Best WordPress Hosting
 

Mitől más a legutóbbi merényletkísérlet Zelenszkij ellen?

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) május 7-én hozta nyilvánosságra, hogy megakadályoztak egy Volodimir Zelenszkij – és más magas rangú ukrán tisztviselők – elleni merényletkísérletet. Az eset kapcsán letartóztattak két ukrán ezredest hazaárulás gyanúja miatt – egyiküket terrorcselekmény előkészítésével is vádolják. A közlemény szerint az orosz titkosszolgálat áll az összeesküvés mögött, a két ezredes az orosz állambiztonság, az FSZB ügynökei, akiknek az volt a feladatuk, hogy mindig aktuális információjuk legyen Zelenszkij hollétéről, valamint szervezzenek be a biztonsági személyzetből olyan tagokat, akik segítenek túszul ejteni, majd megölni az ukrán elnököt.

A letartóztatott ezredeseket még az orosz invázió 2022. februári kezdete előtt szervezték be, és egy orosz ügynökhálózat tagjaiként tevékenykedtek. Az összeesküvők célpontja volt Zelenszkijen kívül a katonai hírszerzés (GRU) vezetője, Kirilo Budanov és az SZBU főnöke, Vaszil Maljuk is – tette hozzá az ukrán hatóság.

A terv kiötlői egy besúgótól akartak információt szerezni a GRU vezetőjének hollétéről, hogy aztán a konvojára előbb rakétákkal támadjanak, majd a helyszínről menekülőkre drónokkal, később ismét rakétával, hogy megsemmisítsék a drónok nyomait. Az egyik letartóztatott tiszt korábban robbanóanyaggal ellátott drónokat, gyalogsági aknákat, rakétavetőhöz szükséges lőszert kapott – közölte az SZBU. Egy előre megbeszélt helyen hagyták neki a Kijevet Odesszával összekötő autópálya mentén. Az ezredesnek a fegyvereket át kellett volna adnia egy későbbi időpontban másoknak, akik a merénylet végrehajtásáért feleltek volna.

Kemény szigorítással próbálja az USA a mexikói határon megállítani a példa nélküli inváziót

Rekordlétszámban próbáltak meg bejutni emberek az Egyesült Államokba Mexikó felől 2023 decemberében – ez derül ki a szövetségi határőrizet hivatalos adataiból, amit az MTI szemlézett.

A szövetségi Vám és Határvédelem (Custom and Border Protection – CBP) adatai szerint a 302 034 emberből mintegy 250 ezret a zöldhatáron tartóztattak fel, a többiek egy internetes alkalmazáson keresztül jelentkeztek az amerikai hatóságoknál, hogy be akarnak jutni az országba. Az amerikai eljárásrend szerint az érvényes okmányok nélkül érkezőknek joguk van menedékkérelmet benyújtani. A tömeges érkezések miatt a hatóságoknak nincs kapacitásuk arra, hogy a kérelmeket gyorsan feldolgozzák, ezért a legtöbb embert egy egyedi méltányosságot lehetővé tevő szabály alapján beengedik az országba.

Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter január elején a texasi határszakaszon arról adott tájékoztatást, hogy a dél felől illegálisan az országba érkezők több mint 85 százalékát a hatóságok regisztráció után elengedik az Egyesült Államokon belül. Az érkezők legnagyobb számban Texas felől lépnek az Egyesült Államokba, a sok helyütt átjárható Rio Grande folyón keresztül kísérlik meg az átkelést a határon. Texas állam és a washingtoni szövetségi kormányzat között az elmúlt hetekben mélyülő konfliktus alakult ki, miután január 10-én Texas lezárta az egyik legnagyobb nyomásnak kitett határszakaszt Eagle Pass városában a szövetségi határőrök előtt. Texas kormányzójának indoklása szerint a szövetségi határőrizeti hatóság nem védi meg a határt, ezért a texasi Nemzeti Gárda bevonásával kényszerítik ki a határvédelmet. Greg Abbott republikánus kormányzó csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden elnök intézkedései példa nélküli invázióhoz vezettek a határon, ami ellen kötelességének tartja fellépni.

Az oroszok feltehetően Kalinyingrádból mozgattak át légvédelmet a frontra

A brit védelmi hírszerzés napi jelentése szerint a novemberben megfigyelhető szokatlan mozgások alapján feltételezhető, hogy az orosz hadsereg stratégiai légvédelmi rendszerket telepített át a kalinyingrádi enklávéból a frontra. Minderre azért kényszerülhettek rá, mert az SA-21 rendszerek vesztesége látványosan megugrott októberben.

Az Oroszország legnyugatibb részét kitevő enklávét három oldalról is NATO-tagállamok határolják. Mint a jelentés fogalmaz, ha itt elfogadhatónak tűnik növelni a katonai kitettséget, az azt mutatja, mennyire a képességeinek határán üzemel a háborúban az orosz hadsereg, legalábbis ami a modern fegyverrendszereket illeti.

The post Az oroszok feltehetően Kalinyingrádból mozgattak át légvédelmet a frontra first appeared on 24.hu.

Három harci repülőgép lelövéséről is beszámolt az orosz védelmi minisztérium

Orosz közlés szerint két Szu-27-est a Herszon megyei Velika Olekszandrivka és Novorajszk felett semmisítettek meg, egy MiG-29-est pedig a Dnyipropetrovszk megyei Pjatyihatkinál. Ezzel az ukrán fél által a háború folyamán elveszített katonai gépek száma 542-re emelkedett a moszkvai statisztika szerint.

Az orosz légvédelem a különleges hadművelet övezetében emellett az elmúlt nap folyamán lelőtte amerikai HIMARS sorozatvetők 19 rakétáját és 53 ukrán drónt. Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője vasárnapi Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy a jórészt Oroszországhoz csatolt régió egy részén a masszív ukrán csapások miatt ennek ellenére átmenetileg megszakadt az államellátás és a központi fűtés.

A moszkvai katonai tárca közölte, hogy a légvédelem vasárnap délelőtt az Azovi-tenger fölött megsemmisített két, földi célpontok támadására átalakított Sz-200-as rakétát, valamint éjszaka és a nap első felében öt orosz régió – a moszkvai, a tulai, a kalugai, a brjanszki és a szmolenszki – légterében 24 harci drónt. Tulában egy repülőszerkezet lakóházba csapódott, aminek következtében egy ember megsebesült, három lakás ablakai pedig betörtek.

Katonai műholdat állított pályára Oroszország

Katonai műhold felbocsátásáról tett bejelentést vasárnap az orosz katonai tárca. A közlés szerint az orosz légi- és űrerők a pleszecki űrközpontból egy Szojuz-2.1b hordozórakétát bocsátottak fel egy katonai rendeltetésű űrhajóval. A minisztérium tájékoztatása értelmében az előző ilyen indítás október 27-én történt.

Szojuz-2.1b típusú hordozórakétát eddig összesen 67 alkalommal indítottak, a küldetések körül kettő végződött kudarccal. Az indítások közül 41 alkalommal Pleszeckben, 15 alkalommal Bajkonurban, 11 alkalommal Vosztocsnijban történt.

(MTI)

Felkerült az oroszok körözési listájára a Facebookot üzemeltető Meta szóvivője

Oroszország körözési listára tette a Meta szóvivőjét, Andy Stone-t – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség. A jelentés szerint az orosz belügyminisztérium büntetőeljárást indított Stone ellen, de a nyomozás részleteit és a vádakat nem hozta nyilvánosságra.

A Guardian emlékeztet, hogy az orosz nyomozóbizottság 2022 márciusában büntetőeljárást indított a Meta alkalmazottainak „törvénytelen cselekedetei” miatt, és megemlítették Stone-t is, mondván, hogy „feloldotta az orosz hadsereg elleni erőszakra való felhívások tilalmát a platformjain”, és ezzel szélsőséges tevékenységre buzdított.

A Metához tartozó Facebookot és az Instagramot nem sokkal az ukrajnai invázió 2022. februári kezdete után tiltották be Oroszországban.

A péntek éjjeli, rekordot jelentő drónözön után szombat éjjel nyugalmasabb éjjele volt Ukrajnának

Vasárnapra virradó éjjel kilenc drónnal támadta az orosz hadsereg Ukrajna területét délkeleti irányból, a légvédelem nyolcat hatástalanított ezek közül az ukrán légierő beszámolója szerint. Egyelőre nincs jelentés arról, a lelőtt drónok okoztak-e kárt és hol csapódott be a kilencedik.

Az előző éjszakai támadást ukrán oldalról a háború legjelentősebb ilyen jellegű csapáskísérleteként írták le: 75 drónt indítottak az ország és a többi között a főváros ellen, ezek közül ukrán állítás szerint 74-et kivédtek. Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint akkor öten sérültek meg, köztük egy 11 éves gyermek, több épület, köztük egy óvoda megsérült és 17 ezren maradtak áram nélkül.

The post A péntek éjjeli, rekordot jelentő drónözön után szombat éjjel nyugalmasabb éjjele volt Ukrajnának first appeared on 24.hu.

Csak a szombati napon ezernél több orosz katona haláláról számoltak be ukrán oldalról

325 ezer közelében jár az Ukrajna elleni invázióban odaveszett orosz katonák száma: az ukrán fegyveres erők összesítése 324 830-on áll. A szám 1070-nel nőtt szombaton, független forrásból azonban lehetetlen megerősíteni a hitelességét.

A hadsereg összesítése szerint támadójuk eddig 5513 tankot, 10 279 páncélozott harcjárművet és 7874 tüzérségi berendezést vesztett az invázió tavaly februári kezdete óta.

The post Csak a szombati napon ezernél több orosz katona haláláról számoltak be ukrán oldalról first appeared on 24.hu.

Zelenszkij: Ukrajnának erősebb légvédelemre van szüksége a gabonaexport biztosításához

Grain from Ukraine, azaz Gabona Ukrajnából névvel tartottak konferenciát Kijevben a hétvége folyamán, amelyre Svájc és Lettország elnöke és a litván miniszterelnök is ellátogattak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök itt arról beszélt, a gabonaszállítmányok és az Oroszországgal szomszédos térségek védelméhez egyaránt erősebb légvédelemre van szüksége az országának. Az elnök azt mondta, több országgal is megállapodott arról, hogy ukrán személyzettel, de külföldi felszereléssel védik majd a konvojokat, illetve a saját hadiiparuk légvédelmi kibocsátása is növekedni fog.

Balról jobbra: Edgars Rinkevics lett elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Alain Berset svájci elnök, Ingrida Simonyte litván miniszterelnök szombaton Kijevben. (Kirill Chubotin / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök eközben az X-en írt erről, hogy a bizottság 50 millió eurós (több mint 19 milliárd forintos) gyorssegélyt folyósít az ukrajnai kikötők gyorsjavítására és fejlesztésére. (Guardian)

Moszkvai katonai tárca: négy orosz régió felett húsz drónt lőttek le

Húsz ukrán drónt semmisített meg Oroszország légterében, a moszkvai, a tulai, a kalugai és a brjanszki régió felett a légvédelem vasárnapra virradóra – közölte az orosz védelmi minisztérium. Az MTI tudósítása szerint Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a történteket „tömeges dróntámadás-kísérletnek” nevezte. A távirányírott repülőszerkezeteket a moszkvai régió különböző területein észlelték: Naro-Fominszk közelében, Ogyincovo és Ramenszkoje és Podolszk környékén.

Andrej Vorobjov, a régió kormányzója öt drón elfogásáról számolt be, amelyek három esetben „a földön lévő építményekben kárt okoztak”, de senki sem sérült meg. A politikus kártérítést ígért a lakosoknak. Az orosz főváros három repülőterén 15 repülőjárat indítását és fogadását halasztották el.

Alekszej Gyumin, Tula megye kormányzója közölte, hogy az azonos nevű városban egy lelőtt ukrán drón lakóházba csapódott. Ennek következtében egy ember megsebesült, három lakás ablakai pedig betörtek. A megye légterében legkevesebb három drónt semmisítettek meg.

Tömeges dróntámadás-kísérletről számolt be a moszkvai polgármester

Húsz ukrán drón lelövéséről számoltak be az orosz hatóságok Oroszország négy régiója fölött

Zelenszkij a holodomorhoz hasonlította az orosz támadást – szombati összefoglalónkat itt olvashatja

The post Tömeges dróntámadás-kísérletről számolt be a moszkvai polgármester first appeared on 24.hu.

Mire kell a Hamásznak a több mint 200 túsz?

A Hamász október 7-i támadását követően a terroristák 1400 embert öltek meg, és legalább 222 embert ejtettek túszul, a legfiatalabb csak 9 hónapos, a legidősebb 85 éves. A foglyok közül négy túsznak vannak magyar gyökerei. Pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt közölte:

Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt. Szóval négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek, ezekről a túszokról tehát kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok.

A négy túsz közül kettőnek került nyilvánosságra a neve: két, magyar-izraeli kettős állampolgárságú lányról van szó, a nyolcéves Elláról és a 15 éves Dafnáról.

Annyira fél egy nő az ágyi poloskáktól, hogy védőoverállban száll vonatra

Míg a koronavírus-járvány idején maszkot hordtunk, meglehet, hogy az ágyi poloskák miatt hamarosan olyan védőruhákhoz kell hozzászoknunk, melyek az arcunkon kívül mindent eltakarnak. Egy nő legalábbis ezt a megoldást választotta, amikor nemzetközi vonatra szállt – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A nő a TikTokra töltött fel egy videót, melyen megmutatja, hogy kapucnis kezeslábasban utazik a Franciaországból Londonba. A felvételt néhány nap alatt közel kétmilliószor nézték meg. A videó készítője azonban semmit sem ért el, ha csak a vonaton viselte a védőruhát, az ágyi poloskák ugyanis már megjelentek a londoni metróban és a buszokon is.

@mv.tiangue the noise tho #bedbugs ♬ original sound – mv

Szankciókat vetne ki Azerbajdzsánra az Európai Parlament

A 419 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadott EP-állásfoglalás szerint Azerbajdzsán szeptember 19-i, “előre eltervezett és indokolatlan” katonai támadása Hegyi-Karabah ellen a nemzetközi jog és az emberi jogok súlyos megsértését, valamint a tűzszünet elérésére tett korábbi kísérletek egyértelmű megsértését jelenti.

Az EP-képviselők felszólították az EU-t és a tagállamokat, hogy haladéktalanul nyújtsanak segítséget Örményországnak a Hegyi-Karabahból érkező menekültáradat és a humanitárius válság kezeléséhez. Azt szeretnék, ha az EU szankciókat szabna ki a tűzszünet többszöri megsértéséért és a Hegyi-Karabahban elkövetett emberi jogi visszaélésekért felelős bakui kormánytisztviselőkkel szemben. Emlékeztették az azeri vezetést, hogy teljes felelősséggel tartozik az enklávéban élő emberek biztonságának és jóllétének szavatolásáért, továbbá követelték az azeri csapatok által elkövetett, háborús bűncselekménynek minősülő visszaélések kivizsgálását.

Az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki az Örményország területi egységét fenyegető „irredentista és uszító” azeri kijelentések miatt, és figyelmeztették Bakut, hogy tartózkodjon az esetleges további katonai akcióktól. Felszólították továbbá Törökországot, hogy tartsa vissza szövetségesét a további háborúskodástól.

Menczer Tamás: A szlovák miniszternek rossz a memóriája, vagy hazudik

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán a szlovák külügyminiszter Twitter-posztjára reagált. Miroslav Wlachovsky Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek üzenve azt írta a Twitteren, nem emlékszik olyan vitára, amikor azt mondták, hogy az orosz-ukrán háború még négy évig fog tartani. “A háború akár holnap befejeződhet. Nem az EU a probléma, hanem Oroszország az” – hangoztatta a szlovák miniszter.

Menczer Tamás válaszában úgy fogalmazott, “Wlachovsky miniszter úrnak vagy rossz a rövid távú memóriája – és ez a jóindulatú feltételezés – vagy hazudik”.

Az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő négy évben évente ötmilliárd eurót kellene költeni arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzák – idézte fel az államtitkár, megjegyezve, hogy a szlovák külügyminiszter a javaslatot nem ellenezte. „De ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni? – kérdezte Menczer Tamás.”

Zelenszkij: Elkerülhetetlen, hogy a háború átterjedjen Oroszországra

Elkerülhetetlennek és igazságosnak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi videóüzenetében azt, hogy a háború fokozatosan átterjedjen Oroszország területére – írja az MTI.

Az orosz agresszió kudarcot vallott a csatatéren. Ma van az 522. napja annak, hogy folytatódik az úgynevezett különleges hadművelet, amelyre az orosz vezetés egy-két hetet adott. Ukrajna egyre erősebb. A háború fokozatosan visszatér Oroszország területére, jelképes központjaira és katonai bázisaira, és ez elkerülhetetlen, természetes és abszolút igazságos folyamat

– hangoztatta az államfő.

Volt orosz elnök: Moszkvának atomfegyvert kell bevetnie, ha sikeres lesz az ukrán ellentámadás

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök arról beszélt vasárnap, hogy Moszkvának atomfegyvert kell bevetnie, ha sikeres lesz az ukrán ellentámadás – tudósít a Reuters.

Medvegyev, aki a Vlagyimir Putyin elnök által vezetett testület, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, nem először beszélt a nukleáris lehetőségről. Telegram-oldalán most arról írt, hogyha

a NATO által támogatott ellentámadás sikeres lenne, ezzel elvesztenénk az ország egy részét. Akkor az orosz elnök rendeletének szabályai szerint nukleáris fegyver bevetésére kényszerülnénk. Nincs más opció.

Ferenc pápa a gabonaszállítás újraindítását sürgette, Putyinékhoz fordul

A háború mindent elpusztít, a gabonát is – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, mellyel Oroszországtól a gabonaszállítás helyreállítását szorgalmazta a Fekete-tengeren keresztül.

Kijelentette, a háború mindent elpusztít, a gabonát is, ami “Isten elleni súlyos sértés, mivel a gabona Isten ajándéka az emberiség éhségének csillapítására”.  A katolikus egyházfő hozzátette, a gabona nélkül éhező több millió férfi és nő kiáltása elér egészen a mennyekig.

Ferenc pápa azt mondta, az Oroszországi Föderáció hatóságaihoz fordul annak érdekében, hogy álljon helyre a fekete-tengeri kezdeményezés, vagyis a korábbi gabonamegállapodás, és a gabona szállítása biztonságos legyen.  Oroszország júliusban nem hosszabbította meg a lejáró megállapodást, amely a fekete-tengeri gabonaszállítmányok biztosítására vonatkozott.

Minisztériumi irodákat céloztak Moszkvában az ukrán drónok

Az ukrán drónok által eltalált moszkvai felhőkarcolóban több minisztériumnak is irodája volt – erről is a Napunk ír a The Insiderre hivatkozva. Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán drónok nem érték el a céljukat, és csak azután zuhantak az épületekre, miután leszedték őket: egyet lelőtt a légvédelem, a másik kettőt a közlés szerint „az elektromos hadviselés eszközeivel” hatástalanították. Ezek zuhantak az épületekre.

The post Minisztériumi irodákat céloztak Moszkvában az ukrán drónok first appeared on 24.hu.

Angolul és magyarul is üzent Szijjártónak a szlovák külügyminiszter

A Denník N magyar kiadása, a pozsonyi Napunk figyelt fel Miroslav Wlachovský, a szlovák ügyvezető kormány külügyminisztere tweetjére.

Kedves Péter, kérlek, ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket!

– írta. Wlachovský egy videóra reagált, melyben magyar kollégája, Szijjártó Péter azt állítja, hogy az EU szerint az orosz-ukrán háború még négy évig folytatódni fog. „Én nem emlékszem olyan vitára, ahol azt mondtuk volna, a háború még négy évig folytatódik” – írta Wlachovský, azzal, hogy a háború akár holnap véget érhet.