Az évek óta létező problémára a terézvárosi önkormányzat végül talált megoldást: hosszú egyeztetés után megállapodtak a MÁV Zrt.-vel a Nyugati pályaudvar külső területén egy terület bérléséről. Itt alakítják ki a zárt kukatárolót, amihez mostantól kizárólag a köztisztasági cégek munkatársai férnek hozzá.

Miért maradnak ki a tanárok a terézvárosi albérlet-támogatási programból?

Egy nappal azután, hogy az Országgyűlés megszavazta a státusztörvényt, a VI. kerületi önkormányzat albérlet-támogatási programot hirdetett meg, aminek keretében Terézváros a tervek szerint három éven át havi bruttó 150 ezer forint támogatást ad meg annak a 18 személynek, aki sikeresen pályázik. Ezt a kört később 18-ról 25 főre emelték, viszont az is világos lett, hogy csak olyanok részesülhetnek a támogatásban, akik önkormányzati fenntartású intézményben dolgoznak. Ami azt jelenti, hogy az általános- és középiskolai tanárok nem.

„A tömegével távozó tanárok példáján okulva lépett a képviselő-testület, de a hivatalos kommunikáció egyértelmű volt, a kiadott sajtóközleményben szó sem volt támogatott tanárokról” – válaszolta megkeresésünkre az önkormányzat sajtóosztálya, idézve felhívást, miszerint „Terézváros (…) megpróbálja legalább az önkormányzat kötelékéhez, de a státusztörvény hatálya alá tartozó pedagógusokat a pályán és a kerületben tartani”.

Mint írták, nem véletlen, hogy az önkormányzat a státusztörvény elfogadása után tette közzé a felhívást, hiszen az óvodapedagógusok is a frissen meghozott jogszabály hatálya alá tartoznak.

Deutsch egyelőre nem költözne Brüsszelből Terézvárosba

Nekem az a tervem, hogy jövőre európai parlamenti képviselőjelölt legyek, de a jelölt- és listaállítás majd csak év végén, jövő év elején esedékes, mindenesetre bízom benne, hogy bizalmat kapok a Fidesz döntéshozó testületeitől – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás.

Amint arról beszámoltunk, július 24-től a Fidesz európai parlamenti képviselője lett a budapesti 5-ös számú egyéni választókerület elnöke, a pozíció Bajkai István halála miatt üresedett meg. Új megbízatása kapcsán a lap megkeresésére Deutsch Tamás elmondta: a kormánypárt választókerületi elnökeként a feladata az lesz, hogy a jövő évi önkormányzati, valamint az EP-választás kampányára való felkészülést irányítsa, miként a többi 105 választókerületi elnök is.

Mint fogalmazott, mind Terézvárosban, mind Erzsébetvárosban komoly ambícióik vannak: mindkét kerületben önkormányzati választási sikerre készülnek.

Új megbízást kapott Orbán Viktortól Deutsch Tamás

A budapesti 5-ös számú egyéni választókerület fideszes elnökévé nevezte ki Orbán Viktor Deutsch Tamást – az erről szóló dokumentumot a párt európai parlamenti képviselője tette közzé a Facebook-oldalán.

Deutsch a kinevezésről szóló papírhoz csupán annyit kommentelt: „Hajrá, Terézváros, hajrá, Erzsébetváros, hajrá, Fidesz!”

Mint ismert, tavaly novemberben Bajkai István, a Fidesz parlamenti képviselője, a párt Budapest 5. számú választókerületi (Erzsébetváros és Terézváros) elnöke levelet küldött szét a helyi tagoknak, amelyben az állt, hogy a választókerületi elnök javaslatára a Fidesz Országos Választmányának Elnöksége elindította az eljárást a szervezet feloszlatására. A korábban az Orbán család ügyvédjeként is ismert fideszes politikus, illetve a választmányi döntés hátterében az állhatott, hogy a Fidesz a  választókerületben nem volt sikeres. A párt vereséget szenvedett a 2019-es önkormányzati választásokon, amikor az addigi fideszes polgármestert legyőzve Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter, Terézvárosban a momentumos Soproni Tamás lett a kerület vezetője, stabil közgyűlési többséggel. A 2018-as országgyűlési választáson ráadásul egyéniben a DK-s Oláh Lajos éppen Bajkai Istvánt győzte le, aki tavaly egyéniben nem is indult, listán jutott be a parlamentbe.

Terézvárosnak elege van a mocskos, használhatatlan telefonfülkékből – így üzentek a Magyar Telekomnak

Terézváros megelégelte, hogy több éve levelezik hiába a Magyar Telekommal és az NMHH-val, hogy eltűnjenek végre a megfogalmazásuk szerint minősíthetetlenül ronda, mocskos, többségében használhatatlan belvárosi telefonfülkék. Vagy legalább takarítsák őket. Soproni Tamás momentumos polgármester posztja szerint  2021-ben írták az első levelet, amit azóta sok követett, de érdemben semmi sem történt. Most úgy döntöttünk, mindenki számára nyilvánvalóvá teszik, hogy a fülkék állapotáért a Magyar Telekom a felelős.

A telefonfülkék felszámolása érdekében leveleztek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal is, akik meghatározhatják, hogy mennyi telefonfülkét kötelező fenntartani egy településen. Az 1 kilométer hosszú Teréz körúton 100 méterenként áll egy ilyen bódé – ez a szám a fülkék állapotától függetlenül is teljesen indokolatlan. Velük sem jutottak sokra.

Szerintük a fülkékből csak a Magyar Telekom profitál. Indoklásuk szerint azért, mert akár működik a készülék, akár nem, akár kártyás, akár érmés, akár vécének használják egyesek, akár szemetesnek, az oldalán lévő hirdetések jól jövedelmezhetnek.

150 ezer forintos albérletpénzt adnak a terézvárosi tanároknak

A pedagógusok anyagi megsegítésének és a pályaelhagyók számának csökkentésének érdekében próbál fellépni a VI. kerületi önkormányzat, amely szerint a kedden elfogadott státusztörvény hatása már most is érezhető a kerület intézményeiben, írja a Hvg.hu. A lap szerint a kerületi közgyűlés döntésének értelmében az önkormányzat kötelékéhez, de a státusztörvény hatálya alá tartozó pedagógusok közül 18-nak adnak havi bruttó 150 ezer forint albérlet-támogatást három éven át.

A támogatásban részesülhetnek az óvodapedagógusok mellett bölcsődei dolgozók, szociális munkások, rendőrök is, akik szintén olyan alacsony megbecsülést kapnak az államtól, hogy kompenzáció nélkül már elhagyták volna hivatásukat – olvasható a közleményben.

Hiába nagy ezeken az embereken a felelősség, a munkájuk becsülete egyre alacsonyabb. Ezért az önkormányzatoknak át kell venni valamelyest az állami feladatokból, ellenkező esetben a rendszer már működésképtelen lenne. A kérdés csak az, meddig képes egy önkormányzat betömködni a lukakat elfedve azt, hogy mekkora a baj

Menstruációs szabadság után intim csomaggal segít Terézváros a rászorulóknak

Terézváros az első önkormányzat volt, amely megalkotta a menstruációs szabadságról szóló rendeletét. Ez azoknak a nőknek biztosít pótszabadságot, akik komoly fájdalmakat szenvednek el a menstruáció miatt. A most elfogadott intim csomag támogatással az önkormányzat tovább lépett, azaz anyagilag is támogatja a nőket, ha nem tudják beszerezni a higiéniai termékeket.

A támogatást Terézvárosban júliustól a 13 és 52 év közötti nők vehetik igénybe rászorultsági alapon akár egy teljes évre. Az önkormányzat arról is gondoskodik, hogy az igénylés folyamata és a csomag átvétele is diszkrét módon történjen, azaz merjenek a nők segítségért fordulni és élni a támogatással.

Soproni Tamás polgármester szerint a legjobb értelemben vett szabadság alkotóeleme, hogy merünk beszélni azokról a problémákról, amelyekről sokszor egyszerű prüdéria, társadalmi szégyenlősség miatt nem mertünk korábban, pedig emberek százezreit érintik. Mint fogalmazott,

Oszló férfi holttestet találtak a Terézvárosban

Találtak egy oszló holttestet Budapesten, a Terézvárosban. Értesüléseink szerint a hatvan körüli férfi holttestét egy elhagyatott MÁV-telepen találták meg.

A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

The post Oszló férfi holttestet találtak a Terézvárosban first appeared on 24.hu.